Szeptember, 2011.

Budai séták

     Ebben az évben azt mondták, nem kell bemennem az iskolába. Örök szabadsággal ajándékoztak meg.

     Egy alkalommal sokat kerestem Gül Baba türbéjét. Sejtettem, hol lehet (egyszer már voltam ott), de mégis eltévedtem. Most okosabban jártam el, térképpel a kezemben indultam útnak a Margit hídtól, s hamarosan előbukkant a sírkápolna, a félhold, a szobor. Gül Baba 1541. szept. 3-án hunyt el Budán. A mohamedánok ma is szentként tisztelik. A bektasi szerzetesek, akik közé tartozott, híresek voltak rózsaszeretetükről, természetszeretetükről. Szép-szép, de ők a haddal jártak, a harcosok nyomában. (Ők szolgáltatták az "ideológiát".)  Maradtál volna otthon, Gül Baba!

     Jaj, de akkor Zrínyi Szigeti veszedelme sem született volna meg! Például a következő sorok, melyekben a nagy Mindenható a magyarok megjavulása esetén így fenyegette meg a „pogány ebeket”:

     „Jaj, török, néked, haragom vesszejének!
      Te vagy, de eltörlek, ha ezek megtérnek.”
                                       (Szigeti veszedelem)

A türbe

A török félhold

Gül Baba és a türbéje

Bül Baba

 

     Véletlenül vettem észre a Márai-emléktáblát a Rómer Flóris utca. 28 szám alatt. Az író, akit a nem létező polgárság legnagyobb írójának tartanak. A háború alatt a Kaland c. darabjával sokat keresett, azt írja Naplójában, hogy „a pénzzel nem tudtam akkor mit csinálni. Zárda utcának nevezték akkor, most azt hiszem Rómer Flóris utca, ott a 28-as számba vettem egy kis öröklakást. Egészen kicsi, (…) egyszobás lakás volt. Úgyhogy az megmaradt, az sértetlen maradt, a Mikó utcai elveszett.”

Rómer Flóris utca

Márai Sándor

 

     Elgondolkodva mentem tovább a Józsefhegyi utca felé, ahol valamikor Illyés Gyula lakott. Jártam ott, abban a szép villában, beszélhettem a nagy költővel, akit ma nem becsülnek kellőképpen. Mi lehet ennek az oka, talán a költői szerep – a közösség képviselete – vált korszerűtlenné? Vagy hogy – egyáltalán – kapcsolatba került néhány politikussal? Magyarországon a politika olyan mélyre süllyedt (lásd az egész 20. századot), hogy végzetes hibát követ el az az író, aki valamilyen módon közel kerül a hatalomhoz. Ötszáz év múlva persze tökéletesen mindegy lesz, hogy ki hogyan nyilatkozik Illyésről. Ez vigasztal.

Illyés emléktáblája

Illyés Gyula

 

     Megmaradnak a nagy versek:

      „Őszül hajam, mélyülnek a redők.
       Több egyre köröttem a fiatal.
       Vakoskodván érzek szomjú erőt,
       legyek a legmesszelátóbb magyar.”

                            (Számadó)

 (Utólag látom Berszán Gábor honlapján Márai összes vélekedését Illyésről: berszangabor.hu)

"Szép csendben..."

2014. 05. 15.

„Szép csendben az agg Duna ontja vizét…”

     - Mondd csak kisöcsém, honnan való ez a verssor? – kérdezte tőlem Zoli bátyó nagyon régen, még pályám elején. (Túlzás lenne pályát mondani?) Akárhogy törtem a fejem nem jutott eszembe semmi.
     - Nem olvastad Vörösmarty Toldiját? – Meg se mertem szólalni, nehogy még jobban eláruljam a tudatlanságomat.
     Azóta negyven év telt el, s sokszor ismételgetem magamban a kezdő sorokkal együtt:

     „Sík, puszta, kietlen az őszi határ;
      Vad meg nem üvölti, nem szállja madár,
      ……
      Szép csendben az agg Duna ontja vizét,
      Két sajka röpűlve hasítja közét.” 

                                                   

                                                        *  

     Milyen jó, hogy színházba mész, és véletlenül a régi zakódat veszed fel: megtalálod benne rég elveszettnek hitt tolladat, jegyzetfüzetedet (tele okos gondolattal!), ráadásul 200 Ft-ot. A ruhatárnál nem lesz gond.

                                                       *

     Csákányi Eszter önálló estje
    Csákányi Eszter az esendő ember arcát mutatja fel fölényes játéktudással. Végtére is színésznő! Most azonban főleg énekel. Hol a csúcsokon jár, hol a kiszolgáltatottságot szenvedi. Aztán egyszer csak azt mondja nekünk: mostantól kezdve csak vidám dologról énekelek nektek. Köszönjük.

                                                       *

     Az S-Bahn útvonala
      Hennigsdorf – Heiligensee – Schulzendorf – Tegel – Eichborndamm – Karl Bonhoeffer Klinik – Alt-Reinikendorf – Schönholz – Wollankstraße – Bornholmer Str. – Gesundbrunnen – Humbolthain – Nordbahnhof – Oranienburger Str. – Friedrichstraße - Brandenburger Tor – Potsdamer Platz

     Ezen az útvonalon jutottunk majdnem minden reggel be a város központjába. S adandó alkalommal innen kalandoztunk a többi városrész felé. Nemcsak a Nofretétét irigylem Berlintől, hanem a közlekedését is.

     Nyílnak, csukódnak az ajtók, bemondják az állomások nevét, azzal a kiejtéssel, amelyet elsajátítani nem fogok soha.

                                                        *

     Mérgezés
     Végiglapoztam legokosabb német naptáramat, s az utolsó oldalon megtaláltam, hogy milyen számot kell felhívnom, ha megmérgeztek. (Notruf bei Vergiftung) Ezt javaslom a magyar naptárakba is felvenni.

                                                        *

     Kis nyelvtan
Fokozás osztrák módra: alt, älter, arbeitslos.
Magyarul: idős, idősebb, munkanélküli.

                                                       *

     A végére valami vicceset
     Esterházy Péter tavaly megjelent könyvét olvasom. Nem sokat értek belőle, de nagyon jó mondatok vannak benne:

     „Mondd, Uram, biztos, hogy a bonbon is a te műved? Nem egy sátáni sziget, hol az Anti-Krisztus vetette meg a lábát, hogy onnan tromfolna tégedet?”

     Majd elfelejtettem:

Szegénynek lenni

 2014. 08. 19.

     „Olyasmiről előszeretettel beszélek, amihez nem értek (zene, orvostan, stb).
                                  (Füst Milán Naplójából)

                                                                   *

A szülőház

 

     "Amikor nyáron Erdélyben jártam, Tamási Áron azzal tisztelt meg, hogy lekísért a szülőfalujába. Sosem láttam szegényebb falut. A sárral bevert házacskák sarkán keresztbe illesztett gerendák ugrottak ki, arról tudta meg az ember, hogy fából vannak. Maguk a lakosok is szűkölködők, egyszerűek, ki a sovány föld segítségével gyűrte az adót, ki a hegyekre járt föl szénégetőnek, a városokba napszámosnak. De amilyen szegény volt a falu, olyan tündéri." (Németh László, 1935)

                                                                 *

 

Salamon Ernő

     A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő költeményeit olvasgatom. Szülővárosának gimnáziumát (alma materét) róla nevezték el. Legsikerültebb sorai József Attila egy bizonyos korszakát idézi fel:

       „Az ember, ha szegény,
        száz sántánál is bénább,
        az ember, ha szegény,
        a némánál is némább”
             (Az ember, ha szegény)

     Visszatért hazája üldözte: 42-től munkaszolgálatra kényszerítette. 1943-ban halt meg, tífusztól gyötörve.
     Egyébiránt korábban sokszor elhangzott, hogy a 2. világháború „részvevői”, elkövetők és áldozatok, nem mertek beszélni arról, hogy min mentek keresztül. Most, Závada Pál Természetes fény c. regényét olvasva, nem csodálkozom. Hallgatniuk kellett, - nemcsak politikai okból -, mert gyötrelmes lett volna szembenézni a valósággal…

Závada Pál, fn.hir24

 

                                                               *   

     „… nyugtalan vagyok, amiért meglepően nyugodt vagyok, amikor nyugtalannak kellene lennem”
                          (Deák Tamás: Egy agglegény emlékezései, 23)

                                                               *

 

Morgan Freemann, visualize.us

      A remény rabjai c. film egy amerikai börtönben játszódik. Rábeszélésre megnéztem. Tanulságok: jó, ha értesz valamihez, azaz pótolhatatlan vagy. Legyen egy pártfogód, aki persze később rabszolgatartóddá válik.
     A mese arról szól, hogy a legkegyetlenebb helyről is ki lehet szabadulni (Monte Cristo grófja). (Vágyódsz egy olyan helyre, ahol nem kell félned. Ezt a vezérfonalat követjük egész életünkben.)

                                                              *    

                                                       

     Vajon hol olvastam: ami két mondatnál hosszabb, az hazugság?

Sweet mambo

 2011. 11. 17.

Pina Bausch 

      Wim Wenders filmjét háromszor vetítették a Corvin moziban. Az utolsó előadás előtt nekem is sikerült elcsípni egy helyet. Wim Wenders és P. Bausch együtt szerencsés konstelláció. Igaz, a művésznő alig volt jelen a filmben: történt, hogy 2009-ben meghalt. De vallanak róla táncosai, mindenki a maga nyelvén, német szót lehetett a legkevesebbszer hallani.

     A 3D-s filmben hihetetlen plasztikussá válik minden: a színpad, a táncosok teste, a város, a függővasút, a kis liget, a kőfejtő. A színpadot olykor elönti a víz, zuhog az eső, a csillogó szikla körül vergődnek az emberek. Mintha minden az emberi lélek része lenne, nem háttér. Amikor az őszi lombot a kamera felé fújják a lombszívóval, mintha orromba szállt volna a por, tüsszenteni kezdtem.     

     Vajon mi a tánc? Megmutatni az az ember érzelmi lényegét, nem illusztráció a zenéhez. Kifejezni a Sehn-suchtot, a vágyat, mondta az egyik táncosnő. Különválasztotta a szót, s az utóbbi mindig valami szenvedélyt foglal magába. Nem a zene a fontos, hanem a mozgás. 

            Ide másolom nyári élményemet:

 „ Tegnap este a Nemzetiben végre láthattam a Wuppertali Táncszínház előadását: a Sweet mambot. Valami szenzációsat vártam, de csupán emberit kaptam - tökéletes megformálásban.

     A tánc a zene ritmusára készült, egy vagy több ember sorsát, jellemét mutatja be. Nemcsak a testtartás, a mozgás, a kézmozdulatok kifejezőek, hanem az egymáshoz való viszony, az együtt szárnyalás, együtt gyötrődés, az együttlétből, szerelemből fakadó öröm, gyerekes magamutogatás, játék sugárzik ellenállhatatlanul.

     Az előadás két része szervesen kiegészítette egymást. Minden ismétlődik – mint a zenében -, csupán a hangsúly erősebb, drámaibb. Érdekes az a jelenet, amikor Júliát százszor is szólítják, s a nő százszor elindul a hang irányába, s erős férfiak századszor is elkapják, s visszaviszik ugyanoda. Félelmetes az az asztal, amelyet körbehurcolnak a színpadon, letarolva mindenkit. Majd felkelnek a földről a letaszítottak, de jön az asztal, s ők újra négykézláb próbálják túlélni a földre esést, s újra igyekeznek talpra állni.”

     
     Csak filmen lehet megcsinálni a következő jelenetet: felsorakoznak fiatal férfiak, és a következő kockán már öregek sora mozdul ugyanarra a zenére. Az átváltozás tökéletes. Az öregek helyére újra fiatalok lépnek, majd „hirtelen” újra megöregednek.