2010.
09. 09.
Azt hisszük, hogy a múlt oly messze van, pedig itt van közel, s
ahogy lapozom a történelemkönyv lapjait, sok minden ismerős. A dualizmus
kora foglalkoztat, a polgári társadalom kialakulása. Mennyi szenvedés van a
sikeresnek induló történet hátsó udvarában. A fényt követi az árnyék, az
árnyékot a vaksötét.
„A reformkorban születettek 47 százaléka,
a háború előtti generációból pedig a fiúk 62, a lányok 66 százaléka érte meg a
10. születésnapját. Ennél rosszabb mutatókkal Európában csak Oroszország
’dicsekedhetett.’ ”
„… a forradalom előtt született generáció
átlagosan 24, a kiegyezés nemzedéke 30, az 1910-es években született pedig már
közel 40 évre számíthatott. A lényeges javulás ellenére Magyarország
lakói így is átlagosan legalább tíz évvel rövidebb ideig éltek, mint nyugat- és
észak-európai kortársaik.”
„Egy szomorú elsőséget is magáénak
mondhatott az ország: az öngyilkosok számát tekintve … az európai
lista élén állt.”
„A korabeli Európában nálunk volt
a legmagasabb a tbc-ben elhunytak arányszáma, ezért méltán érdemelte ki a ’morbus
hungaricus’ nevet.”
„A szegényparasztság táplálkozása, főleg
fehérjefogyasztása a századforduló táján, a munkaalkalmak fogyatkozása
következtében még romlott is. A negatív tényezők között kell megemlíteni a
nemzetközi viszonylatban igen magasnak számító pálinkafogyasztást is.”
„A dualizmus fél évszázada alatt mintegy
2,2 millióan fogtak vándorbotot a kezükbe, 6/7 részük Amerika
felé vette útját, a többiek a Monarchia másik felében, Németországban vagy Romániában
keresték a boldogulást. (…) a kivándorlók negyede később visszatért.”
„Penészes vályogfalak, ’az örökkön nedves
szoba földje, amelyik olvasatlanul szüli a baciluskultúrákat, a sárral
betapasztott, ökölnyi ablakok, … a Szent Mihály-naptól Szent György-napig
fölgyülemlett bűz, aminél telente melegszenek a boldogtalanok’ – nem egészen
olyan idilliek, mint amilyeneknek a robogó vonatról tetszenek a ’fehérfalú,
napsugaras, eperfás tanyaházak’ – józanította a tanyák világát közelről ismerő
Móra Ferenc a magát hamis pusztai romantikába ringató utazót.”
(Fónagy
Zoltán: Modernizáció és polgárosodás, Debrecen, Csokonai Kiadó, 2001,
150-161. old.)
