2012. 02. 12.
(Egy angol úr)
„… egy barátot elhagyni, mert nem úgy viselkedik, ahogy vártuk, és nem
hajlandó elvárásaink szerint megváltozni: ez olyan ember magatartása,
akinek tökéletesen elhibázott elképzelése van a barátságról. A barátokat
nem az érdekli, hogy mivé lehet egymást alakítani, pusztán az, hogy
élvezetüket lelik egymásban; ez az élvezet pedig előfeltételezi a
készséges elfogadását annak, ami van, és a változtatás vagy
tökéletesítés vágyának hiányát.. Egy barát nem az a személy, akitől azt
várnánk, hogy bizonyos szükségleteket elégítene ki, akinek hasznos
képességei vagy pusztán kellemes tulajdonságai volnának, vagy aki
számunkra elfogadható véleményekkel rendelkezne, egy barát olyan valaki,
aki foglalkoztatja képzeletünket, aki elmélkedésre sarkall, aki
érdeklődést, együttérzést, örömöt vált ki, s mindennek forrása
egyszerűen a kialakult kapcsolat.”
*
„Vagy vegyük például egy játék szabályait. Ezek is gondolatmunka és
választás termékei, és vannak alkalmak, amikor helyénvaló az újabb
tapasztalatok fényében újbóli megfontolás tárgyává tenni őket, ennek
ellenére csak konzervatív alapállásból közelíthetünk hozzájuk helyesen, s
elhibázott dolog lenne egyszerre az összeset teljesen átalakítani,
kivált a játék hevében és zűrzavarában megváltoztatni vagy
tökéletesíteni őket. Sőt minél hevesebben áhítják a győzelmet a felek,
annál értékesebb a hajlíthatatlan szabályrendszer. A játék során a
játékosok kitalálhatnak új taktikákat, rögtönözhetnek új támadási és
védekezési módszereket, megtehetnek bármit ellenfeleik kijátszására,
kivéve egy dolgot: nem találhatnak ki új szabályokat. A szabályok
megváltoztatása olyasmi, amivel takarékosan kell bánni, s akkor is csak
szezonon kívül.”
*
„… semmiféle emberi tapasztalat nem támasztja alá azt a feltételezést,
miszerint a kormányon levők valamiféle felsőbbrendű bölcsesség
letéteményesei volnának, melynek köszönhetően a mi meggyőződéseinknél és
tevékenységeinknél jobb meggyőződések és jobb tevékenységek ismeretének
beavatottjai, és amely bölcsesség felhatalmazná őket, hogy
állampolgáraikra teljesen eltérő életmódot kényszerítsenek. (…)
Elviseljük a monomániás embereket, mert ez a szokásunk, de miért
kellene, hogy ők kormányozzanak is bennünket?”
Michael Oakeshott: Konzervatívnak lenni (1956)
(Bánki Dezső fordítása, Holmi, 2000/4)
