"Tigris, tigris
éjszakánk
erdejében sárga láng."
(Kipling)
A dzsungel könyvében
az állatok világa, társadalma nagyon
hasonlít az emberi társadalomra. A legfontosabb, hogy van "törvényük": az összetartozás törvénye. "Egy vérből valók vagyunk", ez a jelszavuk. A
farkasok rendszeresen gyűlést tartanak. Akela a vezérük, de csak addig , amíg elismerik a
fölényét, nagyobb erejét.
Van ellenpélda is. A
majmok társadalmát Kipling nagyon elítéli, mert nincs törvényük, össze-vissza
élnek, Mauglit is képesek elrabolni. Ám Kipling korántsem mint természettudós
közelít a dzsungel lakóihoz. Vérbeli romantikus ő, olyan figurákat alkot,
melyek egy-egy emberi tulajdonságot testesítenek meg. Az apafarkas, ill. az
anyafarkas megmenti, fölneveli a tigris által üldözött kisfiút. Védelmezik,
elfogadtatják a hordával. Balu, a medve lesz a tanítója, Bagira, a fekete
párduc a leghűségesebb testőre. Ká, a kígyó is segít a majmok elleni harcban, de démoni erővel bír,
kiszámíthatatlan.
Tigrisünk, Sir Khán, a gonosz
jellemvonásaival felruházva, kezdettől fogva Maugli legnagyobb ellensége.
Zsákmányának tartja, aki véletlenül kicsúszott a kezéból. A romantikus
irodalomban mindig voltak ilyen életre-halálra küzdő ellenfelek. (Jókai,
Gárdonyi, Victor Hugo). Maugli azért győzhetett, mert (mesei elem) segítik farkas barátai, és végül is ember, akinek nem félelmetes karmai, óriási foga,
hanem gondolkodása a fegyvere.
A könyvben nem is ez volt az izgalmas,
hanem az, hogy az "elfogadás" nem tart örökké. Az ifjú farkasok
kivetik maguk közül Mauglit. Az emberek sem fogadják vissza, mert bár
felismerik Maugli emberi vonásait, mégis annyira "más". Ily módon A
dzsungel könyve ma a legaktuálisabb könyv. Ahogy Villon írta: "Befogad és
kitaszít a világ." S hihetünk neki.
