A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Az istenek alkonya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Az istenek alkonya. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. május 24., szerda

Wagner: Az istenek alkonya

 

                                                                       Arthur Rackham: Waltrude és Brünhilde

                                                    

                                                          A gonoszság műve: elfelejtetni valakivel az igazságot, s felhasználni önző célok érdekében.

                                                          Az árulás legyen teljes. A végsőkig elmenni!

                                                                                                                              

     A három Norna éneke vezeti be Az istenek alkonyát. Beszámolnak a múltról, sejtetik a jövendőt. Énekükből felsejlik a vég kezdete, amikor Wotan az ősidőkben közeledett a világfához. Fél szemét adta a tudásért, s a kőrisfa egyik ágából készítette dárdáját. De ezáltal a kőrisfa (világfa) gyógyíthatatlan sebet kapott, s lassan száradni kezdett. Wotan dárdáját, a hatalom jelképét – mint tudjuk az előző részből - Siegfried kardja törte össze. A dárda pótolhatatlan. A Notungot még össze lehetett kovácsolni, a kőrisfa-dárdát nem. 

     Most még szövik-fonják a Nornák a sors fonalát, de elszakad a szál, s vége az istenek hatalmának, az örök tudásnak. A bölcsesség nem jelent többé semmit. Innentől kezdve már csak a pusztulásnak a tanúi vagyunk.

*

     Az egymásra talált szerelmesek, Brünhilde és Siegfried búcsúznak egymástól. Siegfried elindul világot látni.  A férfi kalandvágya ez. Érthető, hogy barátokra, cimborákra vágyik. Kár, hogy nem ismeri az embereket. Viszont szerelme és hűsége jeléül Brünhildének ajándékozza a sárkánytól megszerzett gyűrűt, cserébe megkapja Brünhilde lovát, hogy könnyen beszáguldhassa a világot. Mindenre van érv: Brünhilde azért engedi el Siegfriedet, mert szereti. Fogadkozik is hősünk, hogy nem fogja elfelejteni Brünhildét.

     Siegfriedet követve, a walkür sziklájáról más országba csöppenünk. Igaz, ez is a Rajna mellett van, ott, ahol a Gibichungok, Gibich gyermekei, Gunther és Gutrune élnek féltestvérükkel, a félelmetes Hagennel. Névleg Gunther a király, de valójában Hagen, Alberich fia az úr.  Alberich célja még mindig a világuralom, s Hagen mindent megtesz, hogy megfeleljen apjának, azaz visszaszerezze a gyűrűt. Siegfriedet viszont egyáltalán nem érdekli „isteni küldetése”. (Wotan azt szerette volna, ha unokája, Siegfried, visszaadja a folyónak a gyűrűt.)

     A naiv Siegfriedet már kész tervvel várják a Gibichungok: varázsitallal leitatják, hogy elfelejtse Brünhildét, s inkább Gutrunébe bolonduljon bele. (Újra elveszti identitását, melyet nagy nehezen megtalált az előző részben.)

     A cselszövés része, hogy Siegfried vérszerződést köt Guntherrel, s mint vértestvér megígéri neki, hogy megszerzi neki Brünhildét. Csak ő tud átmenni a tűzön! (A gyűrűre Hagen pályázik.)

                                                                      *

     Még mielőtt sor kerülne az erőszakos "lánykérésre", visszatérünk a walkür sziklájára, az újból magányra  ítéltetett Brünhildéhez. Testvére, Waltrude érkezik a Walhallából. Segítséget kér. Ugyanis Wotan és a többi isteni hős beletörődött a pusztulásba. A világfa megmaradt törzsét feldarabolják, s a vár köré rakják, hogy meggyújtsák, és lángba borítsák a várat. Csak egy remény volna, számol be róla Waltrude, ha Wotan vissza tudná adni a gyűrűt a Rajna lányainak. Akkor megszabadulnának az átok terhétől, megváltódna a világ. Visszaadni a gyűrűt, Siegfried szerelmi zálogát? Brünhildének többet ér a gyűrű, mint a Walhalla, mint az istenek örök boldogsága. Ő már földi halandó, ekként viselkedik. Elűzi Waltrudét, s várja Siegfriedet.

     Valóban megjelenik Siegfried, felöltve Gunther alakját, és letépi Brünhilde ujjáról a gyűrűt, hisz az övé, ő vette el a sárkánytól. A lázadó, a hűséges walkür becsapottá, kiszolgáltatottá, védtelenné válik, elszenvedve a legnagyobb megaláztatást, bár Siegfried most nem hált vele, mint első alkalommal: közéjük fektette a Notungot. Eközben Gunther a háttérben várakozik. Majd mindhárman hajóra szállnak, de Siegfried és Gunther helyet cserélnek:  már az igazi Gunther viszi haza Brünhildét mint menyasszonyát.

                                                                     II

      A második felvonás első jelenetében Alberich szelleme fölkeresi Hagent, aki félálomban van. Szükséges epizód, jobban látjuk, hogy Alberichet, ezt a sötét vonalat a történetben nem lehet elpusztítani. Másrészt Hagen itt jellemzi önmagát: gyűlöli a boldogokat, nem tud örülni semminek. (Ilyennek való a hatalom.)

*

     Siegfried diadalmasan siet vissza a Gibichungokhoz. Megszerezte Gunthernek Brünhildét, magának Gutrunét, nála a gyűrű. Hagen azonnal hívja hűbéreseit: „Fegyverbe!” Félelmetes csapat gyülekezik az esküvőre. Vajon miért ez az erődemonstráció? Meg akarja félemlíteni Siegfriedet?

     Bevonulnak a párok. Először Siegfried és Gutrune, majd Gunther és Brünhilde. Brünhilde végtelenül szomorú, és csak Siegfried nevére kapja fel a fejét. Ő nem veszítette el emlékezőtehetségét. Látja a gyűrűt Siegfried kezén, s rájön, hogy nem Gunther, hanem Siegfried volt a támadója. Lelepleződik mind a kettő. Óriási a megdöbbenés. Ráadásul Hagen álszent módon Siegfriedet vádolja azzal, hogy együtt hált Brünhildével, s így megszegte a Guntherrel kötött vérszerződést. Brünhilde valóban azt mondja, hogy ő Siegfried igazi asszonya, mert valóban ő lett az, amikor Siegfried rátalált és felébresztette. A félreértések, hazugságok hálója egyre szorosabb lesz Siegfried körül.

*    

     Közben Siegfried és Gunther megbeszélik, hogy Siegfried ügyetlen volt az alakoskodásban. Igyekeznek úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, bár Gunther nagyon szégyelli magát, amikor kiderül, hogy miként zajlott le a lánykérés.  (Az idők változnak, ma senki sem szégyelli magát semmiért.)

      A legnagyobb vesztes, Brünhilde, nem tudja elviselni ezt a csapást, bosszút esküszik. Hagen - hazug módon - Brünhilde mellé áll, s Guntherrel szövetkezik Siegfried meggyikolására. Brünhilde készségesen elárulja, hol van Siegfried gyenge pontja: csak úgy lehet leteríteni, ha a hátán találja el a dárda. Ő ugyanis sose menekül el ellenfelétől.   

                                                                        III.

     A Gibichungok nagy vadászatot rendeznek. Ez fog alkalmat adni arra, hogy Hagen megölje Siegfriedet. Siegfried közben elmarad a többiektől, s a Rajna sellőivel találkozik, akik a maguk játékos módján kérik vissza a gyűrűt. Siegfriednek esze ágában sincs megválni a gyűrűtől. Hiába a Rajna lányainak figyelmeztetése, hogy átok sújtja azt, aki a gyűrűt birtokolja, Siegfried csak önmagára gondol, vagy szebben szólva: nem ismeri a félelmet.

     Egyedül marad, s megszólaltatja kürtjét. Amikor Hagen és Gunther megérkezik, Siegfried mesélni kezd. Mintha búcsúzna, elmeséli egész életét: Mime, a sárkány, a madarak élete, a ködsüveg, a gyűrű... Még az is eszébe jut, hogyan talált Brünhildére. Ebben a pillanatban szúrja le Hagen. De nemcsak Siegfried döbben rá, mit tettek vele, Brünhilde is rájön, hogy meggyalázták, sokszorosan tőrbe csalták:

                              Mindent, mindent,
                           mindent értek,
                              mindent átlátok már.
                              Hollóid szárnyát hallom suhogni."

                                 (A hollók Wotan szent madarai, kikémlelik, mi történik a világban.)

*

     Tragikus, hogy Gutrune is türelmetlenül várja vissza Siegfriedet, de az élő Siegfried helyett csak a holtat hozzák vissza ünnepélyes gyászzenével. Hagen először azt hazudja, hogy egy vadkan ölte meg, de gyorsan kiderül, hogy ő volt a vadkan. Ámde Hagen büszkén vállalja tettét: joga van a zsákmányhoz., azaz a gyűrűhöz. Mégis pórul jár: a gyűrűt nem tudja levenni Siegfried kezéről.

          Brünhilde megparancsolja, hogy építsenek máglyát. Amikor föltekint a Walhalla felé, látja, hogy Wotan hollói ott köröznek feje fölött. Brünhilde elküldi őket a várva várt üzenettel: „Csak nyugodj meg, ó, isten!” A gyűrűt az ujjára húzza azzal a szándékkal, hogy visszakapják a rajnai sellők, de a hamvaiból kell majd kikaparniuk. Ismét a hollókhoz szól, hogy repüljenek haza, útba ejtve a sziklát, ahol még most is ég a tűz.

     A máglya kigyullad, majd a Rajna vize borítja be a hamut. A hullámok idehozzák a három sellőt. Hagen attól fél, hogy végleg elveszti a gyűrűt, s beleveti magát a mélybe. Woglinde és Wellgrunde azonban lehúzzák a hullámsírba.  Floßhilde viszont a magasba tartja a gyűrűt, melyet az alkony vörös fénye világít meg. Majd a rajnai sellők vidám játékát látjuk. A harmadik tűz a Walhalla várában lobban föl, ahol az istenek és a hősök várják végzetüket.