A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lénárd Sándor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lénárd Sándor. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. június 25., vasárnap

Bach és Lénárd

2013. 05. 17.
Iskolám a templom és a park mögött, ww2.legifotok.hu

      A 60-as években Bachot az tette népszerűvé az egész országban, hogy egy tévéfilm (krimi?) elején felhangzott a d-moll toccata és fúga drámai bevezetése. Bachot tekintve némiképp hátrányos helyzetben voltam még sokáig. Csupán A Tamás-templom karnagya c. könyvet olvastam. A Hősök Terei Általános Iskolában (ma Gregor József nevét viseli) Szabó István igazgató úr főként népdalokra tanított bennünket. Nagyon figyelt még az icipici, alig érzékelhető elcsúszásokra is. Talán az ő nyomán igyekszem felismerni én is a hamis hangot, még ha kellőképpen magabiztos is.
     A gimnáziumban (akkor I. László, ma már újra Szent... !) nem volt énekóránk, mert német tagozatosak voltunk, s így nem fért bele az órakeretbe. Mégis Gorilla tanár úr az egész osztályt meghallgatta, hátha beválunk énekkarosnak, de a végén jól érezhető haraggal távozott. Ekkor már komolyabb olvasmányaim voltak: egy könyv Albert Schweitzerről és Lénard Sándor lassanként hozzánk eljutó írásai. S persze már a zene sem maradhatott el.
     Az egészet betetőzte, amikor egy hosszú úton diákjainkkal már felnőttként – nemcsak képzeletben - beléptünk a lipcsei Tamás-templomba, és az égbe ívelő falak között, mintha minket fogadna,   megszólalt az orgona. A váratlanság, a meglepetés szükséges volt, hogy senki sem tudjon ellenállni. Ma már alig várom, hogy például e fúga elején a mélyből ellenállhatatlanul feltörjön a hang, s aztán elkezdődjön a variációk végtelen sora.
     Lénard Sándorral fejezem be. A Völgy a világ végén c. könyvében írja: „Szívesen hisszük, hogy nekünk süt a nap, nekünk fénylik a tejút. Szívesen hiszem, hogy a templom jótékony csöndjével, több mint egy emberéletre emelt falaival s a gótikára emlékeztető, csúcsíves ablakaival nekem készült. Azt is elhiszem, hogy Bach, a jóságos Mester, a két kötet kottát nekem írta, mint olyannak, aki ’ebben a tanulmányban már ügyesebb’. Sőt azt hiszem, hogy ironikusnak hangzó kijelentése: ’Orgonálni könnyű. Elég a helyes billentyűt a helyes pillanatban megérinteni, a hangszer elintézi a többit’, nem is irónia; az ujjak, az inak muzsikálás közben eggyé válnak a hangszerrel.”
 
Lénárd Sándor, hu.wikipedia.org