Kirche am Steinhof

Egy nyári élmény nyomában

A főoltár képének felszentelésekor Dr. Piffl érsek így beszélt az épületről: „… amikor a templomba beléptem, a szó szoros értelemben lenyűgözött a ház monumentalitása; eluralkodott rajtam az az érzés, hogy valóban szent ez a hely” (A. Sarnitz)

A szecesszióról

     Wagner sokoldalú, változó művész volt, aki Bécsben a szecesszió sajátos változatát képviselte. A szecesszió ugyanis nem volt egységes stílus. Duncan egyenesen mozgalomként határozza meg, mely a különböző országokban más-más formát öltött, nem beszélve most a különböző művészek egyéni sajátosságairól. A mozgalom fő célja az volt, hogy szembeszegüljön a fennálló renddel a képzőművészet (és az irodalom), valamint az alkalmazott művészet keretei között. Fő érdeme, hogy utat nyitott a modern építészetnek. Németh Lajos az építészet területén két fő irányt különböztet meg. Az első az ornamentikát hangsúlyozza (Gaudi, Olbrich), a második a geometrikus absztrakcióra törekszik. Ide tartozik Otto Wagner és Josef Hoffmann. Az utóbbi irányzatnak előfutára volt a skót, a glasgow-i iskola, illetve Van der Velde, akinek hármas jelszava a célszerűség, az anyagszerűség és a higiénikusság volt. Itt már felismerhetjük a wagneri elveket is. Ugyancsak Velde fogalmazta meg ennek az irányzatnak a lényegét: „… a szükségest esztétikai élménnyé lehet alakítani, vagyis a hasznost élvezetessé tenni.”

     Otto Wagner egész munkássága erről szól. Gondoljunk csak lakóházaira (Majolikaház), a Stadtbahnra, a Postatakarékpénztárra. De a steinhofi templom is ide tartozik: a betegek lelki, hitbeli támaszt kapnak, s talán ők szorulnak rá erre legjobban.

Wagner útja

     Wagner 1841-ben született Penzingben, mely akkor még nem tartozott Bécshez. Penzing nincs is olyan messze attól a helytől, ahol fel fog épülni az a templom, mely megörökíti nevét. S az sem véletlen talán, hogy ezen a tájon építi fel villáját is. Jó iskolái voltak. 1860/61-ben Berlinben tanult, aztán Bécsben, az Akadémián, párhuzamosan kitanulta a kőműves szakmát is!

     Bécs minden tekintetben fellendülőben volt a század végéig (Gründerzeit). A polgárság egyre nagyobb szerepet játszik.  A városfalak lebontásával ekkor alakult ki a modern Bécs, ahogy ma ismerjük. Óriási lehetőségek nyíltak meg a művészek előtt. Wagner első díjat nyert a Kursalon pályázatán (Stadtpark), bár nem az ő tervét valósították meg. Ez később is gyakran előfordul vele. A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga viszont az ő műve. Ebből a szempontból jó volt a Monarchia: átjárható volt. Mindenesetre ekkor még a historizmus/eklektika volt a fő irányzat, ez volt a kor természetes nyelve: a művészetben is láthatóvá tenni, megerősíteni a múltat. (Talán, mert kezdett összeomlani?) Wagner nem is szakított vele látványosan, alakuló, nyitott, fejlődő művész volt, de a szecesszión belül is a klasszikus, harmonikus, letisztult irányzatot képviselte. Persze, lélegzetelállítóan más világba érkezünk a belvárosból jövet, ha felkapaszkodunk a steinhofi templomhoz – a XX. századba -, mely ugyanakkor magába foglalja az évezredek művészetét is. Achleitner szavait érdemes idézni: „Itt Bizánc éppen annyira jelen van, mint Potsdam, itt a reneszánsz központi tereinek szelleme éppúgy szóhoz jut, mint a kék mecset luciditása” (OW, 60)

Az intézet

     Carlo von Boog (vezetőnk élvezettel nyújtotta meg az „o” hangot!) neve elsüllyedt a múltban, pedig Steinhof kialakításában nagy szerepe volt. Mérnök volt, építész és hivatalnok. A lombardiai Magentában született 1854-ben, Bécsben halt meg 1905-ben. A Steinhof előtti legnagyobb megbízása az Amstetten melletti Mauerben a megyei kórház szecessziós főépülete volt. Ez a kórház is nagy területen fekszik, és több épületből - pavilonokból - áll. Az egyes pavilonok Carlo von Boog és Franz Berger majdnem feledésbe merült nevéhez fűződnek. S miután Boog korán meghalt, Otto Wagner vette át az irányítást, s keze nyoma mindenütt ott van. Persze elsősorban a templom tette őt halhatatlanná. Első vázlatai 1902-ben készültek el az intézeti templom megépítésére kiírt pályázatra. Ő mindig nagy léptékben gondolkozott, s már elkészítette a 100 hektáros terület tervét is, de csak a templom építésével bízták meg, melynek vázlatait 1903-ban mutatta be a Sezession kiállításán.

     Vessünk egy pillantást a fenti képre. Vezetőnk segítségével bejártuk a legfontosabb helyeket.  S mielőtt (kiszabadulva a lenti létből) feljutunk a dombra, akárcsak Dante, Vergiliusunk vezetésével, megismerjük megannyi szenvedés helyszínét is. Persze minden másként is alakulhatott volna. A kezdet ugyanis sokat ígérő volt. Az óriási területet két részre osztották: a férfiak és nők, bocsánat, a nők és a férfiak el voltak különítve. Indoklás: ne szaporodjanak. A keletre eső részen kis gazdaságot működtettek. Volt itt állattartás, növénytermesztés. A betegek dolgoztak, hozzájárultak saját ellátásukhoz, s ez a gyógyulásukat is szolgálta, bár fizetést nem kaptak. Jobb oldalon egy sövény választotta el őket egy luxusszanatóriumtól, mely még ma is áll.

     A meglehetősen impozáns főépület előterében egy márványtáblán balra az igazgatók névsora, jobbra a nácik áldozatainak emléktáblája. Rajta a dátum: 1988. 43 évig tartott, míg szembe mertek nézni azzal, mi történt a kórház falai között. Emberek, fogyatékos gyerekek ezreit gyilkolták meg itt, eutanáziának nevezve tettüket. Az egyház tiltakozott ugyan, kardinálisok, püspökök szólaltak fel, a szülők tüntettek, s ennek az volt a hatása, hogy a gyilkolás finomabb eszközökkel folyt tovább. Az ő emlékükre állították fel 2003-ban a pici fénylő oszlopokat a Jugendstiltheater előtt. Éjjel nappal égnek ezek a kis gyertyák, de fényük csak éjszaka látható igazán.

A színház és a konyha

     A Jugendstiltheatert éppen most újítják fel, mégis bekukkanthattunk egy pillanatra, konstatálva, hogy valóban jelen vannak a szecessziós díszítőelemek a ruhatártól kezdve mindenütt. Jó lenne majd egyszer teljes szépségében látni. Figyelemre méltó a falon egy nagy festmény, mely azt a tájat ábrázolja, melyet egykor a templom előtt láthatott a látogató. Erről majd később. 

     A Jugendstiltheater eredetileg közösségi épület volt. Színházi előadásokat tartottak itt a betegek részvételével, ünnepségeket rendeztek, megünnepelték a császár születésnapját, tánctanfolyamon is táncolhattak, természetesen férfi a férfival, nő a nővel. Tanulságos, hogy csak szórakoztató darabokat adhattak elő, mert a tragédia olyan hatással volt a közönségre, hogy mindenki zokogott, és abba kellett hagyni az előadást.

     Steinhof, mely szinte város volt a városban, majdnem hermetikusan elzárt hely, 1979-től nyílt kórházzá vált. Ettől kezdve a színháztermet sok éven át más társaság vette birtokba, s a Bécsi Ünnepi Hetek része lett.

     Lassan kilépünk az életveszélyesnek nyilvánított, szellemjárta Jugendstiltheaterből, s a konyha hatalmas épületéhez érkezünk. Most egy teherautó hordja ki az ételt, s gyűjti be a szennyest a mosodába. Korábban minden épülethez kisvasút csatlakozott, melyet már az építkezéshez is használtak, embereket is szállítottak vele. Ketten működtették: a vezetője és egy fékező. Most a teherautóban hárman ülnek. A 60-as években megszüntették a kisvasutat. Hogy miért? Csak a legfelsőbbtől nem lehet kérdezni - és Bécs városától, mondta a vezetőnk.

     Legkésőbb 2022-ben bezár az intézet. Néhány épület már most is üres. A fenntartásuk nagyon költséges. Az orvosok az egyikből a másikba rohangálnak.
      Végső célunk, a templom előtt, a baloldali épületben egy kiállítás van. Itt dokumentálják a nácik által elkövetett szörnyűségeket. Tizenkét percet kaptunk rá.

A templom

     1905 és 1907 között épült fel a bécsi szecesszió egyik legjelentősebb alkotása a steinhofi Szent Lipót (Leopold) templom, mely Ausztria védőszentjéről kapta a nevét. Itt kell megemlítenünk feltétlenül a prágai születésű Leopold Steiner (1857-1927) nevét, akinek a mellszobra 1907-től a templom előtt áll, igaz kicsit lejjebb. Ő alapította meg a Steinhofi Alsó-ausztriai Gyógyintézetet ideg- és elmebetegek számára.

     Jobbra a férfiak bejárata, balra a nőké. Középen a kapu csak ünnepélyes alkalmakkor volt nyitva. Az épületet kívülről 2 cm vastag márványlapok burkolják, melyeket rézfejű csavarok rögzítik. A templom megkülönböztető jegye a bizánci hatást mutató aranyozott kupola. A harangtornyokon trónolnak – nyugaton – Szent Lipót (11-12. sz.), keleten Szeverin (5. sz.), Richard Luksch alkotásai. Szokatlan, hogy a templom déli tájolású, nem pedig keleti, de csak így nézhet szembe egymással a kórházi épületek sora és a templom, illetve így nyeri el értelmét a déli homlokzat üvegtábláin ábrázolt jelenet, a teremtés. (A beeső fény miatt engedélyezte a felsőbb hatóság, hogy a bejárat délre nyíljon.) Méltóságteljesen, kissé szigorú arcot vágva, (végül is mindent előre tud), ül középen az Úr, miként szentjei. A hat ablaküveg a koszorúval a teremtés hat napjára utal: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és reggel: hatodik nap.” Ugyanakkor a bűnbeesésre is gondolhatunk. Bár alig látható Ádám és Éva, de az igen, hogy kétoldalt egy-egy angyal térdel. A bűnbeesés értelmezését erősíti, hogy a bejárat fölött, a négy oszlopon az angyalok lehajtott fejjel imádkoznak. A négy angyal Othmar Schimkowitz alkotása. Történt egyszer, hogy az egyikük fejét levitte a szélvihar. A gondnok rosszul hegesztette vissza: felemelt fejjel. A felújítás (2000-2006) alkalmával helyreállították a rendet. Az sem lehet véletlen, hogy a koszorú íve egybeesik az oltárkép ívével. Ennek is megvan a logikája, hiszen a bűnbeesés után a templomban az oltárkép a megváltást ígéri.

     Persze onnan a magasból, amint lenézett a tájra, mi más juthatott az Úr eszébe, minthogy amit alkotott, a föld, jó és szép. Mindezeket maga Wagner tudhatta legjobban, hisz a tervezés során papírra vetette gondolatait: „A táji szépség, fekvés, tájolás, kilátás, erdő és a hegy általi határolás adottságaiból következően a körülmények legszerencsésebb találkozásáról beszélhetünk, ami csak kívánható egy ilyen intézmény elhelyezése szempontjából.” (OW, 242)

     Horribile dictu! Wagner is teremtésnek fogta fel az építészetet. („…egyben másban / istenhez is hasonlitott.” József Attila) Wagner szavaival: „… nem meghökkentő, ha azt halljuk, hogy az építőművészetben az ember istent súroló képességének legmagasabb kifejeződési formáját kell látnunk.” (OW, 116) Igen, a dombtetőről, a templom előtti kis térről, csodálatos volt a kilátás részben az intézet birodalmára, részben a távolban kirajzolódó tájra. (Lásd, én is hozzátettem valamit a Te művedhez!) Ezért fontos az a tájkép a Jugendstiltheater falán, mert az az első, a teremtés utáni, még érintetlen tájat örökítette meg.

     A tervezés során Wagner sokat beszélgetett orvosokkal, ápolókkal, hogy meg tudjon felelni a speciális követelményeknek. Tervezett ide orvosi szobát, WC-ket, vészkijáratot. Ami anyagi okokból nem készült el: az a kálvária, az altemplom a protestánsok és a zsidók számára és a fűtés. Figyelme mindenre kiterjedt, hiszen a szecesszió valójában összművészet. A csillárok, a mennyezet, az oltár alakja, terítő, a gyóntatószék, a szószék. A szószéket biztonsági okokból csak a sekrestyéből lehet megközelíteni. A legcsodálatosabb az, hogy itt a legkisebb részlet is beleillik a nagy egészbe. A padok széleit legömbölyítették, hogy a betegek még véletlenül se sértsék meg magukat. Hogy a padok különböző hosszúságúak, annak az az oka, hogy a betegeket osztályozták: nyugodt, félig nyugodt és nyugtalan. A nyugtalanokat középre, a 4 személyes padba ültették, jobbról balról egy-egy ápolóval. Az intézet alkalmazottai és a látogatók a karzaton foglaltak helyet. A szentelt vizet egy kis csöpögtető rendszerrel oldotta meg, hogy a fertőzésveszélyt csökkentse. A padló az oltár felé lejtett, hogy a betegek a hátsó sorokból is mindent jól lássanak.

     1907. október 8-án volt az avatás. Ferenc József „igazoltan” távol maradt. A Hofburg képviseletében Ferenc Ferdinánd mondott beszédet. Ám a trónörökös sem szerette az új művészetet. Ennélfogva az építész nevét meg sem említette. Amikor Wagner végigvezette a templomban, Ferenc Ferdinánd csak ennyit mondott: „Azért mégis a Mária Terézia-barokk a legszebb stílus.” Wagner azt válaszolta, hogy a boldogult császárné idejében az ágyúcsöveket is díszítették, de manapság azok is simák. „Mérhetetlen kevélységgel fordult el tőlem, s haragja többszöri közbenjárás ellenére is üldözött engem. Így sok megbízást, melyekre kiszemeltek, elvesztettem”. A Neue Freie Presse finoman bírálta a nagy művet: „S vajon nem a sors kedves iróniája, hogy Bécsben a szecesszió első értelmes épülete őrültek számára épült?” (1907. 10. 6.)

     Talán sejtette Wagner, hogy neki nem lesz szobra Steinhofon, ezért mindenütt ott van az O betűt formázó babérkoszorú! OttO! Wagnernél ez elengedhetetlen, lásd a Postatakarékpénztár épületét!

     A 800 főt befogadó belső tér világos és áttekinthető, közbülső alátámasztás sehol sem szakítja meg, írja Kubinszky Mihály.  Wagner az üvegablakok elhelyezését úgy oldotta meg, hogy minél több fény áradjon be a templomba. Kolo Moser is élt a fény, a ragyogás, a színek (kék, fehér, vörös) adta lehetőséggel. Az égetett üveg sokkal hatásosabb, mint a festett. A nyugati oldalon az oltár felé vonulnak azok a szentek, akik enyhítik az ember testi szenvedését: Szt. Erzsébet, Márton … A keleti oldalon lépkednek azok, akik a szellemi-lelki erényeket képviselik: Keresztelő Szt. János, Szalézi Szent Ferenc, József (Jákób fia). Az ablakok elkészítése Leopold Forster nevéhez fűződik.

     Az oltárképet (A menny ígérete címmel) eredetileg szintén Kolo Moser tervezte volna, de a főfő megbízott, Swoboda prelátus, aki már az előzőeket sem nézte jó szemmel, visszavonta a megbízást. Súlyosbította a helyzetet, hogy kiderült, Moser egy protestáns nőt vett el feleségül, s maga is áttért a protestáns hitre. A 84,8 m² mozaikot végül – sok bonyodalom után - szintén Leopold Forster készítette el Carl Ederer, Remigius Geyling és Rudolf Jettmar (mellékoltárképek) tervei alapján.

     Az oltárkép közepén az áldást osztó Krisztus áll felemelt kézzel, két angyallal. Jobbra-balra emelkedik a szentek sora. Az ember esendő, és nagyon is rászorul a segítségre. Ezért van itt például Dympha, aki a lelki betegek patrónusa. (Kard van a kezében,mely arra utal, hogy lefejezték.) Vagy St. Vitus, aki az elmebetegek, epilepsziában szenvedők segítője. (Pontos névsor a Wikin!) A lépcsőn térdel Szent Lipót, aki a templom kicsinyített mását ajánlja fel Krisztusnak.

Házi feladat 

     A Steinhofot érdemes tovább tanulmányozni. Például Canetti esszét írt első könyvének, a Káprázatnak (megjelent 1935-ben) a születéséről. Ober St.Veitben lakott egy szép villa emeletén: „Hat évig éltem a szobában. (…) Mindennap átláttam a Steinhofra, ahol hatezer őrült élt, ez a látvány ösztökélt munkára. Bizonyos vagyok benne, hogyha nincs ez a szoba, sosem írom meg a Káprázatot.” (ín: 2000, 2007, ford. Halasi Zoltán)

     Thomas Bernhard egyik elbeszélésében is szerepel Steinhof. Címe: Wittgenstein unokaöccse. Barátságunk. (Wittgensteins Neffe. Eine Freundschaft.) Valós tényeken alapul. A híres rokont valóban kezelték Steinhofban. Bernhard naplójával együtt elolvasandó.

     Felhasznált irodalom: Otto Wagner: Írások, tervek, épületek (Fordította, bevezette Kerékgyártó Béla) = OW, valamint August Sarnitz, Kubinszky Mihály, Klaus Jürgen Sembach, Alastair Duncan, Németh Lajos művei és a Wikipedia cikkei.

Georges (Canetti: Káprázat 8)

I. 

             „… újabb rohamra készül bennünk a tömeg. Egyszer majd nem hullik szét, először tán egy országban, s onnan terjed tovább, míg végül senki sem kételkedhet benne, mert nem lesz többé Én, Te, Ő, csak ő, a Tömeg.” (463) 

     A befejező rész főszereplője Georges Kien, a sinológus Párizsban élő testvére. Létezését Canetti már jó előre jelzi, de akkor még Georg néven találkozunk vele. Párizsban természetesen Georges, aki egy elmegyógyintézet igazgatója, neves pszichiáter. E poszton elődje nem sokat törődött a betegekkel, Georges azonban azzal tűnt ki, hogy úgy bánik velük, mintha emberek lennének. (446) Elfogadja téveszméiket, s úgy reagál rájuk, ahogy elvárják tőle: „A királyokat alázatosan felségednek szólította; istenek előtt térdre hullott, és összekulcsolta a kezét.” (447) 

     Szerették őt. Ráadásul Georges nemcsak emberi módon viselkedett, hanem meg volt győződve arról, hogy a „betegek gazdagabbá tették páratlan élményeikkel. (…) Mennyi szellemet és erőt talált némelyikben! Egyedül az őrültek az igazi egyéniségek, a valódi jellemek, a maguk tökéletes egyoldalúságában, becsületességüket, akaraterejüket még egy Napóleon is megirigyelhetné.” (448) Átadta magát tévképzeteiknek, szinte elveszítette önmagát, minden pillanatban eljátszva a kívánt szerepet. 

                                               Schiele: Klimt, resersegate.net                                                     

     Hogyan jutott el Georges idáig? Meglepő módon a szép fiatalember nőgyógyászként kezdte. Georges-zsal ellentétben Peter egy vakarék, mondja Fischerke: „Az inteligencia, az kiben van? A vakarékban, én mondom. Mert minek a jóképűnek az inteligencia?” (192) Körüldongták a nők. Ebben a mozzanatban benne van a kor (Weiningerre is támaszkodó) nőkről alkotott felfogása: mit is tehetnek a nők? Csupán erre képesek. (Valójában mindenre képesek, az előző igazgatót a fiatal felesége megmérgezte, hogy hozzá tudjon menni Georges-hoz.) 

     Georges-ot azonban egy olyan különleges élmény éri, amely megváltoztatta életét. Egy bankár beteg testvére gorillának képzeli magát, s elzártan él a villa egyik szobájában. A különös az, hogy Georges nem az őrültet látja benne, hanem egy felsőbbrendű lényt, aki senkihez sem hasonlítható, valamiféle ember előtti világból érkezett a XX. századba. (1)

     Ezzel párhuzamosan ráébred önnön csekélységére: akinek „nincs bátorsága lenni, mert a lenni fogalma a mi világunkban annyit jelent másnak-lenni.”

     Georges néhány hónapig minden áldott nap elment hozzá, hogy tanulmányozza világát. Egy értekezést is publikált a gorilla nyelvéről. Asszisztenseit így tanította: 

     - Önök is látják, uraim, - milyen siralmas tökfilkók, milyen szomorú,megátalkodott kispolgárok vagyunk ehhez a zseniális paranoiáshoz képest. Mi egyhelyben ülünk, ő repül; mi a mások tapasztalatain, ő a sajátjain. Egyes-egyedül sodródik, akár a Föld, a maga világűrében. Neki szabad félnie. (…) Ülünk konok értelmünkön, mint fösvény a pénzén. Az értelem, úgy ahogy mi értelmezzük, félreértés.” (457)
     Az értelemnél fontosabbak az ösztönök. Ugyanez a kettősség figyelhető meg Juhász Gyula Gulácsy Lajosnak c. költeményében. (2)

     Georges meghagyta a „majomembert” választott világában, s később sem akarta meggyógyítani. Gyenge jellemnek tartotta azokat, akik visszavágytak a normálisok világába, mondván: a gyógyultak mind kövérek lettek, kereskednek, íróasztal mögött ülnek, gép mögött állnak. Amikor betegek voltak, roppant bűn súlya alatt görnyedtek (a világ helyett), vagy kicsiségük miatt szenvedtek, s a világ meghódításával vagy a halállal küszködtek.” (456) Korábban egy talányért éltek, de talányuk már megoldódott.

     Georges zengi az őrültség himnuszát. De az őrült nemcsak szellemi életet él. Ott van a kovács esete, aki 24 évig élt feleségével. S miután elhagyta, a férj beleőrült, felgyújtotta a falut, gyerekeket gyilkolt. Sok hányattatás után Georges intézetébe került. Georges mindig megnyugtatta: hisz itt van a feleséged a hálóban. Abban a hálóban melyet Vulkán (a kovács) készített Vénusznak és Marsnak.

     „Georges minden cselekvése idegen emberekben játszódott le. Nyugalmát is bennük kereste." (462) Ez, más szavakkal, azt jelenti, hogy Georges szeret beleolvadni a tömegbe! A tömeg is kulcsfogalom a regényben. Az éhségen, a szerelmen kívül ez a legfontosabb hajtóerő: „A tömeg, ez a roppant vad, nedvektől duzzadó, forró állat, ott mocorog valamennyiünkben, mélyen, sokkal mélyebben, mint az anyák. Életkora ellenére a legifjabb állat. Földünk legfontosabb teremtménye, célja és jövője. Olykor felülkerekedik bennünk a tömeg, bömbölő vihar, háborgó tenger, amelynek minden cseppje él, és ugyanazt akarja. Most még hamar széthullik, s akkor ismét szerencsétlen, magányos ördögök vagyunk.” (463)

     Georges (Canetti) felfedezése a tömeg. Az emberiség kezdetben tömeg volt, s Canetti szinte költővé válik, amikor a tömeg erejéről szól.

     Mindenkiben benne él a tömegbe olvadás vágya. A műveltek harcolnak a bennük élő tömeggel:„A műveltség az individuum erdőövezete a tömeggel szemben.” Azonban a műveltség nem véd meg semmivel szemben. (3) A tömeg ugyanis veszélyes is lehet.

     Georges maga is megtapasztalta a vonzerőt. Korábban neki is voltak személyes vonzalmai. Ám mint pszichiáter egyre közelebb került a „gyógyítandó” nyájhoz, és szinte egybeolvadt velük: mások érzelmeinek áramlásában lélegzett.” (465) Betegei szinte istenítették. minden idegszálával betegeihez kapcsolódik, de így sem érhet nyugvópontra. (Weöres már tudta: „a majmoké a világ.”) 
     Az őrületet éppen az okozza sok embernél, hogy erős bennük a tömeg iránti vágy, de nem tudják kielégíteni. Ezek az emberek mérhetetlenül magányosak, mint Kien, Therese, Fischerke, Pfaff. Talán Georges a kivétel.
      Georges (Canetti) nem is sejtette, hisz őrültség, hogy víziója mennyire pontos: „ A hírnevem révén talán bővül az intézet. Idővel kétezer és tízezer között mozog majd az ápoltak száma. Boldogságomat a világ minden tájáról érkező zarándokseregek teszik teljessé. Az Egyesült Világköztársaság harminc év múlva várható. Engem neveznek ki az elmebetegek népbiztosává. Utazások a földgolyó egész lakott területén. Használhatatlan elmék milliós hadseregének felügyelete és díszszemléje. Baloldalt állítom fel, akinek egy kerékkel kevesebb, jobboldalt, akinek egy kerékkel többje van. Kísérleti intézetek alapítása a túl tehetséges állatok számára. Embertenyésztés, őrült állatokból. A gyógyult őrülteket szidalmak és becsmérlő szavak kíséretében bocsátom el hadseregemből.” (466)

     Ilyenformán Georges tökéletes ellentéte Péternek, aki elutasítja a tömeget. A nyakamat teszem rá, hogy előbb-utóbb Georges betegei is fel fognak lázadni. Az elutazása előtti ellenséges csönd ezt érzékelteti. Georges is el fog tűnni a világot jelentő bolondokházából, vagy diktátor lesz. Olvass bele, hogy mi lett a Steinhofból! 

                                                           Folyt. köv. 

Jegyzetek
 

(1) Ibsen Peer Gyntjében Huhu tanulmányozza az ősi az ősi nyelvet: 

Hajdanában más parancs volt, 

az orángután barangolt.

Akkor ő volt úr s király itt, 

bőgve vívta vad tusáit. 

…. 

jaj, idegen meghódítja,

őserdő-szót elnémítja. 

…. 

Azért szállok síkra mostan, 

hogy az ős-szót visszahozzam, - 

hogy feltámadjon a hulla 

s népünk ordíthasson újra, -

                    (Peer Gynt, IV. felvonás, ford.: Áprily Lajos) 

(2) Herczeg Ferenc Majomszínház c. vígjátékában (1925) a majmok fegyelmezett tanácskozást folytatnak, de közbeiktatnak néha egy intermezzót, amikor elszabadulnak az indulatok! Ezek voltak a legjobb jelenetek, hála a táncosoknak. Nemzeti Színház, 1999, rendezte Iglódi István)

(3) Egy későbbi példát hozok: „ – Hölderlin ist ihnen unbekannt? - kérdezte dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.” (Örkény István: Ín memoriam dr. K. H. G.) 

 

Széchenyi Döblingben 2

      
     Sokakat foglalkoztatott Széchenyi betegsége, melynek tünetei már korán jelentkeztek. A számos utólagos „diagnózis” közül kiemelkedik Környey István tanulmánya. Csorba László így összegez Környey nyomán: szerinte „ugyan hatottak a grófra a környezet politikai és magánéleti eseményei, de a döntő elem idegrendszere alkati labilitásának reaktív[1] megnyilvánulása volt (…) az értelmi és hangulati elemek kóros ingadozásában vélte fölfedezni a grófnak azokat az alkati pszichopáthiás vonásait, amelyek őt sokszor kiszámíthatatlan magatartásra hajlamosították.”[2] 

     Érdemes most az eredeti tanulmányt idézni: „kóros pszichés sajátosságai Széchenyi hatalmas értelmi képességét nem korlátozták. Psychopathiás vonásai a psychének azon oldalán voltak, amelyet a pszichológia   elég határozatlanul a temperamentum fogalmába illeszt. De ami a jellem mint érték szempontjából a legfontosabb, a pszychopathiás vonások által az ethikai érzelmek köre nem szenvedett. A kóros érzelmi háttér nem gátolta – és helytelen irányba sem terelte – Széchenyi aktivitását és törekvéseit a tökéletesbülésre.”[3]

    Azaz „nem a gróf politikai gondolkodása volt ’zavaros’, ’bolond’ – hanem viselkedésében, hangulati világában maradtak meg továbbra is bizonyos kóros elemek.”[4]

     Ha a naplóját végigolvassuk, mint Gazda István[5] tette, kitűnik, már 1830-tól kezdve voltak testi panaszai is, melyeket Gazda István maláriás eredetűnek vél. Ezek együtt szinte elviselhetetlenné tették lelkiállapotát. Egész pályafutását beárnyékolták bizonytalan, lelki gyötrelmei, labilis idegzete, de ezeket igazán csak a Naplóból ismerhetjük meg.

*

 

     A döblingi intézet, ahová 1848 szeptemberében került, rendkívül haladónak bizonyult. (Görgen a gyógykezelés alapjának a munka- és zeneterápiát tekintette.[6]) Főleg, ha összevetjük a II. József által alapított „Narrenturm”-mal, ahol főleg katonák voltak, s esetenként megbilincselték őket. Igaz, Döblingbe csak a vagyonos osztály fiai kerülhettek. A pszichiátriai kezelés újabb lépcsőfokát jelentette a Steinhof nevű intézet, melyet 1907-ben alapítottak. 34 pavilonnal (2200 ággyal), színházzal, templommal, melynek a tervezésében Otto Wagner is részt vett. A templom messze csillogó keleties kupolájával Otto Wagner egyik legszebb alkotása.

     Visszatérve Széchenyire. Lakosztálya a nyugati szárny első emeletén volt. Amikor az Obersteinergassén közeledtünk az egykori Henikstein-villához, először a Millenium nevű öregek otthona (Millenium Seniorenheim) tűnt szembe. Itt kérdezősködtünk először. Először azt hitték, beteghez jöttünk, de a főnővérnek bevillant, hogy van itt valami emlékmű a szomszédos, éppen felújítás alatt lévő épület oldalában. Hallott ő már erről a Széchenyiről, s nagyon kedvesen elvezetett minket az emlékműhöz. 
 

     Az épület nyugati oldalán Anton Gasser mellszobra még Széchenyi döblingi idejéből való. Igaz, csupán másolat. Az eredeti Nagycenken található. Mint egy modern szentet őrzi, védi a barlangszerű, rusztikus háttér. (A keret fölösleges.)  Az épület főhomlokzata előtt, a kerítésen kívül, kissé elhanyagolt állapotban egy emléktábla (1985) emlékeztet a „legnagyobb magyarra”.

      Kapcsolata a külvilággal eleinte gyér volt. Még a szép kertbe sem ment ki: „A teremtés sokkal szebb, hogysem én hozzá illenék.” Később többen meglátogatták. Jellemző Szőgyény-Marich László leírása: „a megháborodottságnak legkisebb jelét sem mutatá (…) ugyanazon éles ész, gondolatmenet, beszédmód volt nála most is tapasztalható, mint midőn őt legfényesebb korszakában ismertem, úgyhogy én erősen hiszem, hogy Széchenyi soha megtébolyodva nem volt.”[7]  Gasser mellszobra persze, és éppen ez a nagy művészet, csupán finoman érzékelteti a nagy ember zaklatott lelkiállapotát.

      Ma a kerületi bíróság foglalja el az épületet, s a teljes felújítás miatt be se lehet menni. Nem tudtuk közelebbről megnézni azilumát. Tervezik-e egyáltalán, hogy majd Széchenyi-emlékszobát rendeznek be itt?

* 
           Tizenkét évet töltött az intézetben. Az ötvenes évek második felében látszólag már megnyugodva, az Önismeret c. monumentális politikai esszéjén kezdett el dolgozni.

---

[1] Reaktív: külső inger hatására gondolkodás és ésszerűség nélküli, önkéntelenül és azonnal cselekvő. (Wikiszótár)

[2] Csorba László: A beteg Széchenyiről, in: Magyar Tudomány, 2010,12

[3] Környey István: Széchenyi István lelki alkata és elmebetegsége, ín Orvostörténeti Közlemények, 1983

[4] Csorba László: A beteg Széchenyiről, in: Magyar Tudomány, 2010,12

[5] Gazda István: Széchenyi betegségei naplója tükrében, in: Ponticulus Hungaricus, 2018. febr. 

[6] Fenyő Ervin jegyzetei az Intelmekhez (Gróf Széchenyi István intelmei Béla fiához, 1985)

[7] Id.: Kosáry Domokos: Széchenyi Döblingben, 117. old