Kehlmanniádák

A bábjátékos…

     Izgalmas dolog egy író számára, ha regényalakja váratlanul megelevenedik, s erőszakosan újra beleavatkozik életébe.

     Történt ugyanis, hogy Daniel Kehlmann Németországban megkapta a Frank Schirrmacher-díjat. (Frank Schirrmacher többek között a FAZ kiadója volt, 2014-ben halt meg.) Az eddigi díjazottak: Hans Magnus Enzensberger, Michael Houllebecq és Jonathan Franzen. (20 000 svájci frank jár érte, csak hogy irigykedjünk.) Indoklás: Kehlmann virtuóz módon kezeli a német nyelvet, s árnyaltan elemzi a német múltat és jelent.

      Kehlmann szépen eltervezte, hogyan építi fel beszédét, amikor közbeszólt Tyll Eulenspiegel. Nem megjelent neki, mint Faustnak Mephistopheles, Kehlmann azt mondja, hogy víziója neki sosem volt, de mint regényírás közben – kissé erőszakosan – szót kért Tyll:

     Beszélj magadról pöffeszkedő köszönet helyett, a jelenről és a jövőről szóló nagy szavak helyett meséld el, hányszor féltél, hogy nem tudod befejezni a könyved, s csak azért írtad tovább, mert muszáj volt, ugyanis az előleget már elköltötted.

     A beszédből párbeszéd lett. Kehlmann azért beleszőtte a jelen szituációt is. A legjobbak azonban a vallomásos részek. Tyll így ösztönzi:

     Beszélj arról, hogyan ábrázoltad a molnár megkínzását, hogy döntötted el, hogy a gyilkosságot a gyilkos szemszögéből írod le. Mert nem az áldozatot akartad megérteni, hanem a tettest. Áldozatnak lenni könnyű, gondoltad, s nem éppen izgalmas. Ismerd be!...

    Beszélj arról, hogy ilyen vagy, hogy mibe került elképzelni, mi játszódik le egy vérbíróban, beszélj arról, hogy ez nem játék. Aki ilyet tesz, felidézi a démonokat, beszélj arról, milyen volt, amikor előjöttek…

     Beszélj arról, hogy Brünn alatt eltemettél… nem volt levegőm, három élő és egy halott a sötét lyukban és az emlékek hulláma.

     Kehlmann időnként vitába szállt teremtményével:

     Nem lehetett olyan rossz. Te valójában nem is létezel, ne panaszkodj a rossz levegőről!

     Lehet, hogy nem létezek, de élek. Ezt te tudod a legjobban. Valóságosabban élek, mint te, előtted is éltem hosszú időn keresztül, és utánad is sokáig fogok élni…

     Tyll ügyes fordulattal folytatja:

     Beszélj arról, milyen hirtelen meghalhat az ember. Valami közben. Belebonyolódva a hétköznapokba, tele mindenféle szándékkal, kíváncsisággal, dühvel, szerelemmel, kisebb-nagyobb tervvel. Beszélj arról, milyen szörnyű érzés fogott el erre gondolva…

     Gazdag beszéd, most nem folytatnám, pedig még Esterházy Péterről is esik szó. Végül is ez az irodalom dolga: beszélni a halálról, a szerelemről, s más ily fontos emberi lomról.

                                       (Elhangzott Berlinben 2018. szeptember 3-án)

…. Linzben

                                                          „… ne legyen béke, ne legyen derű
                                                                                        a bearanyozott, a fennen
                                                                                       finom, elzárt zeneteremben…”

                                                                         (Illyés)

         Nem kevésbé volt izgalmas Kehlmann beszéde Linzben a Bruckner Fesztivál megnyitóján. Adva volt a téma: a tradíció és a mottó: Mit örökölsz apáidtól? Kehlmann meglepően személyes volt. Apjáról, családja sorsáról vallott, s a végén élesen kritizálta az ifjú kancellár politikáját, akinek a legnagyobb büszkesége, hogy a szomszéd ország önjelölt diktátorával (Möchtegern-Diktator) jó kapcsolatot tart fenn.

     (Daniel, légy óvatos, már Putyinba, sőt Trumpba is beleszálltál! Mi lesz ebből?)

     Hosszú beszéded a XX. század minősítésével kezdted: a „farkasok évszázada” (Oszip Mandelstam). Ezt bizonyítandó elmesélted egy tizennyolc évvel ezelőtti élményedet, amikor leszálltál a pokol bugyrainak egyikébe, hogy meghallgasd a mauthauseni kőbányában tartott emlékkoncertet.(*) A Bécsi Szimfonikusok játéka sem feledtette el, hol vagy: az őrtoronyban ott álltak a biztonsági őrök, s két órába telt, míg kijutottatok az előadás után. (Micsoda szójáték: Konzertgelände és Konzertrationslager!)

     Innen nem nagy ugrás édesapádról beszélni, akit tizenhét évesen vittek el a Schwechat melletti Maria Lanzendorf táborba, melynek neve a „borzalmak térképére” alig került föl, bár Mauthausen melléktábora volt. Nagymamád kivillamosozott a táborba, hogy élelmet vigyen, miközben téged már elengedtek, arra számítva, hogy ez enyhítő körülménynek számít.

     „Nemrég történt” – mondtad. (Es ist gerade erst geschehen) A tradíció, fogalmaztad, éppen ez: nemrég történt. Faulknert is idézted: The past is never dead. It’s not even past.

     Szeptember 6-án mutatták be darabodat Bécsben Az elveszettek utazása címmel. (Theater in der Josefstadt) Ez arról szól, hogy 1939-ben ezer menekülttel megrakott hajónak (köztük osztrákok is voltak) először Kubában, majd az USA-ban megtiltották a partraszállást. Olyan indokokkal, melyek ma is olvashatóak: a „hajó”, mármint az ország, tele van, nem tudnak többet befogadni, a hajón levő emberek kultúrája, nyelve idegen. Abszurditásnak tűnik az Amerikai Egyesült Államok képtelen letelepíteni ezer embert?!

     Közbevetőleg emlékeztetnék Nádas Péter regényének (Világló részletek, I. 376. o.) fontos passzusára: az eviani konferencián (1938) az összes európai ország, valamint az USA képviselői egységesen elzárkóztak attól, hogy menekülteket fogadnának be.

     Éppen ezért figyelmeztetsz a beszéd utolsó szavaival: nemcsak a szép zene a fontos, de segíteni azoknak az embereknek, akik segítségre szorulnak, akkor is, ha más vallásúak, más a kultúrájuk, a nyelvük, a bőrszínük - emlékezvén azokra, akiket elűztek vagy megöltek a mi országunkban, nem is olyan nagyon régen…

                                                „Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded,
                                                                            mi neked fölfedetett,
                                                                            a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt …”
                                                                                (Illyés)

           (Elhangzott Linzben 2018. szeptember 9-én)
*Most olvasom újra (19.12.17) Kertész Imre A kudarc c. könyvét, melybe szó esik Mauthausenről is! (53. oldal)