"A holnapot ki áhitozza most?" (Jókai: Milton)
Az ember nem szívesen enged be birodalmába jövevényeket, akiről még nem is hallott, s kamaszkorában nem olvasta lázasan. Nem is ismerhettem Rakovszky Zsuzsa verseit, hisz még nálam is fiatalabb volt, s műveit az akkor még bizonytalan jövő hívta életre.
Aztán egyre nagyobb teret követeltek versei. Legutóbb a Célia c. regényét olvastam, melyben plasztikus képet ad a széthulló emberi sorsról.
Az elmúlás költője: "Makacs elmúlás tolja a világot…" (JA). Ugyanakkor minden igyekezetével meg akarja őrizni azt, amit átélt.
Szép szonettjében a most, a már, de főként a még határolják az időt:
ŐSZ
Egyetlen gerbera arany szeme –
egy kert jelképe az emlékezetben.
Barackszín hold: augusztus szelleme
kísért a két ecetfaág között. Benn
most szállnak épp láda-sírjukba le
a nyári holmik. Két molylepke rebben
szekrény-éjből. Szeptember gesztenye-
emberkéi formálódnak kezedben.
Villanyfény, füst. Ez már az ősz. De még
a kezdet halhatatlan ősze – most még az év
pörgő csiga az istenek kezében.
Még én is halhatatlan szemmel nézem a két
spaletta közt a holdat, az éjfél köldökét
duzzadni a jövővel, halállal terhes égen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése