A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cím. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cím. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. május 19., szerda

Mikszáth Kálmán: Szücs Pali szerencséje

      

                                                   Nógrádmegyer, Boldogasszony-templom

                                                                                  Befogad és kitaszít a világ.

                                                                                                                                (Villon) 

     Mikszáth a Tóth atyafiak és A jó palócok c. novelláskötetekkel tűnt fel. Az első kötetből emlékezetes Olej bacsa története: Az a fekete folt… c. hosszabb elbeszélés, mely Arany balladáit idézi prózában. A jó palócok tizenöt kisebb novellája ugyanebből a világból való: mérlegre teszi az egyes embert, hogyan döntenek bizonyos határhelyzetekben, mi a jó döntés, vagy mi vezetheti a hőst végzetes útra. A közösség könyörtelenül ítél. Egyszerű emberekről van szó, mégis mintha a görög tragédiák szélfútta csúcsain járnánk.

     A Szücs Pali szerencséje egy balul sikerült leánykérés története. Mikszáth érzékelteti, hogy milyen nagy a tét. Magasság és mélység, fény és árnyék, a majdnem beteljesülés és a kijózanodás váltja egymást: a romantika eszköztára ez. A példázat műfaját is megemlíthetjük: tetteidnek van következménye.
     A novella felépítése tükörszerű. Van egy csúcspont: a leendő vőlegény és a menyasszony találkozása, de Mikszáth számára nem ez a fontos, hanem a lecsúszás. Minden megismétlődik, negatív előjellel.
     A legfontosabb motívum a négylevelű lóhere, mely a hiedelem szerint szerencsét hoz. Miután Szücs Pali rátalált, minden megváltozott, felderült a világ, csupa jót ígért:

     „A napsugarak pajkosan szaladgáltak rajta levélről levélre, a kis tömzsi levelek mosolyogva nyújtózkodtak ki a melegítő fénytől s ragyogásukban aranyos színt nyertek… (…) teljes pompájában tündöklött a nap s az egész Bágy völgye mosolygott.”

     Gózon felé Mák Gergely, a szorgalmas fuvarosok egyike, haszonbérletet kínál Szücs Palinak: „Embernek ismerlek.”  Szücs Palit bántotta, hogy csak szolgál. Ha önálló gazdává válna, az jó ajánlólevél lenne a házassághoz. Várták is Gózonban. (Nem tétlenkedve.) Erzsi szépségéről és félénkségéről a Bede Anna tartozása c. novellában olvashatunk. Elfogadják Szücs Palit vőlegénynek, bár ebben az anya szava a döntő. De Mikszáth nem a mesei, a véget nem érő boldogságot akarja megírni, hisz a próbatétel még csak most következik: Gózon felé vezető úton a templom fényes tornya látszott messziről, hazafele a kocsma hívogatta közelről.  Az ördögök incselkedtek vele: meggondolatlanság volt betérni a kocsmába. Délelőtt megvolt még a pénze is, de délután: „Szétgurultak a forintok, mintha a sátán szekerének kerekei volnának.” (Fokozás van ebben: a csintalan ördögökből sátán lett, aki nagyobb hatalom.)
     Kővel megrakottan jönnek vissza a fuvarosok, s Mák Gergely látja, hogy mi történik a kocsmában, elkeseredetten mondja: „– No ’iszen, Szücs Pali…”.
     Itt hull ki erszényéből az eddig szerencsét hozó lóhere is, hogy Réki Maris rátaposson. A nagy ellentét Réki Maris, akinek a „hamiskodó, festett arca” megjelent a kocsma ablakában:

„– Gyere be, Réki Maris, régi szeretőm. Mulassunk még egyet! Neked adom ezt a baboskendőt.”

     Megjegyzendő a baboskendőt Szücs Pali Erzsitől kapta, de már nem számít semmi. Az „átváltozás” villámgyorsan ment végbe: „Az első iccétől még boldogabb lett, a többitől szilajjá vált, az utoljától veszetté.” Azt sem tudja, hogyan került haza. Az udvaron ébredt, s a maga piros kendőjét visszakapta, az ágyon találta. Nem ért semmit, ködös fejjel azt gondolja, hogy csupán álom volt az egész.

     Bármennyire is ironikussá válik a cím, hisz a szerencse az ellentétébe fordult, nem vetjük meg Szücs Palit, inkább együttérzünk vele. Közel hozza őt az olvasóhoz az élőbeszédhez hasonló hang, a líraiság, mellyel megeleveníti s bevonja a cselekménybe a természetet és a tájat. S nem utolsósorban a szabad függő beszéd (belső beszéd) érzékelteti a főhős gondolatait, lelki rezdülését: „Eszmélni kezdett. Hogy lehet az itt? Visszaküldték volna? Lehetetlen, lehetetlen…”