Gavrilov játszik

     Kevés koncertet vártam úgy, mint a Gavrilovét. (Müpa, jan. 20.) 2014-ben már volt a Pannon Filharmonikusokkal a Müpában. Akkor Prokofjevet játszott. Most Rahmanyinov 3. zongoraversenyét. 

     Rahmanyinov és Gavrilov: szerencsés találkozás. Úgy gondolom, hogy Rahmanyinov művét nem adhatja elő akárki. A virtuozitáson túl rokon lélek, rokon szenvedély kell. Olyan, aki fel tudja tárni, meg tudja csillogtatni a kompozíció adta lehetőségeket: a tempóváltásokat, a ritmus örömet sugárzó játékosságát, a finom, halk csillogást, a vibráló, őrült lendületet. Mindezt könnyedén, hisz már tizenöt évesen eljátszotta ezt a sokáig eljátszhatatlannak tartott zongoraversenyt.

      A zenekar méltó partnere Gavrilovnak, aki - ha más dolga nincs - néha rákönyököl a zongorára, és a zenekarral szembefordulva figyeli szép, komoly játékukat. Amikor célba érnek, Gavrilov felugrik, és összeölelkezik a karmesterrel, Bogányi Tiborral, aztán majd mindenkivel. Három ráadást ad. Végül búcsút int, de úgy érezzük, maradna még, és boldogan játszana tovább.

Egy régi felvétel: 

   

A jó hangzás (archív, 2011. 11. 11)

     Hallgatom Kovács Márton előadását Haydn D-dúr (London) szimfóniájáról. Roppant mulatságos, mindamellett, hogy hallatlanul érdekes és tanulságos. Megtudjuk például, mi a generálpauza (amikor a zeneszerző egy pillanatra a partitúrában teljes csöndet rendel el.) Ilyen van a London-szimfóniában is két helyen, nagyon jól előkészítve.). Egy ilyen alkalommal a Zeneakadémián a hetedik sorban megszólalt egy hang: „én tojást teszek bele”.

     Felírtam a walesi herceg puncsreceptjét (elvégre közeleg a karácsony: 1 üveg pezsgő, 1 üveg burgundi, 1 üveg rum, 10 citrom, 2 narancs, 1 ½ font cukor. (A cukor soknak tűnik.)

 Tegnap este a MÜPÁban

Bogányi Tibor, kikotoonline.jpg

 

     A Finnországban élő Bogányi Tibort nevezték ki vezető karmesternek a Pannon Filharmonikusok élére. Egy interjúban elmondta – közhelynek számít, de megvalósítani nehéz -, hogy a jó hangzás a legfőbb célja. Persze a zeneszerzőtől is függ, átéljük-e azt az élményt, hogy minden „a helyén” van.
     Az est első zeneműve Dohnányi Szimfonikus percek c. műve volt, mely 1933-ban készült a Filharmóniai Társaság Zenekarának 80. születésnapját ünnepelték. Társai voltak azon az estén Kodály (Galántai táncok) és Bartók (Öt zenekar-kíséretes népdalfeldolgozása). Nem rossz társaság. Dohnányi konzervatívabb, mint Bartók, de az ő világa is gazdag és invenciózus. Kodályhoz áll közelebb. Bogányi elfelejtett zseninek nevezte.

     Most elhangzott még Csajkovszkij Rokokó variációi csellóra. A karmester most a csellón játszva irányította finom, alig észrevehető mozdulatokkal zenekarát. A szerző stílusválasztásával, eszközeivel Mozartnak hódol, s itt valóban létrejött az a jó hangzás, melyet csak a kiválasztottak tudnak kicsiholni a hangszerükből. Csajkovszkij 5. szimfóniája nagy küzdelem a halk, szomorú kezdettől a diadalmas befejezésig.