Vasárnap de. 11 óra. Fertőszögi Péter elkezdi tárlatvezetését. Az 1940-ben Makón született Kocsis Imre képei kapcsán beszél a különböző képzőművészeti irányzatokról, a XX. század második felének történelméről, szellemesen mutat rá az egyes képek jellegzetességeire. Beszél a művész japánkertjéről, lepkegyűjteményéről, alkotói módszereiről.
A kiállítás címe Sugárút. Kocsis Imre közel ötven évet töltött el itt, ezen a tájon, mint diák és tanár. A 70-es években kapcsolódott be a magyar művészeti életbe, a legkorszerűbb irányzatokat képviselve: hiperrealizmus/fotórealizmus, pop-art. A hiperrealizmus vagy fotórealizmus a fénykép hűségével és pontosságával képes számot adni arról, milyen az a város, az a kor, az a társadalom, amelyben élünk. A Szanálás c. képnek is társadalomkritikai éle van. Egy halálraítélt, VIII. kerületi bérház szétmálló falát, bedeszkázott ablakát látjuk. A kapu a sötétbe vezet.
Szanálás |
Kirakat |
A Tótágas (építőtábori emlék) fejre állított talicskája a csizmákkal groteszk módon a helyzet értelmetlenségéről, hiábavalóságáról beszél.
Tótágas |
A pop-art a „fogyasztói társadalom” terméke, lenyomata. A művész „lelépett az ideák és az ideálok talapzatáról, s bármely egyszerű járókelőhöz hasonlóan elkezdett sétálgatni és szemlélődni az utcán.” (Román József) A pop-art alkotója olyan elemekkel dolgozik, melyek mindenki számára ismertek, megfoghatóak. Sztereotípiák c. kép sorozatokban való gondolkodást mutatja be.
Sztereotípiák |
A 80-as években a concept-art vált fontossá. A gesztussal, az elgondolással Kocsis újra csak sajátos módon reflektál a társadalmi jelenségekre. (Irka-firka) Ezen azonban hamar túllép. Az Uram, segíts! c. festékszórós képek bizonyos tanácstalanságról árulkodnak. Új korszakot jelentenek szimbólumai: a kaszás, a pálmás képek, a kulcslyukon keresztül nézett világ.
Szivárványkaszás |
Nagyon érdekes a 133 c. pipacsos kép, amely a Tanácsköztársaság 60. évfordulójára készült. Meglehetősen hervadtak ezek a pipacsok, rövid életűek.
Fent az emeleten láthatóak a grafikái. Ebben is kísérletezett, Magyarországon ő honosította meg a szitanyomást.
A Lakodalom c. hatalmas, összefoglaló műve a földszinten látható. 1990-ben kezdte el főművét, és 2000-ben fejezte be. Az egyik legcsodálatosabb kép, melyet valaha láttam, mondja Fertőszögi Péter. Nem az ifjú párt ábrázolja, hanem a főzőasszonyokat. Egy elveszett világot, melytől búcsúzik, egy közösséget, ahol mindenki tudja, mi a dolga. Egyrészt újból fotórealizmus, másrészt a középső részen inkább típusokat ábrázol. Nem a személy a fontos, hanem az egymáshoz való kapcsolatok, szerepek. Ez az, ami meghatóvá teszi a szegénységet, méltóságot ad a nyomorúságnak.