Honegger, Ravel, Dukas

2012. 11. 21. 

   

     Nov. 16-án a MÜPÁ-ban. A Pannon Filharmonikusok  francia estje Bogányi Tibor vezényletével.

Müpa, prae.hu

 

     1. Honegger (1892-1955) Le Havre-ban született. Szülei Zürichből származtak, s Honegger az itteni konzervatóriumban is tanult, később Párizsban. A Hatok csoportjának tagja volt (Darius Milhaud, Francis Poulenc…) Nemzetközi hírnevet a Pacific 231 (1923) c. művével szerzett, melyet egy „gőzmozdony” ihletett.

     2. Ravel (1875-1937) Lúdanyó meséi c. műve Charles Perrault 1696-ban kiadott mesegyűjteménye alapján készült (kivéve a 3. tételt). Tételei: 1. Tánc Csipkerózsikáról 2. Hüvelyk Matyi 3. Csúnyácska, a pagodák hercegnője 4. A Szépség és a Szörnyeteg párbeszéde 5. A tündérkert

     Első változata egy zongoradarab 1908-ból. A zenekari szvit és a balett 1912-ben készült el. Még a „boldog békeidők” hangulatát közvetíti. Igazi franciás szépségű mű.

     3. Dukas (1865-1935) A bűvészinas c. művét 1897-ben komponálta. Alcíme: Scherco egy Goethe-ballada nyomán”. A bűvészinas felidézi a szellemeket, de aztán nem képes megállítani őket:

Itt a mester éppen,
nagy a baj, gyere!
Szellemet idéztem
s nem birok vele.

(Kardos László fordítása)

     Berlioz Rákóczi-indulója volt a ráadás. Gyönyörűen hangzott. Nemcsak a dallam volt megragadó, hanem a hangszerelése is!

                                                             *

Cézanne-kiállítás

 

     November 18-án a Szépművészeti Múzeumban Cézanne-kiállítás. Jó bevezetés a művészetébe. Örültem, hogy képei közül szemtől szembe láttam a Gyilkosságot (mennyire más, mint a reprodukció!!), a 75-ös Önarcképet, a Mont Saint Viktoire-t a nagy píneával. (Lásd még a Cézanne-album c. bejegyzést.) Most értékelem igazán a feleségéről készített portrét, melyben a lélek mélyére hatol…

Gavrilov játszik

     Kevés koncertet vártam úgy, mint a Gavrilovét. (Müpa, jan. 20.) 2014-ben már volt a Pannon Filharmonikusokkal a Müpában. Akkor Prokofjevet játszott. Most Rahmanyinov 3. zongoraversenyét. 

     Rahmanyinov és Gavrilov: szerencsés találkozás. Úgy gondolom, hogy Rahmanyinov művét nem adhatja elő akárki. A virtuozitáson túl rokon lélek, rokon szenvedély kell. Olyan, aki fel tudja tárni, meg tudja csillogtatni a kompozíció adta lehetőségeket: a tempóváltásokat, a ritmus örömet sugárzó játékosságát, a finom, halk csillogást, a vibráló, őrült lendületet. Mindezt könnyedén, hisz már tizenöt évesen eljátszotta ezt a sokáig eljátszhatatlannak tartott zongoraversenyt.

      A zenekar méltó partnere Gavrilovnak, aki - ha más dolga nincs - néha rákönyököl a zongorára, és a zenekarral szembefordulva figyeli szép, komoly játékukat. Amikor célba érnek, Gavrilov felugrik, és összeölelkezik a karmesterrel, Bogányi Tiborral, aztán majd mindenkivel. Három ráadást ad. Végül búcsút int, de úgy érezzük, maradna még, és boldogan játszana tovább.

Egy régi felvétel: 

   

Prokofjev: I. zongoraveseny

2014. 11. 29.

     Pernye András mondta egyszer, hogy zeneművet ne hallgassunk technikai eszköz segítségével (pl. rádió vagy lemez). Ott kell lenni, ahol – minden közvetítés nélkül – látod, hallod a művészt, minden kis rezdülését, megérzed zaklatottságát vagy jókedvét.

      Prokofjev I. zongoraversenyét 1911-ben komponálta. Az ősbemutatóján (1912. júl. 15.) maga a zeneszerző ült a zongoránál.

         
          A mű három részre osztható:
     1. Allegro brioso (erőteljes gyorsasággal) 00.00
     2. Andante assai (lépkedve, assai=nagyon) 07.20
     3. Allegro scherzando (tréfás/játékos gyorsasággal) 11.32

      Prokofjev önéletrajzában így jellemzi alkotását: „Az I. zongoraverseny volt talán az első többé-kevésbé érett alkotásom, mind koncepció, mind kivitel szempontjából. A koncepciót elsősorban a zongora és a zenekar számtalan kombinációja teszi érdekessé, másodsorban pedig a forma. Szonáta formájú Allegro: az expozíció és az egész mű végén megismételt bevezetés, a kidolgozás elé iktatott rövid Andante, Scherzo formájú kidolgozási rész, és kádenciával kezdődő visszatérés.” (Önéletrajz és írások, Zeneműkiadó, 1962, 28. o.) Annyit tennék hozzá, hogy a bevezetés az első rész végén is megismétlődik.

      H. A. Brockhaus a stílus felől közelítette meg a művet: legfőbb jellegzetessége az egytételes forma. Ünnepélyes akkordokkal kezdődik, s az egész kompozíció az ismétlődő, ünnepélyes kezdetre és ennek az ellentétére, a hol groteszk-fantasztikus, hol álomszerű-elégikus vonásokra épül.

      November 21-én a MÜPÁ-ban Andrej Gavrilov (1955) játszotta a művet a Pannon Filharmonikusok és Bogányi Tibor közreműködésével. Fantasztikus előadás volt. Gavrilov szinte eggyé vált Prokofjev alkotásával, sőt mintha megsokszorozta volna annak lendületét, dinamikáját. Megmutatta szédítő mélységét, drámaiságát.

     Az a változat, melyet itt és most meghalgatható, Martha Angerich (1941) interpretációja. Ő is káprázatosan játszik, de ő felül is tud emelkedni rajta. „Kidugja fejét” a zene mélyáramából, s mosolyogva konstatálja, hogy a zenekar karmesterével együtt híven követi őt.