A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Önarcképe. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Önarcképe. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. január 13., szerda

Dürer és Szentkuthy

      Dürer és Szentkuthy? Dürerről tudjuk, hogy ki volt. Szentkuthy (1908-1988)? Hajnali 4-kor kelt, írt, olvasott, zenét hallgatott, nagy albumokat tanulmányozott. Az idézetek a Saturnus fia (1989²) c. kötetéből valók.

 

                                                 Önarckép, Dürer 13 éves korában készítette, wikipedia

     „Mintha azt kérdezné, ki vagyok én? mi vagyok én, elhagyott és mégis elkényeztetett gyermek, akasztás és papháború közben apám szobájában, a lábam körül bicegő fehér nyúllal? Valami finom, ködös félelem árad a nézéséből, édes tájékozatlanság, mintha még a templomi kérések szelídsége is ott lebegne – ugyanakkor a hosszan előremutató ujj afféle gyermeki ’parancs’ is a Jézuskának, hogy ’ha annyit ígérted, hát most segíts rajtam, jó Istenem’! A haját jófiús rendességből és kacérságból is, mindig újra meg újra megfésülte (bal orcájánál erélyesebben mintha később firkálta volna hozzá); a sapka is félig házias zacskó, félig úrilegények ’leggieramente’ hanyagsága – ekkor bizonyára nem álmodta, hogy későbbi két legszebb önarcképe közül is az egyik maga Krisztus, a másik meg a nagyvilági Előkelőség megtestesülése lesz.” (69)

 

                                                      A 80 éves Wolgemut, D. első mestere, wikipedia

     "A Wolgemut-arcképpel elkészült. Albrecht ezt saját magának festette, igyekezett minden hálát és (bizonyára indokolatlan) bűnbánatot belevinni. Valóságérzéke azt parancsolja, hogy a finom bőr alatt lefesse a koponya halálos csontjait, a mulandóság kibökődő uniformis domborműveit, de szeretete még ezeket is kedvessé, polgárian patriarchálissá varázsolta; az egyszerű sapkában Wolgemut családias, műhelyi és puritán volt; nem a velencei Dózse idegen süvege!... Tekintetében ott van a szigorúság, a mester víziója és néha türelmetlen pedantériája, ő az örök tanító, ő, aki többet tud, okkerről meg Istenről is. Az élet életszerűsége incselkedik a sapka alól kikócolódó hajszálakban – markáns orrát Albrecht még markánsabbá rajzolta, hogy önállóságát, melyet gyerekfejjel talán kétségbe vont, most buzgó pietással hangsúlyozza – Albrecht olvadó szívében Wolgemut szentkép is volt és a nürnbergi büszke polgárság (anatómiai szerkezetté dicsőült) hérosza." (102)

            leggieramente: könnyed
            pietas: jámborság