2011. 10. 30.
Röhrig Géza
verseit hallgattam a rádióban. Új volt számomra költészete, mintha
idegen bolygóra léptem volna, pedig már hét kötete jelent meg. 2000 óta New Yorkban él. Barátai, tisztelői mondhatták a különös költeményeket, nem szakavatott színészek. Ami a legnagyobb hatást tette rám, a Mit kíván a magyar homeless c. vers. József Attila jut eszembe: ő a Tiszta szívvelben, azt mondta el, mije nincs, Röhrig azt, hogy mit szeretne, mivelhogy semmije sincs.
Olyan szerepversről van szó, melyben a költő önmagáról is vall, de
megjeleníti a valóságnak egy szeletét: a homeless-létet. Különös
feszültség van már a címben is: érzékelteti azt a bonyolult
összefüggést, mely nemzet és egyén, múlt és jelen között van. S mindezt
magyaros ritmusban, újra csak József Attilára kell gondolnom, az Ülni, állni, ölni, halni gondolatritmusa, főnévi igenevei, felező nyolcasai testvéri rokonságban vannak Röhrig soraival.
Mit kíván tehát a magyar homeless:
málha nélkül járni könnyen
ahogy élek megköszönjem
….
hajat mosni, körmöt vágni
pizsamámat gombolászni
….
ahogy élek megköszönjem
….
hajat mosni, körmöt vágni
pizsamámat gombolászni
….
Végül:
s ha eljön aminek el kell
uniót a Jóistennel
uniót a Jóistennel
Végül is milyen vágyakat hordoz magában a magyar homeless? Szeretne
teljes emberként élni, jövőt, otthont, családot, biztonságot, hitet.