Harangok

     2011. 10. 07.

 Amikor a könyvtárban a Magyar Zene c. folyóirat legújabb számában lapozgattam, szemembe ötlött Schaffhausen neve. Most nyáron voltunk a vízesésnél (Rheinfall) Újra körbejártuk a zuhatagot, s megtapasztaltuk, milyen pici az ember a természettel szemben. Más csendül ki a schaffhauseni, 1486-ból való harang feliratából, mely ékes latin nyelven így hangzott:

„Vivos voco, mortuos plango, fulgura frango.”

     Magyarul: Hívom az élőket, elsiratom a holtakat, szétzúzom a villámokat. Szépen hangzik - főleg latinul - ez a középkori leoninustöredék. (Leoninus=rímes disztichon) Nem véletlenül tette meg Schiller a Dal a harangról c. versének mottójává.

     Erről jutott eszembe, hogy találkoztunk mi nyáron egy másik, harang ihlette verssel is, mégpedig Schwazban, ebben az Innsbruckhoz közel fekvő kisvárosban. Hans Sachs, Paracelsus, Anton Fugger nyomait követtük. A Miasszonyunk plébániatemplom (gyönyörű fényképet készítettem róla) harangja a következő verset szavalja németül:

„Maximilian heiß ich,
alle Wetter weiß ich,
für alle Wetter bin ich gut,
wenn man mich nur läuten tut.”

Vettem a bátorságot, és magyarra fordítottam a szöveget:

„ Maximilian a nevem,
az időjárást kémlelem,
vihar ha jő, figyelj rám,
harangozás a munkám.”

Schwazban