A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rakovszky Zsuzsa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rakovszky Zsuzsa. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. március 20., szombat

Áprily Lajos: Ősz

 


                             Ősz

         Most már a barna, dérütötte rónán
         mulandóságról mond mesét a csend.
         Most már szobádba halkan elvonulhatsz
         s hallgathatod az álmodó Chopint.

         Most már a kályhatűz víg ritmusára
         merenghetsz szálló életed dalán,
         míg bús ködökből búcsút int az erdő,
         mint egy vöröshajú tündérleány.

    Áprily Lajos őszi verse az elmúlás szépségéről szól. Az ősz kedvelt témája volt az irodalomnak. Gondoljunk csak Petőfire (Itt van az ősz, itt van újra…) vagy Adyra (Párizsba tegnap beszökött az Ősz…), bár náluk az én hangsúlyosabb szerepet kapott.
     Áprily (1887-1967) a Nyugat első nemzedékéhez tartozott. Csiszolt versei a harmónia megőrzésének vágyát fejezik ki. Fia, Jékely Zoltán (1913-1982) már sokkal többet tár fel a század tektonikus mozgásából. Áprily első verseskötete pontosan 100 évvel ezelőtt Falusi elégia címmel látott napvilágot Kolozsvárott. Ebben jelent meg ez a kis őszi vers. Benedek Marcell Babitscsal, Kosztolányival, Tóth Árpáddal állítja egy sorba Áprilyt.

     A vers az őszi táj és a barátságos meleg szoba ellentétére épül. Az első versszak első két sora a hervadó tájat ábrázolja, a második versszak utolsó két sora felvillantja a búcsúzó „élet” szépségét. A természetről szóló részek közrefogják a halkan szobájába vonuló lírai én tevékenységét. A zenehallgatáshoz társul a lobogó tűz melletti merengés. A tűz víg ritmusa ellenpontozza Chopin zenéjének a szomorúságát. Az igék is passzív cselekvést fejeznek ki: „elvonulhatsz, hallgathatod, merenghetsz”, ráadásul a ható ige csupán lehetőséget ajánl fel. Ilyen Az álmodó jelző is, ill. a merengés főnév…
     A benti tűz lobogó ritmusával van párhuzamban az utolsó sor hasonlatának tűzijátéka: „mint egy vörös hajú tündérleány.” Mint ahogy a csendre Chopin muzsikája felel. Ha a vers műfaját akarjuk meghatározni, akkor azt mondhatjuk: egyértelműen dal. Egynemű érzést fejez ki, az elmúlással való szembenézés melankóliáját.
     A kompozíció összetettségét aláfesti a jambikus sorok lüktetése. A félrímekkel összekötött négysoros elengedhetetlen stíluseszközei az emelkedett szókincs (dérütötte róna), a betűrímek (mulandóságról mond mesét a csend), a szóképek közül elsősorban a megszemélyesítés (bús ködökből búcsút int az erdő), a hangszimbolika (az első sor mélyhangrendű szavai), az alakzatokról nem is beszélve.

     Összefoglalva - Győri János szavaival -: a „Falusi elégiá-t követő kötetek a fájdalom és a szomorúság egyre tökéletesebb dallamváltozatait zárják magukba. Áprily ír árnyéktalan, felhőtlenül kék egű verset a márciusról, idéz fel idilli pillanatokat a zenével teljes enyedi éjszakákból, de költészete továbbra is nagy lélegzetű ősz monológ.

2018. november 7., szerda

Rakovszky Zsuzsa: Ősz


                                                                           "A holnapot ki áhitozza most?" (Jókai: Milton)


    Az ember nem szívesen enged be birodalmába jövevényeket, akiről még nem is hallott, s kamaszkorában nem olvasta lázasan. Nem is ismerhettem Rakovszky Zsuzsa verseit, hisz még nálam is fiatalabb volt, s műveit az akkor még bizonytalan jövő hívta életre.
     Aztán egyre nagyobb teret követeltek versei. Legutóbb a Célia c. regényét olvastam, melyben plasztikus képet ad a széthulló emberi sorsról.
     Az elmúlás költője: "Makacs elmúlás tolja a világot…" (JA). Ugyanakkor minden igyekezetével meg akarja őrizni azt, amit átélt.
     Szép szonettjében a most, a már, de főként a még határolják az időt:


                                                   ŐSZ

                                 Egyetlen gerbera arany szeme – 

                                 egy kert jelképe az emlékezetben. 
                                 Barackszín hold: augusztus szelleme 
                                 kísért a két ecetfaág között. Benn

                                 most szállnak épp láda-sírjukba le 

                                 a nyári holmik. Két molylepke rebben 
                                 szekrény-éjből. Szeptember gesztenye-
                                 emberkéi formálódnak kezedben.

                                 Villanyfény, füst. Ez már az ősz. De még 

                                 a kezdet halhatatlan ősze – most még az év 
                                 pörgő csiga az istenek kezében.

                                 Még én is halhatatlan szemmel nézem  a két 

                                 spaletta közt a holdat, az éjfél köldökét 
                                 duzzadni a jövővel, halállal terhes égen.