Útrakelő: Szeged

2017. április 19., szerda

Szegedi képek

2010

Fadrusz, Babits, József Attila

Babits Mihállyal akartam kezdeni beszámolómat, de annyira megragadott Fadrusz feszülete a Dómban, hogy először róla kell írnom. A feszülő test szépségéről, simaságáról, ahogy elővillan a sötétségből. Rejtőzködése (arcát eltakarja leomló haja) titokzatossá teszi a szobrot. Még inkább megilletődünk, amikor megtudjuk, hogy a művész önmagát kötötte fel a keresztfára, s egy fényképésszel különféle helyzetekből felvételeket készíttetett. Fadrusz a realizmus formanyelvével mintázta meg a szenvedő Krisztust, de műve magán viseli a kor szecessziós törekvéseit is. Bronz változatát a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Az eredeti gipszmintát Fadrusz Pozsonynak, szülővárosának ajándékozta. (Virágvölgyi búcsújáró templom, ill. az Evangélikus Líceum kápolnája.) A dómbeli másolat sokáig a Móra Ferenc Múzeumban volt, mígnem 1979-ban a Dóm egyik sarkába került.

Fadrusz: Krisztus

Egyébként csöndesen nyugodott a "Porváros" az őszi napsütésben. (Végre Babits!) Budapest zihál még, vajúdik. Babits nevezte Szegedet Porvárosnak, hozzátéve: „De a por néhol csillogó, és a Porváros néha szép.” A magyar szürkeség (hasonló értelemben, mint Adynál a magyar Ugar) felbukkan Babits Juhász Gyuláról írott bírálatában is: „Milyen (…) az uralkodó érzés verseiben? Egy szóval megmondhatjuk: a szürkeség fájdalma. 'Ó, én vagyok a szürkeség maga!'” (1907) Később így ír: „Vidéki költészet, nem nagy skálájú és szürke, mint a tanyai homok. De a homok fölröpül az érzelmek forró szelében, szállni tud, mint a felhő, s néha egy homokszem megcsillan, mint a gyémánt.” (1938)

Az udvaron

Babits Bajáról került ide 1906-ban helyettes tanárnak a főreáliskolába. (Ma Vedres István Szakközépiskola.) Munkáját lelkiismeretesen végezte. Igazgatója szerint: „Alapos képzettségű, pontos és lelkiismeretes tanár.”

Babits iskolája falán a dombormű Borsos Miklós alkotása, 1972.

Itt tanított Babits tanár úr

Az iskola falán

Első lakhelyén a Vitéz utca 16-ban nem érezte jól magát. Fennmaradt viszont az az igénylőkönyv, amelyben a tanárok az őket érdeklő könyveket az iskola számlájára megrendelhették. Babits 52 (!) művet rendelt, a legnagyobb részük klasszika filológiai vonatkozású volt. Elkövette azonban azt a hibát, hogy Erkölcs és iskola címmel megfogalmazta nevelési programját. Nem is kapta meg a párizsi ösztöndíjat, sőt az erdélyi Fogarasba helyezték. Másik lakhelyén, a Szent György utca 11-ben születtek a méltán híres sorok:

     „Ó mennyi város, mennyi nép.
      Ó mennyi messze szép vidék!
      Rabsorsom milyen mostoha,
      Hogy mind nem láthatom soha!”

A József Attiláról készült képek általában szomorúságot sugároznak, persze van néhány mosolygós képe is. A szegedi Dóm előtti árkádsor alatt épült Nemzeti Emlékcsarnokban levő bronz „arcképe” Tápai Antal alkotása.

József Attila

Talán Németh Andor írása érzékelteti legjobban költőnk vidámabb alkatát: „Attilának jót tett a népszerűség. (A Horger-ügy után , 1925 szeptemberében Bécsben.) Kitárulkozott, mint a virág, ha öntözik. Sugárzott, ujjongott, lelkendezett, valósággal ficánkol az elégedettségtől. Mámorosan boldog volt, s ez a boldogság olyan erővel áradt, sugárzott a személyiségéből, hogy mindenkit, aki a közelébe került, megdelejezett. Öröm volt együtt lenni vele.” Hát hogyne, ha valakit Lesznai Anna, Balázs Béla, (ő is szegedi), Lukács György dicsért.

Az egyetem előtt

Brüsszel körút

Szegeden a költő először Koroknay Józsefnél (első két kötetének kiadója) lakott, Templom tér 2, majd hamarosan a Brüsszeli körút 2 szám alá költözik. Szobra konokon áll az egyetem sarkánál. (Varga Imre, 1964). Eltanácsolása után született a következő vers:

      „Kertész leszek, fát nevelek,
       kelő nappal én is kelek,
       nem törődök semmi mással,
       csak a beojtott virággal.
       …….
       Tejet iszok és pipázok,
       Jóhíremre jól vigyázok,
       Nem ér engem veszedelem,
       Magamat is elültetem.

       Kell ez nagyon, igen nagyon,
       Napkeleten, napnyugaton –
       Ha már elpusztul a világ,
       Legyen a sírjára virág.”
                                     (1925. ápr.)

Úgy látszik az ifjúság ereje, hite határtalan.

Mit sírnak a habok Szegeden?

2015. 04. 26.

I. Történelem

Szeged története hasonló a többi magyar városéhoz. A római korban (II. sz.) Partikosznak hívták azt az erődítményt, amely az erre haladó utat védelmezte. Attila és hunjai is bizonyára jártak erre, miként Juhász Gyula írta:

„A Tisza-parton halkan ballagok,
És hallgatom, mit sírnak a habok?

            E partok méla fordulóinál
            Állt egyszer gőgös Attila király.”
                                   (Szeged)

A magyar történelem írott forrásai először 1183-ban említik a város nevét, amikor III. Béla engedélyezi, hogy három sószállító hajó itt kössön ki. 1247-ben IV. Béla szabad királyi városi rangot adományozott Szegednek, melyet II. Ulászló király 1498-ban erősített meg.

IV. Béla szobra a Széchenyi téren

Szeged 1543-tól 1686-ig török megszállás alatt sínylődött. 1719-ben újra városi jogokat kapott.
Jelentős szerepet játszott a szabadságharcban. Érdemes elolvasni Kossuth 1848. okt. 4-i beszédét, mely így kezdődött:

„Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárvult hazám oszlopa. Mélyen megilletődve hajlok meg előtted.”

Kossuth, az Oroszlános kút és a Kárász-ház

A következő nevezetes év 1879, amikor a nagy árvíz pusztította el majdnem az egész várost. Ez az év mérhetetlen szenvedést okozott, de egyben kiindulópontja volt az újjászületésnek.

Lechner emlékköve és a görög katolikus templom

II. Színházban

A Kisszínházban először az Insomniát (Álmatlanság) néztük meg. Modern táncjáték Juronics Tamás koreográfiájával. (Véletlen egybeesés, hogy most olvasom Barnás Ferenc Másik halál c. regényét. Ott is insomniában szenved az egyik szereplő. Végül öngyilkos lesz.) Itt sikerül felülkerekedni ezen a gyötrő „betegségen”, a szeretethiányon. Ismétlődés, párhuzamok, színek segítenek megfejteni az emberi kapcsolatok drámáját. Jó a vetített háttér, kitágítja a teret és az időt: örök eső csurog az ablaküvegen, aztán a sétáló, hatalmassá váló kutya. Az emberi sokaság a széles utcán azt sugallja: egy vagy csupán a hangyabolyban.

A vörös felülír mindent

A következő este a Frankensteint láttuk. A történetet Mary Shelley regénye nyomán a rendező, Hollós Gábor írta át mai viszonyokra. A kutatás, teremtés pátosza alig érzékelhető. A hetyke, hebehurgya, meggondolatlan, önző fiatalember, Frankenstein, istennek képzeli magát, s mérhetetlen tragédiák özönét zúdítja a családjára. (A hullák számát Shakespeare is megirigyelhetné!) A szörny, az összebarkácsolt ember azért válik gyilkossá, mert gyötrelmes szeretetéhségben szenved. Mint említettük, az alaptörténetet a rendező egészítette ki szövegekkel, filmmel, zenével.

Az elején elhangzik, hogy nem Frankenstein a szörny, csupán a megalkotója. Mi a különbség? Félelmetes, hogy a végén újabb szörnycsírák ereszkednek le a színpadra. A műhely várja a megszállott „mestert”…

III. Séta Szegeden