A barbárokra várva

      

     Kavafisz (1863-1933) görög költő volt, Alexandriában született, s mint tisztviselő tartotta fenn magát. E verse arról tanúskodik, hogy a hanyatló Római Birodalom sorsát aktuálisnak látta. Orbán Ottó, magyar költő (1933-2002), nagy utánzóművész volt, mint Weöres Sándor.

Konsztandinosz P. Kavafisz: A barbárokra várva

„Mire várunk, tolongva mind a fórumon?”

   Hogy végre ma a barbárok betörjenek.

„A szenátus mért ily tétlen s tanácstalan?
Miért nem ülnek törvényt a szenátorok?”

   Mert várják, hogy a barbárok betörjenek.
   Mily törvényt hoznának még a szenátorok?
   Majd hoznak a barbárok, csak betörjenek.

„Mért kelt fel császárunk ma ily korán, s miért
ült ki a legfelső városkapu elé
trónjára, koronával, ünnepélyesen?”

   Mert várja, hogy a barbárok betörjenek.
   S a császár méltóképp készül fogadni fő
   emberüket. Külön pergament íratott,
   hogy átnyújtsa neki, dicső címekkel és
   jelzőkkel is kicirkalmazta ékesen.

„Miért jő két konzulunk s a prétorok vörös
hímzett tógában, melyben ünnepen szokás?
Mért díszítik őket ametiszt-karkötők,
és szikrázó smaragd-gyűrűk az ujjukat?
Miért vették ma éppen arany és ezüst
művekkel gazdagon mintázott botjukat?”

   Mert várják, hogy a barbárok betörjenek,
   és a barbárt az ilyesmi elbűvöli.

„Mért nem gyűltek össze a tisztes rétorok,
hogy szóljanak s elmondják, ami lelkünkön?”

   Mert várják, hogy a barbárok betörjenek,
   s a barbárokat untatják a szép szavak.

„De mért egyszerre ez a zűrzavar, ez a
felbolydulás? (Milyen sötét lett minden arc!)
Mért néptelenednek el utcák és terek,
s mért siet ki-ki otthonába komoran?”

   Mert éj lett, és a barbárok nem jöttek el.
   S futárok érkeztek a limesek felől,
   jelentve, hogy barbárok többé nincsenek.

„S most - vajon barbárok nélkül mi lesz velünk?
Ők mégiscsak megoldás voltak valahogy…”

                                         1904

[Somlyó György fordítása]

Orbán Ottó: A barbárokra várva

                                        „S most – vajon barbárok nélkül mi lesz velünk?”
                                                                                               Kavafisz-Somlyó

Miért tolongunk itt, a város ócskapiacán,
hol romlott hal és romlott eszme bűzlik?

Mert várjuk a barbárok tankjait.

Miért hajtjuk magunkat, űzzük az ipart?
És miért rohanunk haza nézni a tévét?

Mert várjuk a barbárok tankjait.

Miért ül föl ágyában éjfélkor a nő?
Miért kap a torkához? Miért fuldokol?
S hajnalig forogva a gyűrött lepedőn
miért jajgat álmában? Miért nyöszörög?

Mert várja a barbárok tankjait.

S miért spriccel a jó nép százfelé?
Miért bújik a pincébe s az árkádok alá?
Miért mondja mindenre: „Nekem aztán…”?
És mitől hallgat el? És mitől izzik
szemében a halálos rettegés?
S lőtt sebben fetrengve miért káromkodik?

Mert ezt tanulta és ehhez szokott,
s most várja a barbárok tankjait.

S miért gyújtják föl városunkat hétfelől?
Miért fröcsögnek gyűlölködve szenátoraink?
És miért szaglanak bosszútól szóvirágaik?
Miért kívánják vérrel jóllakatni azt,
akinek nem tudnak kenyeret adni?

Mert tudják, hogy a barbároké a jövő,
s most várják a barbárok tankjait.

Így veszi kezdetét a fényes örömünnep;
van pellengér, vesszőfutás, társastánc, virsli, sör…
S lemegy a nap. Csak tank nem jön sehonnan egy sem.

Csoda-e hát, hogy elfog bennünket a csüggedés?
Miben bízzunk, ha már a tankokban sem bízhatunk?

Csak másnap jön a limesek felől a hír, hogy semmi vész…
Van megoldás. Vannak barbárok. Mi vagyunk azok.

                                 1991

Kavafisz: Sírfelirat(ok)

Számosz

Idegen, a Gangesz partján fekszem, én, a szamoszi
ember. Ezen a barbárnál is barbárabb földön
éltem fájdalommal, verejtékes munkával és
jajkiáltással teli élemet. Ez a folyamparti sír

sok szenvedést zár magába. Az arany tiszta
vágya űzött átokkal terhes kereskedés felé.
Indiai partra vetett a vihar,
és szolgának adattam el. Öregkoromig

elcsigázódtam, dolgoztam egyhuzamban -
megfosztva görög beszédtől, és partjától
távol Szamosznak. Ezért most nem szenvedek

borzalmasan, s Hádészba nem gyászolva megyek.
Ott leszek polgártársaim körében.
És attól fogva görögül beszélek.

(Déri Balázs fordítása)

*
Idegen, itt, a Gangesz martján fekszem én, az ismeretlen
szamoszi férfi. Ezen a minden képzeletet fölülmúló barbár
földön borzalmas élet volt a részem - csak fájdalom, könny,
rémes gyötrelem. E rettentő folyam mardosta sírhalom

iszonytató sok titkot zár a mélybe. Fékezhetetlen, elvakult 
aranyvágy hajszolt, ösztökélt gyalázatos kalmárkodásra
engemet. Ind partvidékre hurcolt, itt vetett ki bősz vihar,
majd rabszolgának adtak el. Megvénültem belé, annyit vesződtem,

kínlódtam én, dolgoztattak rogyásig, örökkön és keményen, szótlanul - 
görög szó nélkül, szép görög beszédtől megfosztva itt, s be messzire
esve, szakadva Szamosz szigetétől! Nem szenvedek többé

már semmi szörnyűséget én, s Hadész felé sem indulok kesergőn.
Ott fellelem majd nemzetségemet, lenn fajtámbeliekkel leszek együtt.
És végre valahára görögül beszélhetek.
              (1893. június)
                               (Kovács András Ferenc átirata)

     A Sírfelirat első változata az Alexandria örök c. kötetben jelent meg (2006). Déri Balázs láthatóan arra törekedett, hogy minél hívebben adja vissza az eredetit.

     Kovács András Ferenc már kötete címében is jelzi, nem fordításról, hanem átiratról van szó: Hazatérés Hellászból - Kavafisz-átiratok (2006).

     Tessék választani!

Kavafisz: Ithaka

                                      Ha majd elindulsz Ithaka felé,

                                      válaszd hozzá a leghosszabb utat,
                                      mely csupa kaland és felfedezés.
                                      A Küklopszoktól és Laisztrügonoktól,
                                      s a haragvó Poszeidóntól ne félj.
                                      Nem kell magad védened ellenük,
                                      ha gondolatod tiszta és egyetlen
                                      izgalom fűti tested s lelkedet.
                                      A Laisztrügonokkal, Küklopszokkal, a bősz
                                      Poszeidónnal sosem találkozol,
                                      hacsak lelkedben nem hordozod őket,
                                      hacsak lelked nem áll velük utadba.

                                      Válaszd hozzá a leghosszabb utat.
                                      Legyen minél több nyári hajnalod,
                                      mikor – mily hálás örömmel! – először
                                      szállhatsz ki sose-látott kikötőkben.
                                      Állj meg a föníciai pultok előtt,
                                      válogass a jó portékák között,
                                      ébent, gyöngyházat, borostyánt, korallt,
                                      és mindennemű édes illatot,
                                      minél többet az édes illatokból.
                                     Járj be minél több egyiptomi várost,

                                      s tanulj tudósaiktól szüntelen.

                                      Csak minden gondolatod Ithaka legyen;
                                      végső célod, hogy egyszer oda juss,
                                      de ne siess az úttal semmiképp.
                                      Inkább legyen hosszú, minél hosszabb az út,
                                      hogy évekkel rakva szállj ki a szigeten,
                                      az út aratásával gazdagon,

                                      s ne várd, hogy Ithaka majd gazdagon fogad.

                                      Neki köszönöd a szép utazást,
                                      mit nélküle sosem tehettél volna meg,
                                      hát mi mást várhatnál még Ithakától?

                                      Nem csaphat be Ithaka, ha szegény is;
                                      a szerzett tudásból s tapasztalatból
                                      máris megtudhattad, mit jelent Ithaka!

                                         Fordította: Somlyó György

     A Csillagok, égövek, ábrák c. verseskötetből (1965) ismerem ezt a verset. Anyám könyvespolcán volt. Ez az Odüsszeusz más, mint amilyennek eddig megismertük. Élvezte a hosszú utazást, leginkább Kavafiszra (1863-1933) hasonlított. És minden felfedezés és élvezet ellenére nem az otthontalanság érzése lengi át a csodás hajóutat?