II.
„Olyan gonoszan, mint Ön, senki sem tud írni.” (Benedikt Friedl E. C.-nak)
„Mit akart mondani ezzel a könyvvel? Rossz volt a kérdés. Ha tudta volna, akkor nem írta volna meg a regényt.” (Hermann Broch)
A 3. rész olvasása közben eszembe jutott egy Poe-novella, melyben az őrültek átveszik az uralmat a bolondokházában. Az emberséges módszerek ellenére az egyik beteg, egy „hülye pasas, - egy őrült – azt vette a fejébe, hogy minden eddig ismertnél jobb kormányzást talált föl – már ami az őrültekháza kormányzatát illeti. (1) Ez ma sem elképzelhetetlen. A regény idejében, a két világháború között, hőseink még magányosan szenvednek, de hamarosan beszippantja őket a tömeg. A regényalakok közt nincs egyetlen normális ember sem. Viszont George számára éppen ők a normálisak. Poe kis elbeszélésében visszaáll a rend, az ápolók kitörnek fogságukból. Canettinél nem ez történik!
Kien olyan mélyre jutott, hogy onnan már nincs visszaút. A házmester tartja fogságban: „A bedeszkázott ablakon át gyér világosság vetődött az ágyra meg egy szekrényre, egyébként kivehetetlen volt minden. Állott étel undorító bűze csapta meg… (…) Georg kettőt lépett a fal mentén, s valami rakásba ütközött. Péter? Lehajolt és egy emberi csontvázhoz ért. Felemelte, az ember remegett…”
Georges kimenti Pétert a nyomorúságból, látszólag elsimítja az ellentéteket. De a megbomlott elme már nem tér vissza a régi keretek közé. Georges itt is a bevált recepttel él, mint a többi betegénél: alkalmazkodik az őrült vízióihoz. Azonban Péter hamar fölismeri a módszert: „A te sikereid alapja a szemérmetlen hízelgés. Most már értem, miért csapnak olyan hűhót körülötted. Egy minden hájjal megkent hazudozó vagy. Az első szó, amit megtanultál kimondani hazugság volt. Kéjelegsz a hazudozásban, azért lettél elmeorvos. Szégyelld magad a betegeid előtt! Azoknak keserű igazság a maguk nyomorúsága, panaszkodnak, ha már nem találnak kiutat. (…) Lehet a legszegényebb ördög Isten földkerekén, te bókokkal halmozod el.” (486)
Összetalálkoznak viszont a nők elítélésében: "A nők a világ szerencsétlensége.” (485) Ellenséget keresni és találni már akkor is könnyen lehetett. Ezek a nők a fél emberiség, bár a másik fele is értéktelen Péter szemében. Tanúként megidézi a régmúlt megfellebbezhetetlen tekintélyeit, Konfuciust, Buddhát, akik szintén semmibe vették a nőket. A mitológia hősnői is lelepleződnek: Aphrodité, Heléna, Klütaimnésztra, Pénelopé, Héra, majd Kleopátra és Krimhilda.
Michelangelo: Éva teremtése
Péter Különösen Évára, az első asszonyra, haragszik. Canetti az ihletet a Sixtus-kápolna freskójából merítette. Szobájának a falára felszögezte a Teremtés reprodukcióját is. A feledékeny Úristen Ádám oldalbordájából is megteremtette Évát. A legelső asszony azonban hízelgő, számító, alantas és bűnös. Ha Michelangelo egy pápai parancsra arra kényszerülne, hogy megsemmisítse, amit alkotott, ezt az Évát „száz svájci gárdista ellenében is megvédelmezte volna.”
Tulajdonképpen Péter és Georges egymás ellentétei. Az egyik magába záródik, önmagához a végletekig hű, a másik a tömegben kel életre. Az lenne a megnyugtató, ha létrejönne az egyensúly az individuum és a közösség között, s egy személyben egyesülne.
Nemcsak Péter vall kudarcot, de Georges is. A végén egyedül hagyja önmagával viaskodó testvérét. A legutolsó lapokon Kien szürreális látomásában kaleidoszkópszerűen felidéződik az összes motívum, melyek közül a tűz győzedelmeskedik.
A Justizpalast, 1927, kleinezeitung.at
Első kiadás, antiquarisch.de
(1) Poe: Dr. Kátrány és Toll professzor módszere, ford.: Babits Mihály
Vége
