A következő címkéjű bejegyzések mutatása: a koldusasszony. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: a koldusasszony. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 19., szombat

Cézanne-ról levelekben 2


    Rilke számára természetes volt a szegényekkel való szolidaritás. Ebben a korban ez fontos volt. Gondoljunk csak Tolsztoj lelkiismeret-furdalására, Zola munkásaira, Mednyánszky csavargóira.
     Cézanne-ról szólva megjegyzi: „És megint egy szegény ember.” Majd a későbbiekben így fogalmazott: „A művész létéhez egykor hozzátartozott, hogy a maga új boldogságát legyőzve a kitaszítottak mellé feküdjön, és a maga teljes melegét – egészen a szív és a szeretet melegéig – megossza velük. (…) Ebben az odaadásban kezdődik a szentség…”
     Végül: „Az embernek a legutolsó porcikájáig szegénynek kell lenni. (…) Minden pillanatban a kezünket a földre kell tapasztani, mint a legelső embereknek…”


                                                                *
     Rilke egy időben Párizsban élt. Naponta bejárt az egyetemre egy francia barátnője kíséretében. Útja egy nagyon forgalmas útvonalon vezetett át. A kereszteződésnél állandóan egy koldusasszony tartózkodott. Alamizsnát kéregetett a járókelőktől. Mindig ugyanazon a helyen üldögélt. Mozdulatlan volt, akár egy szobor. Kezét előre nyújtotta, szemét a földre szegezte.
     Rilke soha nem adott neki egy fillért sem. Barátnője ellenben gyakran belecsúsztatott a koldus kezébe egy-egy pénzdarabot. Egyszer a fiatal francia nő csodálkozva meg is kérdezte a költőt:
- Te miért nem adsz soha semmit ennek a szegénynek?
- Olyasvalamit kellene adnunk neki, amit nem a kezének, hanem a szívének szánunk - válaszolta a költő.
     Másnap Rilke egy rózsabimbóval érkezett. Egyenesen a koldusasszonyhoz ment. A rózsát belehelyezte a kezébe és tovább akart menni. Ekkor azonban váratlan dolog történt: a koldusasszony felemelte a tekintetét, ránézett a költőre, nagy nehezen felkelt a földről, megragadta a férfi kezét és megcsókolta. Majd a rózsát erősen a szívére szorítva, eltávozott.
     Egy héten át nem látta. A másik héten ismét ott ült az utcasarkon, a szokott módon: szótlanul, mozdulatlanul, mint korábban.
- Miből élhetett egész héten át, mikor semmit se kapott? - kérdezte a francia barátnő.
- A rózsából - válaszolta a költő.  
                                                                                                                        2014. január 1