Nádas Péter: Halott barátaim

 

                                                                Az egykori dolgozószoba, Esterházy Péter Archivum

    Az Úr 2026. évében a médiumok sorra megemlékeztek Esterházy Péter halálának 10. évfordulójáról. A summája mindezeknek az, hogy nagyon hiányzik. Egyénisége és meg nem született művei, „egyszerű történetei”.

     Enyhíti a veszteséget, hogy háza, a család egykori lakhelye közkinccsé lett, fordítóműhelyként szolgál. Könyvtárát az Evangélikus Országos Gyűjtemény fogadta be, s bárki elmerülhet benne. Nagy meglepetés volt, hogy „saját” könyveimet is felismertem a polcokon. A különbség csak az, hogy neki sokkal több könyve volt. Nádas Péter írja: „Kavafiszt ő adta a kezembe. Pessoát én az övébe.” S valóban ott sorakoznak Pessoa kötetei, melyek szinte hívogatnak, szerezzem be én is őket.

                                                                           Kavafiszom van, Pessoám még nincs

      Esterházy Péter az egyik szereplője a Halott barátaim (2025) c., fent említett, önéletrajzi kötetének, s Mészöly Miklós és Polcz Alaine kettőse mellett fontos szerepet kap.

     Mindannyiuk sorsát, gondolkodását meghatározta a háború. Mészöly katona volt, talán embert is ölt, Polcz Alaine mindent megírt az Asszony a fronton c. könyvében. Az ő alakja a legcsodálatosabb.

     Esterházy Péter később született, de a megpróbáltatások őt sem kerülték el. Nádas különleges módon mélyíti el tudásunkat a korról, az elmúlásból visszaidézett alakjait elhelyezi a történelem megfelelő bugyrokban.

     De nemcsak barátait, a kor hatalmával szembeszálló, esendő művészembereket jeleníti meg érzékletesen a könyv, hanem önmagát is, sőt, az ő sorsa, gondolkodásmódja, küzdelme a könyv igazi tárgya. Nem lehet nem észrevenni, hogy Nádas legnagyobb problémája önmaga. Ezért a sok pszichoanalízis, mert magyarázatot ad, megerősít. Identitását keresi, s a kulcs – mindegyik szereplő esetében – a múltban van elrejtve. A Szondi-féle sorsanalízis a szerencsétlen sorsú szülőkön túl a felmenőket kutatja. Szeretné tudni, miből mi következik. Ha erősek a gyökerek, s jó mélyre nyúlnak, akkor a fát nem könnyen dönti ki a vihar. Fel kell idéznie dédapjának, Mezei Mórnak az alakját, aki a 19. század végén a parlamentben szónokol, s bizonyos fokig az egyenjogúságot képviseli, vitázván Esterházy Miklós főrendiházi taggal, Esterházy Péter dédapjával.

     S a vita vagy inkább eszmecsere folytatódott a jelenben is: Nádas, aki elolvasta még kéziratban a Harmonia cælestist, Esterházy főművét, kifogásolt egy passzust, amely a zsidókra vonatkozott:

     „… hízelgőnek találnám, ha atyámat és annak atyját és annak öregapját nem zsidó tolvajként vetted volna ki a mindenki közös édesapja megtisztelő virtuális többeséből.

     Zsidó nálad egyetlen díszítő jelző kíséretében jelenik meg. Ügyelni kell rá, nehogy ellopja az ezüstneműt. Nem számoltam, de legalább hatszor elmondod, nehogy elfeledjem.

     Vajon minden alkalommal eltűnt volna egy ezüstkanál, amikor nálatok vacsoráztam, erről azért meg kell kérdezzelek.”

     Érezhető a megbántódás. A Harmonia cælestis nyomtatott kiadásából kimaradt ez a részlet, s többé szóba sem került.

     Rembrandt-i portrékban, eszmékben, gondolatokban, vallomásokban nagyon gazdag könyv. Nem könnyű megbirkózni vele. Végső soron a halállal való újabb szembenézésnek tekinthető, az utolsó perc előtt fel kell mutatni még valamit, ami a késő nemzedéknek fontos lehet. Babits írja: „… nem is / olyan nagy dolog a halál.” Ez így igaz, de addig mi lesz.

                                                                       Esterházy Péter és Gitta Könyvtár

                           A könyvtárlátogatást a kőbányai Wacha Imre Olvasókör szervezte.

Mészöly Miklós: Jelentés öt egérről

 

„…az egész világ mögöttes jelentéssel van tele. […] Mi más lenne ez, ha nem a létezés többszólamúságának és kétértelműségének bizonyítéka?” (Mészöly) 

     A fenti gondolat Baudelaire-t idézi fel:„jelképek erdeje” a világ. Ugyanez vonatkozik a parabolára, ill. az allegóriára, ezekre az ősi költői eszközökre. Már Jézus is példabeszédekben szólt tanítványaihoz: „Akinek van füle a hallásra, az hallja.”
     A Jelentés öt egérről műfaja parabola, azaz látszólag csupán az egerek sorsát mutatja be, valójában azonban emberek olyan csoportjáról szól, akik olyan helyzetbe kerültek, ahonnan nem kerülhetnek ki élve. Félelem és a túlélés vágya hajtja e kis élőlényeket a pincétől a 2. emeletig, s nem sejtik, hogy nincs semmi esélyük túlélni a csapdát.
     Nem állatmese, hisz az egerek nem emberi tulajdonságokkal felruházott lények, de mint minden élőlény, szeretnék (túl)élni a fenyegető veszélyt. A parabola megértése azért lehetséges, mert a hasonlóság alapján párhuzamot fedezünk fel a ”kamrában” történtek és az embert érintő társadalmi-történelmi folyamatok között.
     Az elbeszélő a címnek megfelelően az objektivitás álarca mögé bújik. A jelentés „műfaja” pártatlanságot kíván meg, s a részletező precizitás nyomja rá bélyegét. Valójában a jelentést készítő sosem lehet teljesen pártatlan. Viszont ha nincs külső elvárás, akkor – mint jelen esetben – a tisztesség és az intelligencia – vezeti tollát.* Bármiről lehet „jelentést” írni, ami szokatlan, eltér a szabálytól, netán súlyos következményekkel járhat. Pl. egy háborús eseményről, népirtásról, váratlan halálesetről. S persze egy jelentésnek is lehet következménye.
     Az egerek története önmagában jelentéktelen, fontossá az író tette. Kezdetben mindent az egerek szemszögéből látunk: miként találnak egy biztosnak látszó menedékhelyre. Együtt érzünk velük, amikor kis „lábacskáikkal” kapaszkodnak a falon. Akkor is, amikor felszabadultan cikáznak a kamra labirintusában. Külön utakon járnak, de füttyel, cincogással tartják a kapcsolatot. Máskor „halkan horkantanak”. (Alliteráció, mely a mély hangrendű szavaival ellentétben van az előbbiekkel.) Épp ez a zenei kommunikáció teszi őket szimpatikussá.

     Az ember megjelenésével az egerek már más színben tűnnek fel: „garázdálkodnak […] undorítóak” ezek a betolakodók. Az emberek csapkodással próbálják elűzni őket. (Még nyitva az ablak!) Az egerek ekkor szorongva lapulnak, összepréselődnek, néha céltalanul futkosnak. Az éhség először két hasas egeret kezd gyötörni. Amikor fölfedezték a láda fiókrendszerét, ez átmenetileg biztonságot nyújtott. A kénfüst már a haláltusájukhoz vezetett. Észveszejtően köröztek, egymásba haraptak, majd lezuhantak a polcról. Ez a korábbi vidám kószálás ellentéte. S amit az egerek hátra hagytak, az iszonyú! Gúnyos felkiáltó mondatokkal érzékelteti az író az emberpár felháborodását, akik végül lelkiismeretük megnyugtatására kitalálják a geometriai progresszió műszavát. A cáfolhatatlan matematikai tétel állítja helyre lelkiismeretüket. Ismétlem, nem egerekről van szó. A szuggesztív leírás ne tévesszen meg minket.
     Stílusát Nádas Péter a következőképpen jellemzi: „A tárgyiasságnak és a tárgyilagosságnak teremtett a magyar prózában egyedülálló iskolát. Feszültséggel váltotta ki az érzelmességet.” Még hasonlatai is tárgyszerűek. Pl.: „Mint valami izomrostpreparáció, olyan volt a fal, s ez a hálózat volt az egyetlen biztos út a pincétől a kamraablakig.” Tömörségére példa: „És nem zúdult be se fehér, se fekete por.” Azaz hó, ill. szénpor.
     A novellára a múlt idejű történetelmondás (E/3) jellemző. Az igék a mozgás dinamikáját érzékeltetik, a pince, fal és a kamra leírása a bezártságot, a kilátástalanságot, s majd minden egér egyéniség. A felsőbb hatalom, az emberek, arcnélküliek.
     A történet december 20. és január 2. között játszódik. Érdekes, hogy ez éppen a karácsonyi időszak, de ünnepekről egy szó sem esik. S új időszámítás kezdődik akkor, amikor a „mészárlásnak” vége. Nem tudjuk közömbösen szemlélni sorsukat, sőt féltjük őket, már akkor is, amikor a fal üregében éjszakáztak, még jobban, amikor megfeledkeztek az óvatosságról, élvezve a kamra bőséges készletét. Milyen drámai az a hosszú harc, melyet az egércsapda diójáért folytatnak! S hogyan bénítja meg őket a félelem, amikor már szabad lett a dió!
     Öten voltak. A kamra maga volt a paradicsom, de az ember megjelenése, titokzatos csapdái szorongással töltötte el őket. A drótháló (szögesdrót) fölszerelése lezárta a visszautat. A kénfüst megpecsételte sorsukat. Az utolsó egér megfagyott testét a dróthálóval lezárt ablakban találták meg. Márton László írja: „Arról szól (az elbeszélés), hogy bármelyik éléskamra bármikor átváltozhat egy haláltábor gázkamrájává…” 

     *Mészölyön kívül van Kafkának is egy apró remekműve: Jelentés az Akadémiának címmel. Arról szól, hogyan vált egy majomból ember.
     Érdemes elolvasni még Steinbeck Egerek és emberek c. realista elbeszélését, melyben az állatok és az emberek sorsa párhuzamos. (Pl.: Candy és a kutyája)