Kevés koncertet vártam úgy, mint a Gavrilovét.
(Müpa, jan. 20.) 2014-ben már volt a Pannon Filharmonikusokkal a Müpában. Akkor
Prokofjevet játszott. Most Rahmanyinov 3. zongoraversenyét.
Rahmanyinov és Gavrilov: szerencsés találkozás.
Úgy gondolom, hogy Rahmanyinov művét nem adhatja elő akárki. A virtuozitáson
túl rokon lélek, rokon szenvedély kell. Olyan, aki fel tudja tárni, meg tudja
csillogtatni a kompozíció adta lehetőségeket: a tempóváltásokat, a ritmus
örömet sugárzó játékosságát, a finom, halk csillogást, a vibráló, őrült
lendületet. Mindezt könnyedén, hisz már tizenöt évesen eljátszotta ezt a sokáig
eljátszhatatlannak tartott zongoraversenyt.
A zenekar méltó partnere Gavrilovnak, aki
- ha más dolga nincs - néha rákönyököl a zongorára, és a zenekarral
szembefordulva figyeli szép, komoly játékukat. Amikor célba érnek, Gavrilov
felugrik, és összeölelkezik a karmesterrel, Bogányi Tiborral, aztán majd
mindenkivel. Három ráadást ad. Végül búcsút int, de úgy érezzük, maradna még,
és boldogan játszana tovább.
Egy régi felvétel:
