Két regény
Mi kapcsolja össze a két regényt? Elsősorban Miskin herceg és Papp András jellemének hasonlósága. Közös bennük, hogy nyitottak, a nagyfokú szeretet és a megértés, tudnak segíteni embertársaiknak. Mindketten betegséggel küszködnek: Miskin epilepsziás, Papp Andrásnak Klippel-Feil szindrómája van. Miskin szabadon lebegő, naiv alak, tiszta lap, de a saját ügyében határozatlan. A körülötte kavargó emberraj megőrjíti. Papp András visszahúzódó, szenvedélyének élő tudós, de jobban állja a sarat, mint Miskin. A hozzá forduló regénybeli Krasznahorkai Lászlót nem utasítja vissza, sőt feléled benne a remény, hogy az íróban barátra lel. De később felülkerekedik benne a csalódottság, a félelem és a fájdalom. Hatnak egymásra, miként Miskin is színvallásra késztet mindenkit, akivel csak találkozik.
A magyar nemzet biztonsága c. regény mottója is Dosztojevszkijre irányítja a figyelmet, s arról szól, hogy gondolatainkat, belső valónkat sosem tudjuk maradéktalanul kifejezni:
„A legzseniálisabb, vagy egyszerűen bármely
komoly emberi gondolatban mindig marad hátra valami, amit sehogy sem lehet
másokkal közölni, érthetővé tenni, ha egész köteteket írna, vagy ha harminc
évig magyarázgatná is egy ilyen gondolatát; mindig maradna valami, ami semmi
szín alatt sem megy ki az ember koponyája alól, és ott marad örökre; meg is hal
bele az ember, anélkül, hogy azt valakivel közölhette volna, pedig meglehet: az
volt a legfőbb ideája.”
Fjodor Mihajlovics
Dosztojevszkij: A félkegyelmű (Fordította Makai Imre)
Ez a regénybeli Krasznahorkaira is illik,
aki nagy ívű kérdéseivel ostromolja a lepketudóst. Papp András első reakciója: „ ... ez a szegény öregember nem
azért jött, hogy valamit kérdezzen tőle, hanem, hogy hátha ő rájön, mi volna a
kérdés, amit amaz sem megfogalmazni nem tud, sem beletörődni abba, hogy nem…”
Szellemes válasza: „… nem akarna
megnézni néhány kiváló példányt a legújabb gyűjtésből…”
S ekkor jönnek végeláthatatlan
sorban a lepkék és a pillangók. A lepketudós teljesen más alkat, mint a nagy
kérdésekkel vívódó író, aki bevallja, hogy „képtelen érthetően
kifejezni magát.” (Ha, ha, ha!) Kezdetben közeledik egymáshoz a két ember, (külön univerzum
mind a kettő), kérdés, hogyan végződik a kapcsolatuk.
Az utolsó előtti fejezetben
a regénybeli Krasznahorkai
váratlanul nyelvészeti fejtegetésekbe kezd, a kifejezés nehézségeit megindokolandó.
Bemutatja az emberi nyelv, a szavak, közelebbről a főnevek kialakulását. A
dolog olyképpen történt, hogy a nem létező Isten
felmutatott valamit, s Ádám nevet
adott neki. (Az Úristennek volt egy kikötése, hogy csak főnevet szabad mondani.)
Így kapott nevet elsőnek a sékel (!), aztán a rózsa, a bárány
stb. Amikor Ádám már belefáradt a
névadásba, azt mondta: elég. Erre az Úr jól fejbe koppintotta, mondván: ez nem főnév. (Ma a tanárt
kólintják fejbe.)
Aztán a regénybeli Krasznahorkai László
elmélkedése következik, mely szerint a valóság és a fogalom (a név) „oly
messze volt és maradt egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől, de úgy is mondhatja,
hogy olyan messze, mint egy pillangó … a magyar nemzet biztonságától” Innen
tehát a cím. Ez a hasonlat azt érzékelteti, hogy milyen messze van egymástól
Papp András világa és a politika. Ugyanakkor Dosztojevszkij Miskin szájába adja a Nyugat elleni kirohanásokat! Nem tudjuk, mit gondoljunk a magyar nemzet
biztonságáról, de lehet, hogy ez csak egy szólam, mint a Természettudományi Múzeum nemzetstratégiája. Vagy mégse?
Olyan jó lenne a magyar nemzetet (nem csak ezt az egyet) biztonságban tudni!
A regénybeli Krasznahorkai tehát
kételkedik a kifejezés hitelességében, valóságosságában, ám ebbe nem törődik
bele, hiszen: „a szó halálosan szerelmes a valóságba, de soha nem érintheti
meg, ez egy szerelem, a legszenvedélyesebb szerelmi őrület, emelte fel a
hangját” az író.
.jpg)