Földrengés Londonban
Mike
Bartlett darabjának egyik kulcsmondata: minden változik, sőt minden
nagyon gyorsan változik. A mi világunkat most a migráció foglalkoztatja, de
mindez csak következmény: a háttérben ott van a túlnépesedés, a mérhetetlen
szegénység, a kizsákmányolás, a profitéhség, a korrupció, a háborúk.
Összegezve: Földünk tönkretétele.
A katasztrófa, a világvége és más idegesítő dolgok biztosan be fognak
következni, szól az üzenet. Csupán az a kérdés, mi lesz addig. Az ember
valószínűleg teszi a dolgát: szenved, ha meg kell alkudni, megalkuszik,
hallgatja a híreket, igyekszik pénzt keresni, hogy ki tudja fizetni számláit,
megsimogatja az apróságok (bookshe) fejét…
Van persze, aki felháborodik azon, hogy a világ nem úgy van berendezve, ahogy ő
jónak látja. Mint pl. Mike Bartlett, aki katalogizálta a világ
bajait. (A mű ősbemutatója 2010-ben volt Londonban.)
Óriási
tiltakozás ez a darab: vajon mi lesz az ember sorsa?!
A megalkuvásból, a megvesztegethetőségből, a gyengeségből származik minden
rossz. Az ifjú tudós, Robert Crannock, elhallgatta kutatásainak
eredményeit, asszisztált a környezetszennyezéshez. Később, feleségének halála
után meghasonlott önmagával, elvonult a világtól, egyedül hagyva a három
lányát. Először ők állnak a középpontban. Az legidősebb miniszter,
ugyanazt teszi, mint az apja: föladja meggyőződését, s az üzleti szférához
pártol. (Öt sajnálom a legjobban, micsoda blamázs, pont környezetvédelmi
miniszternek lenni!) A középső tanárnő, aki nem akarja erre a
világra megszülni gyermekét. (Kis tanítványa, Gerő Botond játssza,
a legmeghatóbb jelenség a színpadon. Hozzá fogható egyedül csak Kútvölgyi
Erzsébet a tudós házvezetőnőjének a szerepében.) A harmadik lázadó
egyetemista. Sejtjük, hogy az ő sorsa is pusztulás vagy megalkuvás. A mű
egyszerre idézi a 60-70-es évek lázadó hangulatát és a távoli jövő
falanszterének kietlenségét.
A rendezés (Eszenyi Enikő) a mű sokrétű világát idősíkok, helyszínek
bejátszásával szinte egyidejűleg tudja megmutatni. Sőt a színpad körül
beépített stúdiók élőképes vetítések helyszínéül szolgálnak.
A színpadon a
reflektor könnyedén emeli ki az egyik vagy a másik szálat. A háttérben
megjelenik London, szinte a díszlet folytatásaként. A város még éli megszokott
életét. A felszínen azonban – egyelőre csak az emberi kapcsolatokban –
megmutatkoznak a törésvonalak.
A zene és az ének tagolja az előadást. Elhangzik többek között Pharrel
Williams opusza is:
