Európáról

2012. 01. 07.

     Érdekes interjút olvastam a Frankfurter Allgemeine Zeitungban Heinrich August Winklerrel. Ez a cikk is karácsonyi ajándék volt, december 24-én jelent meg. A riportert egyetlen kérdés izgatta: mit jelent a Nyugat, hol húzódnak határai.

     A válasz rövid és a lényegre mutató: történelmi értelemben a Nyugat a „latin Európa”, melynek szellemi középpontja a középkorban, s azon túl is Róma. Európának ezen a részén kezdődött el a hatalommegosztás: az egyházi és a világi, a fejedelmi és a rendi hatalom megosztása. Csak itt mentek végbe az emancipációs folyamatok: reneszánsz, reformáció, felvilágosodás. A reformáció esetében az állam és az egyház összefonódását visszaesésnek tartja, ugyanakkor Luther nyomán az individuum lelkiismerete felértékelődött.
     A modern Nyugat két forradalom eredménye: az 1776-os amerikai és a 1789-es francia forradalomé. Az utóbbi 200 év ennek a jegyében telt el. Megemlíti a német „külön utat” is, az I. világháborút, a weimári köztársaságot (hivatalosan Deutsches Reich) és a „elágazásait”. A demokratikus, többségi elv csak ott működhet, ahol kifejlődik a civil társadalom.

     Úgy tűnik, Winkler kevesebbet foglalkozik a görögökkel. Véleménye szerint a zsidó-keresztény egyistenhit vezet közvetlenül a modern nyugati társadalom kialakulásához. Az isten előtti egyenlőség a törvény előtti egyenlőség előképe. Abban, hogy Isten az embert a maga hasonlatosságára teremtette, benne rejlik az emberi méltóság. „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené” – mondja Jézus, és ebben benne rejlik a szekularizáció. (Lásd még: Habermas)

     Összefoglalva: a Nyugat értékei az emberi jogok elidegeníthetetlen képviselete, a jogállam, a férfi és a nő egyenjogúsága stb.

     Winkler professzor a Humboldt-egyetemen tanít, 72 éves. Nemrég jelent meg nagy műve, a Nyugat története, két kötetben.

Berlin, Humboldt Egyetem, wikipedia.org

Boldog békeidők

2010. 09. 09.

     Azt hisszük, hogy a múlt oly messze van, pedig itt van közel, s ahogy lapozom a történelemkönyv lapjait, sok minden ismerős. A dualizmus kora foglalkoztat, a polgári társadalom kialakulása. Mennyi szenvedés van a sikeresnek induló történet hátsó udvarában. A fényt követi az árnyék, az árnyékot a vaksötét.

     „A reformkorban születettek 47 százaléka, a háború előtti generációból pedig a fiúk 62, a lányok 66 százaléka érte meg a 10. születésnapját. Ennél rosszabb mutatókkal Európában csak Oroszország ’dicsekedhetett.’ ”

     „… a forradalom előtt született generáció átlagosan 24, a kiegyezés nemzedéke 30, az 1910-es években született pedig már közel 40 évre számíthatott. A lényeges javulás ellenére Magyarország lakói így is átlagosan legalább tíz évvel rövidebb ideig éltek, mint nyugat- és észak-európai kortársaik.”

     „Egy szomorú elsőséget is magáénak mondhatott az ország: az öngyilkosok számát tekintve … az európai lista élén állt.”

     „A korabeli Európában nálunk volt a legmagasabb a tbc-ben elhunytak arányszáma, ezért méltán érdemelte ki a ’morbus hungaricus’ nevet.”

     „A szegényparasztság táplálkozása, főleg fehérjefogyasztása a századforduló táján, a munkaalkalmak fogyatkozása következtében még romlott is. A negatív tényezők között kell megemlíteni a nemzetközi viszonylatban igen magasnak számító pálinkafogyasztást is.”

     „A dualizmus fél évszázada alatt mintegy 2,2 millióan fogtak vándorbotot a kezükbe, 6/7 részük Amerika felé vette útját, a többiek a Monarchia másik felében, Németországban vagy Romániában keresték a boldogulást. (…) a kivándorlók negyede később visszatért.”

     „Penészes vályogfalak, ’az örökkön nedves szoba földje, amelyik olvasatlanul szüli a baciluskultúrákat, a sárral betapasztott, ökölnyi ablakok, … a Szent Mihály-naptól Szent György-napig fölgyülemlett bűz, aminél telente melegszenek a boldogtalanok’ – nem egészen olyan idilliek, mint amilyeneknek a robogó vonatról tetszenek a ’fehérfalú, napsugaras, eperfás tanyaházak’ – józanította a tanyák világát közelről ismerő Móra Ferenc a magát hamis pusztai romantikába ringató utazót.”

                          (Fónagy Zoltán: Modernizáció és polgárosodás, Debrecen, Csokonai Kiadó, 2001,  150-161. old.)