Lupus in fabula. Farkas van a mesében, mint az alábbiakból kiderül. De ne ijedjünk meg ettől a farkastól. Nem fog nekünk ártani! (wiki/Lupus_in_fabula / részletesebben)
Már napok óta a farkasokról szóló irodalmi
műveket lapozgatom, mivel a 6. osztály tanulói között heves vita támadt Toldi
farkaskalandjával kapcsolatban. Az egyik kislány hevesen kikelt Toldi ellen,
mondván, hogy Toldi már nemcsak embert gyilkolt, hanem még a farkasokat is
agyonverte. Tény, ami tény, igaz, ami igaz, de a történetnek még nincs vége. Mentségére fölhoztuk (voltak rajtam
kívül már Toldi-hívők is), hogy Toldi életét védve cselekedett. Még
lényegesebb, hogy Arany a farkasokat Toldi György gonoszságával állítja
párhuzamba:
„Nem mondhatnám pedig, hogy a farkast szánta,
Hanem gondolkozott az ő farkasáról,
Őt elnyelni vágyó rossz szivű
bátyjáról.” (V. 12.)
Talán épp ezért is tér vissza Nagyfaluba, a
szülői házba:
„No megölhetnélek,
Megérdemlenéd, ha rávinne a lélek.
Hanem most egyszer nem leszek
ártásodra,
Csak hogy itt is voltam, azt
adom tudtodra.” (VI. 6.)
Ez tulajdonképpen Toldi legnagyobb
győzelme, úrrá lett indulatain. Más úton fog bátyja fölé kerekedni. Hosszú az
út odáig. Türelem, gyerekek. Az irodalomban nem minden fekete vagy fehér. Ezer
árnyalat van. Egy motívum, például a farkas, minden műben más és más jelentéssel
bír. Phaedrusnál, La Fontaine-nél (A farkas és a bárány) gonosz. Viszont
Kipling dzsungelében fölneveli az elveszett Mauglit. A legrosszabbak azonban a
báránybőrbe bújt farkasok!!
Most – szinte az utolsó másodpercben –
eszembe jut még Petőfi. Nem fűzök hozzá kommentárt:
A KUTYÁK DALA
Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.
Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyheztetett ide.
S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.
Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.
S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!
Pest, 1847. január
A FARKASOK DALA
Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.
Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.
Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
Kinoz kegyetlenül;
S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.
Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!
Pest, 1847. január
