„…az egész világ mögöttes jelentéssel van tele. […] Mi más lenne ez, ha nem a létezés többszólamúságának és kétértelműségének bizonyítéka?” (Mészöly)
A fenti gondolat Baudelaire-t
idézi fel:„jelképek erdeje” a világ.
Ugyanez vonatkozik a parabolára, ill. az allegóriára, ezekre az ősi költői
eszközökre. Már Jézus is
példabeszédekben szólt tanítványaihoz: „Akinek
van füle a hallásra, az hallja.”
A Jelentés öt egérről műfaja parabola, azaz látszólag csupán az egerek sorsát mutatja be,
valójában azonban emberek olyan csoportjáról szól, akik olyan helyzetbe
kerültek, ahonnan nem kerülhetnek ki élve. Félelem és a túlélés vágya hajtja e
kis élőlényeket a pincétől a 2. emeletig, s nem sejtik, hogy nincs semmi
esélyük túlélni a csapdát.
Nem állatmese, hisz az egerek nem emberi tulajdonságokkal
felruházott lények, de mint minden élőlény, szeretnék (túl)élni a fenyegető
veszélyt. A parabola megértése azért lehetséges, mert a hasonlóság alapján
párhuzamot fedezünk fel a ”kamrában” történtek és az embert érintő társadalmi-történelmi
folyamatok között.
Az elbeszélő a címnek megfelelően az objektivitás álarca
mögé bújik. A jelentés „műfaja”
pártatlanságot kíván meg, s a részletező precizitás nyomja rá bélyegét.
Valójában a jelentést készítő sosem lehet teljesen pártatlan. Viszont ha nincs
külső elvárás, akkor – mint jelen esetben – a tisztesség és az intelligencia –
vezeti tollát.* Bármiről lehet „jelentést” írni,
ami szokatlan, eltér a szabálytól, netán súlyos következményekkel járhat. Pl.
egy háborús eseményről, népirtásról, váratlan halálesetről. S persze egy
jelentésnek is lehet következménye.
Az egerek története önmagában jelentéktelen, fontossá az
író tette. Kezdetben mindent az egerek szemszögéből látunk: miként találnak egy
biztosnak látszó menedékhelyre. Együtt érzünk velük, amikor kis „lábacskáikkal” kapaszkodnak a falon.
Akkor is, amikor felszabadultan cikáznak a kamra labirintusában. Külön utakon
járnak, de füttyel, cincogással tartják a kapcsolatot. Máskor „halkan horkantanak”. (Alliteráció, mely
a mély hangrendű szavaival ellentétben van az előbbiekkel.) Épp ez a zenei
kommunikáció teszi őket szimpatikussá.
Az ember megjelenésével az egerek már más színben tűnnek
fel: „garázdálkodnak […] undorítóak”
ezek a betolakodók. Az emberek csapkodással próbálják elűzni őket. (Még nyitva
az ablak!) Az egerek ekkor szorongva lapulnak, összepréselődnek, néha
céltalanul futkosnak. Az éhség először két hasas egeret kezd gyötörni. Amikor
fölfedezték a láda fiókrendszerét, ez átmenetileg biztonságot nyújtott. A
kénfüst már a haláltusájukhoz vezetett. Észveszejtően köröztek, egymásba
haraptak, majd lezuhantak a polcról. Ez a korábbi vidám kószálás ellentéte. S
amit az egerek hátra hagytak, az iszonyú!
Gúnyos felkiáltó mondatokkal érzékelteti az író az emberpár felháborodását,
akik végül lelkiismeretük megnyugtatására kitalálják a geometriai progresszió műszavát. A cáfolhatatlan matematikai tétel
állítja helyre lelkiismeretüket. Ismétlem, nem egerekről van szó. A szuggesztív
leírás ne tévesszen meg minket.
Stílusát Nádas
Péter a következőképpen jellemzi: „A
tárgyiasságnak és a tárgyilagosságnak teremtett a magyar prózában egyedülálló
iskolát. Feszültséggel váltotta ki az érzelmességet.” Még hasonlatai is tárgyszerűek.
Pl.: „Mint valami izomrostpreparáció,
olyan volt a fal, s ez a hálózat volt az egyetlen biztos út a pincétől a
kamraablakig.” Tömörségére példa: „És
nem zúdult be se fehér, se fekete por.” Azaz hó, ill. szénpor.
A novellára a múlt idejű történetelmondás (E/3) jellemző.
Az igék a mozgás dinamikáját érzékeltetik, a pince, fal és a kamra leírása a
bezártságot, a kilátástalanságot, s majd minden egér egyéniség. A felsőbb
hatalom, az emberek, arcnélküliek.
A történet december 20. és január 2. között játszódik.
Érdekes, hogy ez éppen a karácsonyi időszak, de ünnepekről egy szó sem esik. S
új időszámítás kezdődik akkor, amikor a „mészárlásnak” vége. Nem tudjuk
közömbösen szemlélni sorsukat, sőt féltjük őket, már akkor is, amikor a fal
üregében éjszakáztak, még jobban, amikor megfeledkeztek az óvatosságról,
élvezve a kamra bőséges készletét. Milyen drámai az a hosszú harc, melyet az
egércsapda diójáért folytatnak! S hogyan bénítja meg őket a félelem, amikor már
szabad lett a dió!
Öten voltak. A kamra maga volt a paradicsom, de az ember
megjelenése, titokzatos csapdái szorongással töltötte el őket. A drótháló
(szögesdrót) fölszerelése lezárta a visszautat. A kénfüst megpecsételte
sorsukat. Az utolsó egér megfagyott testét a dróthálóval lezárt ablakban
találták meg. Márton László írja: „Arról szól (az elbeszélés), hogy bármelyik
éléskamra bármikor átváltozhat egy haláltábor gázkamrájává…”
*Mészölyön kívül van Kafkának
is egy apró remekműve: Jelentés az Akadémiának címmel. Arról szól, hogyan
vált egy majomból ember.
Érdemes elolvasni még Steinbeck Egerek és emberek
c. realista elbeszélését, melyben az állatok és az emberek sorsa párhuzamos.
(Pl.: Candy és a kutyája)
