Örkényben

 

     „Pest megye déli részén fekszik Örkény. Szomszédos települései Pusztavacs, Hernád, Dabas, Tatárszentgyörgy és Táborfalva.” Így kezdeném, ha a kisvárost szeretném bemutatni.[1] Vagy: „Késő este volt, mikor L. megérkezett. A falu vastag hó alatt pihent. (…) A nagy kastélyt a leghalványabb fény se jelezte.” Ha regényt írnék, biztosan a fenti mondatokkal kezdeném.[2]
     De mivel egyszerű, nyugdíjas polgár vagyok (álnevem: Jegyzeth Elek), aki néha szembesül emlékeivel, a legszárazabb módon így számolok be a történtekről: nemrég busszal, vonattal, autóval bejártam Pest megye déli részét, felidézve jó néhány emléket. Az egyetem után 1974-ben költöztem Örkénybe. A Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskolában (korábban Gazdaképző) kaptam tanári állást s vele együtt szolgálati lakást. Magyar nyelvtant és irodalmat tanítottam meg történelmet.
     Nagy dilemmám volt, hogyan kezdjem az első órát. Sokat gondolkoztam ezen. Végül Csoóri Sándor egyik kis verse mellett döntöttem. Legyen rövid és érthető, ragadja meg olvasóját/hallgatóját, a sok helyről érkezett fiúkat: 

                                                        Valaki súgja 

                                    Valaki súgja, menj oda,
                                    szánkón, repülő kövön érj oda,
                                    fölkantározott késen érj oda
                                    s ha út nincs: te légy az út oda,
                                    mert nélküled csak bűn van ott s csoda,
                                    elfajzott pincefényben átmetszett torkú fa,
                                    zabáló, nyári istenek helyén a gyönyör romhalmaza,
                                    sebhely-királyság, csönd, rémisztő hidrogén hava,
                                    sejtrobbanás az agyban, a szív-Hirosima
                                    fölötti űrben cementláng pernyéje, pora,
                                    valaki súgja, menj oda,
                                    szánkón, repülő kövön érj oda. 

     Én is valahova oda akartam érni. Nagy lelkesedéssel szavaltam a verset, s úgy éreztem Csoóri megnyerte nekem a csatát.
     Minden óráért meg kellett küzdenem. Az első röpdolgozat nyelvtanból mindenkinek egyes lett. Kétségbeesve mutattam a krikszkraksz lapokat Pável István igazgatónak. Meglepetésemre úgy vélte, valamit elrontottam. Változtass a módszereden vagy a mércéden! Emberséges ember volt, kiváló szónok. Barátságosan fogadtak a többiek is. Most 48 év után nézegetem a megfakult tablókat: szigorú arccal tekintenek rám a régi tanárok. Önmagukat adták, életüket adták az iskolának. Nekem két év volt kiszabva.
     48 év telt el, megbűvölten bolyongok az egykor szép parkban. Most menekültek is laknak a kollégiumban. Míg keresem a Grassalkovich-kúria épületét, senki ismerőssel nem találkoztam. Azonban az új tanítók közül egy-kettővel sikerült szót váltanom. Még volna helyem, mondják. (74 évesen?) De jó lenne újra elmondani:

                                                         … menj oda,
                            szánkón, repülő kövön érj oda… 

      De hova, töprengek, s ott mi vár?

---

[1] Idézet Patak Gábor könyvéből: Örkény, 2020.
[2] Vajon kitől származik a 2. idézet?