A Nagyvilág egyik régebbi számában (2011. július-augusztus) megjelentek Rilke levelei Weiss János fordításában és utószavával. Ezt olvasva az ember önkéntelenül szeretne sok Cézanne-képet nézni és Rilke-versekben elmerülni.
1907 ősze. Rilke Párizsban él, bár itteni tartózkodását utazások szakítják meg. Most legfőbb dolga elmélyülten tanulmányozni a Salon d’ Automne Cézanne-emlékkiállítását. Október 6. és 24. között minden nap (kivéve okt. 14.) levelet írt feleségének. Ezekben az írásokban ad számot Cézanne-élményéről, arról a folyamatról, hogyan igyekszik megérteni e korszakos jelentőségű festészetet, melyet posztimpresszionistának nevezünk, s melynek architektúrája a kubizmussal rokon.
A levelek Cézanne-ról szólnak, ugyanakkor műfajuknál fogva önvallomások is: beleillik Rilke mindennapjainak leírása, útja a Grand Palais-ba, az a mód, ahogy képet néz: „Te tudod, hogy én a kiállításokon az ott járkáló embereket általában sokkal érdekesebbnek tartom, mint a festményeket. Ez ebben a Salon d’ Automne-ban is így van. Leszámítva a Cézanne-termeket.” Másutt így ír: „Ma újra két órát álltam néhány kép előtt; ez nekem valahogy nagyon hasznos, úgy érzem. (…) tulajdonképpen egy, két vagy három jól kiválasztott Cézanne-kép az összeset képviselheti…”.
Sokat mond az a kis „rajz”, mely a művész helyzetét mutatja be: „Tudok egy-két dolgot az utolsó éveiről, amikor már öreg volt és megfáradt, és a műterme felé haladva gyerekek futottak utána, dobálták, mint egy rossz kutyát. De belül, egészen belül, csodaszép volt, és néha-néha egy ritka látogatónak dühében valami csodálatosat mondott.”
1907 ősze. Rilke Párizsban él, bár itteni tartózkodását utazások szakítják meg. Most legfőbb dolga elmélyülten tanulmányozni a Salon d’ Automne Cézanne-emlékkiállítását. Október 6. és 24. között minden nap (kivéve okt. 14.) levelet írt feleségének. Ezekben az írásokban ad számot Cézanne-élményéről, arról a folyamatról, hogyan igyekszik megérteni e korszakos jelentőségű festészetet, melyet posztimpresszionistának nevezünk, s melynek architektúrája a kubizmussal rokon.
A levelek Cézanne-ról szólnak, ugyanakkor műfajuknál fogva önvallomások is: beleillik Rilke mindennapjainak leírása, útja a Grand Palais-ba, az a mód, ahogy képet néz: „Te tudod, hogy én a kiállításokon az ott járkáló embereket általában sokkal érdekesebbnek tartom, mint a festményeket. Ez ebben a Salon d’ Automne-ban is így van. Leszámítva a Cézanne-termeket.” Másutt így ír: „Ma újra két órát álltam néhány kép előtt; ez nekem valahogy nagyon hasznos, úgy érzem. (…) tulajdonképpen egy, két vagy három jól kiválasztott Cézanne-kép az összeset képviselheti…”.
Sokat mond az a kis „rajz”, mely a művész helyzetét mutatja be: „Tudok egy-két dolgot az utolsó éveiről, amikor már öreg volt és megfáradt, és a műterme felé haladva gyerekek futottak utána, dobálták, mint egy rossz kutyát. De belül, egészen belül, csodaszép volt, és néha-néha egy ritka látogatónak dühében valami csodálatosat mondott.”
2013. december 16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése