A barbárokra várva

      

     Kavafisz (1863-1933) görög költő volt, Alexandriában született, s mint tisztviselő tartotta fenn magát. E verse arról tanúskodik, hogy a hanyatló Római Birodalom sorsát aktuálisnak látta. Orbán Ottó, magyar költő (1933-2002), nagy utánzóművész volt, mint Weöres Sándor.

Konsztandinosz P. Kavafisz: A barbárokra várva

„Mire várunk, tolongva mind a fórumon?”

   Hogy végre ma a barbárok betörjenek.

„A szenátus mért ily tétlen s tanácstalan?
Miért nem ülnek törvényt a szenátorok?”

   Mert várják, hogy a barbárok betörjenek.
   Mily törvényt hoznának még a szenátorok?
   Majd hoznak a barbárok, csak betörjenek.

„Mért kelt fel császárunk ma ily korán, s miért
ült ki a legfelső városkapu elé
trónjára, koronával, ünnepélyesen?”

   Mert várja, hogy a barbárok betörjenek.
   S a császár méltóképp készül fogadni fő
   emberüket. Külön pergament íratott,
   hogy átnyújtsa neki, dicső címekkel és
   jelzőkkel is kicirkalmazta ékesen.

„Miért jő két konzulunk s a prétorok vörös
hímzett tógában, melyben ünnepen szokás?
Mért díszítik őket ametiszt-karkötők,
és szikrázó smaragd-gyűrűk az ujjukat?
Miért vették ma éppen arany és ezüst
művekkel gazdagon mintázott botjukat?”

   Mert várják, hogy a barbárok betörjenek,
   és a barbárt az ilyesmi elbűvöli.

„Mért nem gyűltek össze a tisztes rétorok,
hogy szóljanak s elmondják, ami lelkünkön?”

   Mert várják, hogy a barbárok betörjenek,
   s a barbárokat untatják a szép szavak.

„De mért egyszerre ez a zűrzavar, ez a
felbolydulás? (Milyen sötét lett minden arc!)
Mért néptelenednek el utcák és terek,
s mért siet ki-ki otthonába komoran?”

   Mert éj lett, és a barbárok nem jöttek el.
   S futárok érkeztek a limesek felől,
   jelentve, hogy barbárok többé nincsenek.

„S most - vajon barbárok nélkül mi lesz velünk?
Ők mégiscsak megoldás voltak valahogy…”

                                         1904

[Somlyó György fordítása]

Orbán Ottó: A barbárokra várva

                                        „S most – vajon barbárok nélkül mi lesz velünk?”
                                                                                               Kavafisz-Somlyó

Miért tolongunk itt, a város ócskapiacán,
hol romlott hal és romlott eszme bűzlik?

Mert várjuk a barbárok tankjait.

Miért hajtjuk magunkat, űzzük az ipart?
És miért rohanunk haza nézni a tévét?

Mert várjuk a barbárok tankjait.

Miért ül föl ágyában éjfélkor a nő?
Miért kap a torkához? Miért fuldokol?
S hajnalig forogva a gyűrött lepedőn
miért jajgat álmában? Miért nyöszörög?

Mert várja a barbárok tankjait.

S miért spriccel a jó nép százfelé?
Miért bújik a pincébe s az árkádok alá?
Miért mondja mindenre: „Nekem aztán…”?
És mitől hallgat el? És mitől izzik
szemében a halálos rettegés?
S lőtt sebben fetrengve miért káromkodik?

Mert ezt tanulta és ehhez szokott,
s most várja a barbárok tankjait.

S miért gyújtják föl városunkat hétfelől?
Miért fröcsögnek gyűlölködve szenátoraink?
És miért szaglanak bosszútól szóvirágaik?
Miért kívánják vérrel jóllakatni azt,
akinek nem tudnak kenyeret adni?

Mert tudják, hogy a barbároké a jövő,
s most várják a barbárok tankjait.

Így veszi kezdetét a fényes örömünnep;
van pellengér, vesszőfutás, társastánc, virsli, sör…
S lemegy a nap. Csak tank nem jön sehonnan egy sem.

Csoda-e hát, hogy elfog bennünket a csüggedés?
Miben bízzunk, ha már a tankokban sem bízhatunk?

Csak másnap jön a limesek felől a hír, hogy semmi vész…
Van megoldás. Vannak barbárok. Mi vagyunk azok.

                                 1991