Az idősebb Cato
Kétszer fordul elő Leonin a regényben. Először, amikor hazakíséri Ödönt Szentpétervárról, másodszor, amikor mint orosz tiszt elfogja Ödönt a világosi fegyverletétel után.
Eközben Jókai,
mintha véletlenül történne, beleszövi a drámai események közé a következő
mondatot: „Victrix causa diis placuit,
sed victa Catoni.” Jól megszenvedtem, míg lefordítottam: „A győztes ügy az isteneknek tetszett, de a
legyőzött (ügy) Catónak.”
Jókai nem jelöli meg a forrást, de kinyomoztam, hogy Lucanus Pharsalia c. művéből való az idézet. A nagy Cato dédunokájára utal a mondat, aki Pompeiusszal társul Caesar ellenében. Bukásuk után öngyilkos lesz. S Jókai, bár nem végzett önmagával, ugyanúgy a vesztesek között volt a szabadságharc után.
Könnyű lett volna persze egy kritikai kiadás jegyzeteiben olvasni mindezeket. Egy általános iskolás gyerek nem fog utánanézni ennek a latin idézetnek, mint ahogy annak idején én is átsiklottam rajta. Pláne nem fog Lucanus életrajzában kutakodni, akit Néró öngyilkosságra kényszerített.
Nagy figura lehetett az idősebb Cato is, aki minden beszédét azzal fejezte be: „Ceterum censeo Carthaginem delendam esse”. (Egyébként úgy vélem, hogy Karthágót el kell pusztítani.)
Ez nyilván őrültségnek tűnik, de nem az. Az állandó ismétlésnek az a célja és eredménye, hogy megragadjon az emberek fejében. Ismerős? Van latin neve is: argumentatio ad nauseam (ismétlés a rosszullétig).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése