2015. 10. 20.
I.
A nagy művek mindig a legteljesebb magányban fogannak. Déry önéletrajzában (Ítélet nincs, 1969) láthatóan fontosnak tartja felidézni, hogy nagy regényét, A befejezetlen mondatot, 1933 december 24-én a bécsi Schottenring egyetlen nyitva tartó kávéházában a Cafe de France-ban kezdte írni (Elkészült: 1937). Egyedüli vendég volt.
Természetesen a regényben feltűnnek az elmúlt nyár színei, Raguza (Dubrovnik régi neve) és a tenger. A terjedelmes 2. fejezetben két-három oldalon keresztül festi Déry a fény sajátos természetét ebben az elbűvölő mediterrán világban:
„A tájék különös fényét azonban egyikük sem szokta meg. A könnyű, andalító ragyogás nem kívülről borult a tárgyak felületére, mint amikor a napfény lehulló, folyamatosan megújuló lepelként fedi az önmagában fénytelen természetet, hanem belülről tört ki egy meghatározatlan s többnyire csendes percben, amely látszólag egybeesett a nap felkelésével. A fiatal lány ablaka alatt egy magnóliafa állt a hajnali ködben; mint egy zongora, amelynek ugrásra kész hangjai némán várnak megszületésükre, abban a pillanatban elkezdett játszani, amikor az első napsugár megérintette. A legfelső, kemény, zöld levélből egyszerre kitört a fény, és lecsurgott az alatta lengő ágra, amely rögtön kigyulladt, szélesbülő körben tovább ejtette sugárfüggönyét; a nagy kerek fa keleti oldala egy pillanat múlva már tövig lángban állt, s a levélről levélre csurgó, újra felszökkenő s egymással feleselő fényecskék parányi nyomása alatt – mint egy örvendetes gondolat súlyától – megrázkódott s észrevétlenül a nap felé dűlt.”
A nagy művek mindig a legteljesebb magányban fogannak. Déry önéletrajzában (Ítélet nincs, 1969) láthatóan fontosnak tartja felidézni, hogy nagy regényét, A befejezetlen mondatot, 1933 december 24-én a bécsi Schottenring egyetlen nyitva tartó kávéházában a Cafe de France-ban kezdte írni (Elkészült: 1937). Egyedüli vendég volt.
Természetesen a regényben feltűnnek az elmúlt nyár színei, Raguza (Dubrovnik régi neve) és a tenger. A terjedelmes 2. fejezetben két-három oldalon keresztül festi Déry a fény sajátos természetét ebben az elbűvölő mediterrán világban:
„A tájék különös fényét azonban egyikük sem szokta meg. A könnyű, andalító ragyogás nem kívülről borult a tárgyak felületére, mint amikor a napfény lehulló, folyamatosan megújuló lepelként fedi az önmagában fénytelen természetet, hanem belülről tört ki egy meghatározatlan s többnyire csendes percben, amely látszólag egybeesett a nap felkelésével. A fiatal lány ablaka alatt egy magnóliafa állt a hajnali ködben; mint egy zongora, amelynek ugrásra kész hangjai némán várnak megszületésükre, abban a pillanatban elkezdett játszani, amikor az első napsugár megérintette. A legfelső, kemény, zöld levélből egyszerre kitört a fény, és lecsurgott az alatta lengő ágra, amely rögtön kigyulladt, szélesbülő körben tovább ejtette sugárfüggönyét; a nagy kerek fa keleti oldala egy pillanat múlva már tövig lángban állt, s a levélről levélre csurgó, újra felszökkenő s egymással feleselő fényecskék parányi nyomása alatt – mint egy örvendetes gondolat súlyától – megrázkódott s észrevétlenül a nap felé dűlt.”
II.
„Üdvözlégy hát, csontváz, ki ott lenn a többiektől kissé félrehúzódva fekszel…”
Déry az Ítélet nincs c. önéletrajzi könyvében (modern haláltánc) felidézi Füst Milán alakját is, aki 1933-ban látogatta meg őt a horvátországi Dubrovnikban. Déry akkor a Szemtől szembe c. regényének megírásával foglalatoskodott. Délelőtt az Argentína penzió sziklastrandján, délután és este pedig a tengerre néző kis szobájában, melyet Alekszics
tengerészkapitánytól bérelt. Szerényen élt. Reggelire egy szelet
mozarellát fogyasztott egy pohár vörösborral. Ebédre ugyanezt két fürt
szőlővel, s este is ragaszkodott a fenti étrendhez.
Ide toppant be Füst Milán feleségével, Talpacskával, aki azonban hamarosan visszautazott Pestre. Így Füst Milán odaköltözhetett Déry szomszédságába, egy ugyanolyan kis szobába. A nagy költő egy napon azt javasolta, hogy látogassanak el Kotorba, a gyönyörű kikötővárosba (olasz neve Cattaro, itt 1918-ban matrózlázadás tört ki; ma Montenegróban van). Egy éjszakát kénytelenek voltak a rendőrőrsön tölteni, mert Füst Milán – horribile dictu – fényképeket készített a helybeli széplányokról, s ezt valaki kémkedésnek minősítette.
Majd Athénba utaztak vonattal, ahol a költő így intette Déryt: „Tudnod kell ám, Tibuska – mondta körülbelül -, hogy a görögök nagy gézengúzok, vagyis enyveskezűek, különösen ilyen helyen, vagyis pályaudvarok környékén. Ne a nőket nézd tehát, hanem tarts te is szemmel vagyonkánkat, nehogy hirtelen elemeljék. A szálloda címe a tárcámban van, az pedig, mint tudod, úton az ing alatt viselendő.”
Déry nem törekszik arra, hogy megszépítse az emlékeket. S bizony Füst Milán nem volt könnyű ember. Szerepjátszó, hiú, olykor erőszakos a végtelenségig,. Déry leginkább a mértéktelenséget veti szemére. Ám amikor Déryt 1938-ban egy fordításért két hónapos börtönbüntetésre ítélték, Füst Milán leveleivel szórakoztatta barátját. S ki más tudott volna – vigasztalásképpen – ilyen mondatokat leírni: „Ó, egy kicsit belenevetnék a szemedbe, hogy evvel is bizonyítsam neked, hogy az élet szép…” Vagy Karinthy Frigyesről: „Az ördög tudja, miért szerettem annyira, mikor utáltam.”
Ekkor még senki sem sejtette, hogy Déry később is (56 után) ülni fog, három évet!! Igaz, megírhatja a Szerelem c. novellát, mellyel filmen is nagy sikert arat.
Ide toppant be Füst Milán feleségével, Talpacskával, aki azonban hamarosan visszautazott Pestre. Így Füst Milán odaköltözhetett Déry szomszédságába, egy ugyanolyan kis szobába. A nagy költő egy napon azt javasolta, hogy látogassanak el Kotorba, a gyönyörű kikötővárosba (olasz neve Cattaro, itt 1918-ban matrózlázadás tört ki; ma Montenegróban van). Egy éjszakát kénytelenek voltak a rendőrőrsön tölteni, mert Füst Milán – horribile dictu – fényképeket készített a helybeli széplányokról, s ezt valaki kémkedésnek minősítette.
Majd Athénba utaztak vonattal, ahol a költő így intette Déryt: „Tudnod kell ám, Tibuska – mondta körülbelül -, hogy a görögök nagy gézengúzok, vagyis enyveskezűek, különösen ilyen helyen, vagyis pályaudvarok környékén. Ne a nőket nézd tehát, hanem tarts te is szemmel vagyonkánkat, nehogy hirtelen elemeljék. A szálloda címe a tárcámban van, az pedig, mint tudod, úton az ing alatt viselendő.”
Déry nem törekszik arra, hogy megszépítse az emlékeket. S bizony Füst Milán nem volt könnyű ember. Szerepjátszó, hiú, olykor erőszakos a végtelenségig,. Déry leginkább a mértéktelenséget veti szemére. Ám amikor Déryt 1938-ban egy fordításért két hónapos börtönbüntetésre ítélték, Füst Milán leveleivel szórakoztatta barátját. S ki más tudott volna – vigasztalásképpen – ilyen mondatokat leírni: „Ó, egy kicsit belenevetnék a szemedbe, hogy evvel is bizonyítsam neked, hogy az élet szép…” Vagy Karinthy Frigyesről: „Az ördög tudja, miért szerettem annyira, mikor utáltam.”
Ekkor még senki sem sejtette, hogy Déry később is (56 után) ülni fog, három évet!! Igaz, megírhatja a Szerelem c. novellát, mellyel filmen is nagy sikert arat.
