Szegedi képek

 2010

Fadrusz, Babits, József Attila

     Babits Mihállyal akartam kezdeni beszámolómat, de annyira megragadott Fadrusz feszülete a Dómban, hogy először róla kell írnom. A feszülő test szépségéről, simaságáról, ahogy elővillan a sötétségből. Rejtőzködése (arcát eltakarja leomló haja) titokzatossá teszi a szobrot. Még inkább megilletődünk, amikor megtudjuk, hogy a művész önmagát kötötte fel a keresztfára, s egy fényképésszel különféle helyzetekből felvételeket készíttetett. Fadrusz a realizmus formanyelvével mintázta meg a szenvedő Krisztust, de műve magán viseli a kor szecessziós törekvéseit is. Bronz változatát a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Az eredeti gipszmintát Fadrusz Pozsonynak, szülővárosának ajándékozta. (Virágvölgyi búcsújáró templom, ill. az Evangélikus Líceum kápolnája.) A dómbeli másolat sokáig a Móra Ferenc Múzeumban volt, mígnem 1979-ban a Dóm egyik sarkába került.  

Fadrusz: Krisztus

     Egyébként csöndesen nyugodott a "Porváros" az őszi napsütésben. (Végre Babits!) Budapest zihál még, vajúdik. Babits nevezte Szegedet Porvárosnak, hozzátéve: „De a por néhol csillogó, és a Porváros néha szép.” A magyar szürkeség (hasonló értelemben, mint Adynál a magyar Ugar) felbukkan Babits Juhász Gyuláról írott bírálatában is: „Milyen (…) az uralkodó érzés verseiben? Egy szóval megmondhatjuk: a szürkeség fájdalma. 'Ó, én vagyok a szürkeség maga!'” (1907) Később így ír: „Vidéki költészet, nem nagy skálájú és szürke, mint a tanyai homok. De a homok fölröpül az érzelmek forró szelében, szállni tud, mint a felhő, s néha egy homokszem megcsillan, mint a gyémánt.”  (1938)

Az udvaron

      Babits Bajáról került ide 1906-ban helyettes tanárnak a főreáliskolába. (Ma Vedres István Szakközépiskola.) Munkáját lelkiismeretesen végezte. Igazgatója szerint: „Alapos képzettségű, pontos és lelkiismeretes tanár.”

      Babits iskolája falán a dombormű Borsos Miklós alkotása, 1972.

Itt tanított Babits tanár úr

 

Az iskola falán

     Első lakhelyén a Vitéz utca 16-ban nem érezte jól magát. Fennmaradt viszont az az igénylőkönyv, amelyben a tanárok az őket érdeklő könyveket az iskola számlájára megrendelhették. Babits 52 (!) művet rendelt, a legnagyobb részük klasszika filológiai vonatkozású volt. Elkövette azonban azt a hibát, hogy Erkölcs és iskola címmel megfogalmazta nevelési programját. Nem is kapta meg a párizsi ösztöndíjat, sőt az erdélyi Fogarasba helyezték. Másik lakhelyén, a Szent György utca 11-ben születtek a méltán híres sorok:

     „Ó mennyi város, mennyi nép.
      Ó mennyi messze szép vidék!
      Rabsorsom milyen mostoha,
      Hogy mind nem láthatom soha!”  

     A József Attiláról készült képek általában szomorúságot sugároznak, persze van néhány mosolygós képe is. A szegedi Dóm előtti árkádsor alatt épült Nemzeti Emlékcsarnokban levő bronz „arcképe” Tápai Antal alkotása.

József Attila

     Talán Németh Andor írása érzékelteti legjobban költőnk vidámabb alkatát: „Attilának jót tett a népszerűség. (A Horger-ügy után , 1925 szeptemberében Bécsben.) Kitárulkozott, mint a virág, ha öntözik. Sugárzott, ujjongott, lelkendezett, valósággal ficánkol az elégedettségtől. Mámorosan boldog volt, s ez a boldogság olyan erővel áradt, sugárzott a személyiségéből, hogy mindenkit, aki a közelébe került, megdelejezett. Öröm volt együtt lenni vele.” Hát hogyne, ha valakit Lesznai Anna, Balázs Béla, (ő is szegedi), Lukács György dicsért.

Az egyetem előtt

 

Brüsszel körút

     Szegeden a költő először Koroknay Józsefnél (első két kötetének kiadója) lakott, Templom tér 2, majd hamarosan a Brüsszeli körút 2 szám alá költözik. Szobra konokon áll az egyetem sarkánál. (Varga Imre, 1964). Eltanácsolása után született a következő vers:

      „Kertész leszek, fát nevelek,
       kelő nappal én is kelek,
       nem törődök semmi mással,
       csak a beojtott virággal.
       …….
       Tejet iszok és pipázok,
       Jóhíremre jól vigyázok,
       Nem ér engem veszedelem,
       Magamat is elültetem.

       Kell ez nagyon, igen nagyon,
       Napkeleten, napnyugaton –
       Ha már elpusztul a világ,
       Legyen a sírjára virág.”
                                     (1925. ápr.)

     Úgy látszik az ifjúság ereje, hite határtalan.