Egy utószó ha csattan

Orwell Amerikában

     Ki gondolta volna, hogy Orwell 1984 c. regényét Amerikában aktuálisnak fogják tartani?  Ez korántsem azt jelenti, hogy Trumppal megvalósult volna az orwelli totalitárius állam, mely polgárainak minden pillanatát áthatja. Amit Trump szeretne megvalósítani, az a "putyini mintára kiépített autoriter kleptokrácia". Így vélekedik Daniel Kehlmann, aki már több mint egy éve Amerikában él, s utószót írt az 1984 német kiadásához.

     Persze vannak átfedések. Ilyen például az igazság kérdése. Orwellnél a diktatúra az igazságot szakadatlan újradefiniálja. Ezáltal létezik, hogy hatalma van afölött, hogy mi az igazság. Ezt éljük most meg, mondja Kehlmann. Példája: egy túlbuzgó szóvivő szerint Trump beiktatásánál többen voltak, mint bármelyik elődjénél. Amikor a fotók mást bizonyítottak, Kellyanne Conway, elnöki tanácsadó, kijelentette "alternatív tény"-ekről van szó /alternative facts/. Ami úgy hangzik, mintha Orwell találta volna ki.

     Az alternative facts szállóigévé lett, mely nevetségessé tette Trumpot. Igaz, Amerikában jelentős ellenerő van a médiában (New York Times, Washington Post), s ez a tény, hogy Orwellt olvasnak, enyhíti Kehlmann borúlátását. Nem olyan könnyű Amerikát autoriter állammá változtatni, s ez Orwellnek is köszönhető. 

     Egyébként a fact/Fakt szónak reneszánsza van. Németországban 2016-ban a postfaktisch szót választották az év szavává. Angela Merkel is használta: "… úgy hírlik, a tényeket semmibe vevő (postfaktisch) időket élünk, mely feltehetően azt jelenti, az embereket már nem érdeklik a tények, egyedül érzéseikre hallgatnak." (Így persze könnyű orwelli birodalmat kialakítani!) 

     Orwell nagy felfedezése nem az, hogy a totalitárius állam megfosztja az embereket a szabadságuktól, hanem az, hogy nem viseli el az igazságot, írja utószavában Kehlmann. Nem engedheti meg, hogy legyenek olyan területek, mint például a tudomány, különös tekintettel a történelemtudományra, ahol nem ő szabja meg, mit kell gondolni. A régi újságokat állandóan újra írják. A tudományos munkák sem megbízhatóak többé, ha nem az államot szolgálják. Így a magukra maradt emberek emlékezete ki-kihagy, s elfelejtik, hogyan is volt korábban.

 

     Kehlmann fejtegetéseinek legérdekesebb része az, amikor összeveti az orwelli módszereket az avantgárd művészeti technikákkal. Ami korábban csak művészet volt, játék, az most valóságossá vált. Kehlmann emlékeztet René Magritte képére (1929): Ceci n'est pas une pipe (Ez nem pipa). Az orwelli állam megteheti ugyanezt, hisz megvan a hatalma, nem lehet ellent mondani. A következő párbeszédet akár Pirandello vagy Ionesco is írhatta volna:

-         - Létezik-e a Nagy Testvér?

-         - Persze, hogy létezik. A Párt létezik. A Nagy Testvér a Párt megtestesülése.

-         - Létezik-e ugyanúgy, ahogy én létezem?

-         - Te nem létezel."

     Bármennyire is kacagtató némely részlet, Kehlmann a conditio humana legkegyetlenebb víziójának nevezi az 1984-et, amelyben nincs remény, nincs művészet, a szerelem se lehet megváltás, sőt a legelemibb szellemi tevékenység és a testi öröm is tilos.

    Kehlmann mégis optimista, mert van Orwell, s a dolgokat be lehet azonosítani. Én mégis félek: nehogy a végén arra ébredjünk, hogy fejünk fölött elrepül Kassák nikkel szamovárja.

Megjelent a Librariusban