Farkaskaland

    Lupus in fabula. Farkas van a mesében, mint az alábbiakból kiderül. De ne ijedjünk meg ettől a farkastól. Nem fog nekünk ártani!            (wiki/Lupus_in_fabula / részletesebben)

     Már napok óta a farkasokról szóló irodalmi műveket lapozgatom, mivel a 6. osztály tanulói között heves vita támadt Toldi farkaskalandjával kapcsolatban. Az egyik kislány hevesen kikelt Toldi ellen, mondván, hogy Toldi már nemcsak embert gyilkolt, hanem még a farkasokat is agyonverte. Tény, ami tény, igaz, ami igaz, de a történetnek még nincs vége. Mentségére fölhoztuk (voltak rajtam kívül már Toldi-hívők is), hogy Toldi életét védve cselekedett. Még lényegesebb, hogy Arany a farkasokat Toldi György gonoszságával állítja párhuzamba:

„Nem mondhatnám pedig, hogy a farkast szánta,

 Hanem gondolkozott az ő farkasáról,

 Őt elnyelni vágyó rossz szivű bátyjáról.” (V. 12.)

     Talán épp ezért is tér vissza Nagyfaluba, a szülői házba:

                                  „No megölhetnélek,

 Megérdemlenéd, ha rávinne a lélek.

 Hanem most egyszer nem leszek ártásodra,

 Csak hogy itt is voltam, azt adom tudtodra.” (VI. 6.)

     Ez tulajdonképpen Toldi legnagyobb győzelme, úrrá lett indulatain. Más úton fog bátyja fölé kerekedni. Hosszú az út odáig. Türelem, gyerekek. Az irodalomban nem minden fekete vagy fehér. Ezer árnyalat van. Egy motívum, például a farkas, minden műben más és más jelentéssel bír. Phaedrusnál, La Fontaine-nél (A farkas és a bárány) gonosz. Viszont Kipling dzsungelében fölneveli az elveszett Mauglit. A legrosszabbak azonban a báránybőrbe bújt farkasok!!

     Most – szinte az utolsó másodpercben – eszembe jut még Petőfi. Nem fűzök hozzá kommentárt:

A KUTYÁK DALA

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.


Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyheztetett ide.


S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.


Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.


S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!

Pest, 1847. január



A FARKASOK DALA


Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.


Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.


Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
Kinoz kegyetlenül;


S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.


Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!


Pest, 1847. január