Töredékes megjegyzések egy előadáshoz
Thomas Mann-Haus - most
A Pacific Palisadesben található Thomas Mann-ház olvasásra hív. (Itt megtalálod!) Manapság a világhálón egymást érik a jobbnál jobb irodalmi oldalak. (Ha mindenki ír, akkor ki olvas, s főleg ki dolgozik?) Mindenesetre Thomas Mann, akit már sokan leírtak, beszáll a versenybe. Most egy 1945-ben elhangzott beszédét tették közzé. Tessék hozzászólni! Címe: Németország és a németek. Merész vállalkozás Thomas Mann számára is azon rettenetes bűnök után megszólalni, amiket a náci Németország elkövetett.
Csupán néhány gondolatot tudok kiragadni a huszonegy oldalas írásműből. Először is nagyon szép a stílusa, nem is stílus ez, hanem költészet. Ahogy elkezdi: álomszerűnek tartja, hogy ő mint friss amerikai állampolgár beszélhet Németországról és a németekről a Kongresszusi Könyvtárban. Valóban különös, miként hányja-veti a sors. 1933-ban egy hosszabb utazás után nem tért vissza hazájába. Hogy miért? Szavait följegyezték, bátyjának, Heinrichnek és fiának, Klausnak könyveit máglyára vetették. Még idejekorán a „az excentrikus barbárság és a primitív-tömegdemokratikus vásári durvaság óriáshullámának” nevezte a nemzetiszocializmust: mely „tömeges görcsbeesés, bódécsörgettyűzés, hallelúja és monoton slágerszavak dervisszerű ismétlése, míg mindenkinek habzani nem kezd a szája.” (Beszéd a németekhez, Deutsche Ansprache,1930) Ezzel a beszéddel és a Mario és a varázslóval mindent elmondott. S érthető, hogy nem térhetett haza.
Először Franciaországba, majd Svájcba költözött. Közben útleve lejárt. Kérésére 1936-ban megkapta a cseh állampolgárságot. (Vajon miért nem a magyart?) Utána rögtön megfosztották a német állampolgárságtól. 1938-ban végleg az Egyesült Államokba költözött, majd 1941-ben Pacific Palisadesbe, Los Angeles „külvárosába”. (Háza ma kulturális központ.) Az amerikai állampolgárságot 1944-ben kapta meg.
A Németország és a németek (tulajdonképpen esszé) 1945 májusában, közvetlenül a kapituláció után hangzott el. Nemcsak az időpont teszi jelentőssé az esszét, hanem az is, ahogyan a készülő regényének, a Doktor Faustusnak, eszmevilága beszüremkedik a történeti áttekintésbe. Goethe Faustja is az ördöggel kötött szövetséget, írja Mann, s ahol az intellektus gőgje a középkoriassággal párosul, ott van az ördög, Luther ördöge, Faust ördöge, aki igazi német figura. A vele kötött szövetség „a lelki üdvösség eladása, azért hogy Faust egy időre a világ minden kincsét és hatalmát megnyerje.” Ezt tartja a német magatartás lényegének.
Sokat foglalkozik Lutherrel. Félig–meddig Luther is középkori alak. Hitt az ördög létezésében. Sőt meg is küzdött vele. Voltunk a wartburgi toronyszobájában, ahol tintatartóját az ördöghöz vágta. A tintafolt még mindig ott sötétedett a falon. Bibliafordítása óriási tett volt, miként a reformáció is az. Ezzel mentette meg a kereszténységet, létrehozván az ember és az isten közötti közvetlen kapcsolatot. Így elősegítette az európai demokrácia létrejöttét. Mert ha mindenki a saját maga papja, az a demokrácia. Miközben Luther semmit sem értett a politikai, állampolgári szabadságból.
Friedrich Ebert, az első német köztársaság elnöke, 1919-ben kijelentette: „Gyűlölöm a forradalmat, mint a bűnt.” Így gyűlölte, írja Mann, Luther a parasztfelkelést, mely, ha győzött volna, az egész német történelem másként alakult volna. „A vad kutyákat, a parasztokat agyon kell ütni, kiáltotta a fejedelmeknek, most a parasztállat (Bauernvieh) leölésével, megfojtásával elnyerhetjük a mennyei birodalmat.”
Kísérteties. Az ismétlődés. Mann inkább Rotterdami Erasmusszal szeretne társalogni. (A balgaság dicsérete)
Az író alakokban, képekben gondolkodik. Érzékletes a középkori hangulatot árasztó Lübeck rajza, Luther alakja, s ellenpontja, a würzburgi szobrász, Riemenschneider, aki a szegények mellé állt, s ezért börtönbe vetették, megkínozták.
*
„Egy nép, mely nem szabad, és nem visel felelősséget önmagáért, nem érdemli meg a külső szabadságot.” Az ilyen nép nem beszélhet a szabadságról, s ha ezt a hangzatos szót használja, „akkor rosszul használja”. A német szabadságvágy mindig kívülre irányult. Belül maradt a szabadságnélküliség, gyámság, tompa alávetettség, katonai szolgalelkűség. Az ok, hogy Németországban soha nem győzött a forradalom. A nemzet fogalmát és a szabadságot nem tudták egyesíteni.
*
Csemege: franciául idézi Balzacot!
„Les Allemands, s’ ils ne savent par jouer des grands instruments de la Liberté, savent jouer naturellement de tous le instruments de musique.”
*
A politika a lehetőségek művészete, közvetíthet szellem és élet, eszme és valóság, kívánatos és szükséges, lelkiismeret és tett, erkölcs és hatalom között. Sok rosszal jár, de a politika nem csak gonosz erő, nemcsak hazugság, gyilkosság, csalás, erőszak. Nem kell mindig az ördöggel cimborálni!
A bűnök megtörténtek, nincs bocsánat. Most egy érdekes (józan? cinikus?) megjegyzés jön: fölöslegesek voltak. A hatalmi és hódítási terveket e nélkül is meg lehetett volna valósítani – egy olyan világban, ahol trösztök uralkodnak, és kizsákmányolás van.
*
Önkritikus írás, a történelmi pillanat nem is sugallhat mást. De visszatekintve a múltra, számba veszi a német szellem nagy teljesítményeit a zene, a filozófia, a művészet területén. A német romantika is sajátos érték volt, míg a tömegeknek szóló hazugsággá nem silányult. Mann a jelenben körülnézve, nem talál jelentős szellemi teljesítményt.
*
Talán maradt volna Pacific Palisadesben, ha nem változott volna meg a politikai légkör, ha McCarthy szenátor nem indított volna el boszorkányüldözést a kommunista vagy kommunistának vélt személyek ellen. A képviselőházban Mannt Sztálin legelszántabb védőjének nevezték. 1952-ben költözött vissza Európába, Svájcba, melynek szabad levegőjét már fiatalkorában is nagyra becsülte. Zürichben telepedett le.
Goethe születésének 200. évfordulója alkalmából (1949) ellátogatott Frankfurtba és Weimarba. A szemrehányásokra így válaszolt: „Nem ismerek zónákat. Látogatásom magának Németországnak szól, Németországnak mint egésznek, nem pedig egy megszállt területnek.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése