Két találkozás

 

     Kétszer fordul elő Ramireff Leonin A kőszívű ember fiai c. Jókai regényben. Először mint önzetlen barát, amikor hazakíséri Ödönt Szentpétervárról az apja temetésére. A viharos, hóborította Oroszországon keresztül vezetett az út, még jégbefagyott kozákkal is találkoztak, mely mintha előképe lenne 1944 januárjának. S micsoda izgalom volt kisiskolásként remegni kettejükért, amikor farkasok vették űzőbe őket, s Ödön testével védte Leonint. Még inkább, amikor Ödön a jeges Dnyeper vizébe zuhant…

     De hát a természet nem olyan kegyetlen, mint amilyen a történelem.

     Mint tudjuk lélekcserélő idők jártak, s másodszor akkor találkoztak, amikor az orosz hadsereg Ferenc József hívására bejött, s pusztított, mint orosz földön a burana. Több történeti munka szerint a találkozóra 1849. máj. 21-én kerül sor. Ferenc József a Lazienki-palota erkélyén letérdelt a cár előtt, s megcsókolta a kezét.

     A második találkozáskor – a szabadságharc bukása után – Ödön hamis útlevéllel próbált meneküli. Minden rendben lett volna, ha nem Ramifoff Leoninnal kerül szembe az ellenőrzésnél.

     „Leonin mereven állt meg előtte, parancsoló távolban. S onnan kiálta rá durva, kemény hangon angolul:

- But you are not Mr. Algernon Smith! You are sir Edmund Baradlay!

- Hogyan? - szólt angolul Leoninhoz. - Te elárulhatnál engemet?

- Én elfogatom önt!

- Te? Ramiroff Leonin? Ki velem egy szív, egy lélek voltál; ki elkísértél viharokon, fenevadakon keresztül; ki utánam rohantál a jég alá, hogy saját életedet kockáztatva megszabadíts?...

- Akkor testőr hadnagy voltam - felelt Leonin fagyosan.

- És most kiszolgáltatsz legkeserűbb ellenségeimnek? Beledobsz a legnyomorultabb, a leggyalázatosabb halálba? Odavetsz a győztes gúnykacajának?

- Most pedig testőr dzsidás ezredes vagyok.

Azzal kétfelé repeszté az útlevelet, s eldobta az asztal alá.

- Vigyétek el, s tegyétek őrizet alá!

A segédtiszt karon fogta Ödönt, s kivezette.”

     A katona – úgy tűnik - nem tehet másképpen, a parancs erősen köti. Ödön mégis megmenekül, mivel Jókainak áldott jó szíve van:

     „ - Uram, Baradlay!

- Ki szólít?

- Én.

Az őr beszélt hozzá.

- Te is ismersz?

- Emlékezel, uram, az imsikre, ki a mohilevi pusztán utazott veled; mikor a farkasok meg akartak enni? Te nem hagytál engem; én nem hagylak téged. A rekeszed hátulján egy deszka kijár helyéből; a negyedik szál. Azon a résen kiférsz. Hátul van a szárnyék, ott vannak kipányvázva a kozákok lovai. Az enyim fel is van kantározva. Ráismersz arról, hogy a farka fehér. Az a legjobb futó valamennyi között. Ülj rá. Hátul a kert; azon túl a puszta. Fuss, amerre a zivatar ment. Az jó kalauz. Jól hajt. Jó nyomon jár. Engem ne félts. Én utánad lövök. Kötelességem; megteszem. Arról nem tehetek, hogy a börtönöd oldala rossz. Még egy szót. Ha a lovamra felülsz, s azt akarod, hogy vágtatva fusson, szorítsd meg térdeddel az oldalát, de rá ne üss. Ha ráütsz, megáll, s mentül jobban ütöd, annál jobban megáll. Sok lótolvaj megjárta már ezzel. Nevezd Ljubicának. Azt szereti. Ha azt mondod neki: "Hurrá, Ljubica!" - nyargal.”