Germán regék

2011. 12. 01.

Tell

     Izgalmas, olvasmányos könyvet vettem kezembe, ó, drága olvasó: Germán, kelta regék és mondák a címe. Első kiadása 1965-ben jelent meg. Dömötör Tekla gyűjtötte össze őket, s fűzött hozzájuk fontos tudnivalókat az előszóban.

     A keltákról megtudjuk, hogy csak egyetlen független kelta lakosságú ország van Európában: Írország. Kelta nyelvet beszélő csoportok élnek még Bretagne-ban, Walesben, Skóciában és a Hebridákon.

     A harcias germánok leszármazottai jobban megőrizték nyelvüket. Európa igen sok népe beszél germán nyelveket: a svédek, dánok, norvégok, izlandiak, s persze az angolok, németek, hollandok, flamandok, frízek.

    Érdekes része a könyvnek az a fejezete, mely a középkori történeti mondákat tartalmazza, pl. Rőtszakállú Frigyes császárról, Tell Vilmosról, Godiváról. Most legjobban Tellnek, a svájci nemzeti hősnek az alakja foglalkoztat, mert a nyáron végigjártuk a hozzá kapcsolódó helyszíneket. Bár a türingiai Kyffhäuser nevű hegyen (Rőtszakállú), sőt Covenrtyban is voltunk (Godiva)! De ezekről majd később.

Tell-mozaik, Landesmuseum, Zürich

    
     Mint tudjuk, a XIV. században a Habsburgok emberei sanyargatták a szabadságra vágyó svájci népet. Végül három kanton, Uri, Schwyz és Unterwalden összefogott, szövetséget kötött, s elhatározták, hogy nem tűrik tovább a zsarnokságot. Különösen megalázó volt, hogy a helytartó, Gessler, egy póznára tetette kalapját, melyet úgy kellett köszönteni, mintha maga a császár lett volna. Hősünk nem tisztelgett a császári kalap előtt, ezért a helytartó elé vitték. Gessler megparancsolta Tellnek, hogy legkedvesebb fiacskája fejéről lője le az almát. A kiváló íjásznak nem remegett a keze. Sikerült – de még egy nyilat azért odakészített keze ügyébe, hogy Gessler szívébe röpítse, ha mégis fiát éri a nyílvessző.

     Ahhoz már több idő kellene, hogy végignyomozzuk, hogyan alakult ki, hogyan formálódott a Tell-monda, kik, mikor vetették papírra a történetet. Egy biztos: korabeli források nem említették Tell nevét. Viszont érdekes, hogy az Edda-dalok között a Völund ének pontosan ugyanezt a történetet mondja el. (Másolata a XIII. századból maradt fenn.) Ott Egillnek kellett lelőnie fia fejéről az almát. Ő is több nyílvesszőt készít elő. (Tell és Liszt Ferenc)

     Tell, Altdorfban, a faludban volt a szállásunk, és nem is léteztél?!

Saga

Izlandi táj

      „Fekete ország, fekete föld. Koromfekete, mert csillogó a nedvességtől. Gránitpor, egy- egy sárga fűcsomó. Kilométereken át lávafolyások, göröngyös, terméketlen mezők, repedésekkel, hasadékokkal. 

     Mi volt még? Gejzír, 12 méteres, húszpercenként. Egy pokoli haláltorka vörös lávakráter, tengerszemmel. A borzongás, hogy ebbe belecsúszni, és nem tudni többé kivergődni.

     Egyáltalán, az egész ottani világ valahogy kissé életen túli. Hétköznap a protestáns szigorú munka, ahogy elképzelem, péntek-szombat rettenetesen berúgnak, amint tapasztaltam is, ahogy ablakunk alatt… aztán kezdődik a jövő hét. Gondolom, Braque-ra meglehetős érzéketlenek. Akkor meg!? Persze az élet teljes, mert nem tud más lenni.”

     (Ki írta a fenti szöveget, vagy legalább azt találd ki, hogy mi lehet a foglalkozása? Válasz a cikk végén.*)

    A Tellről szóló írásomban megemlítettem, hogy az izlandiak is a germán nyelvcsaládba tartozó nyelven beszélnek. De ami nagyon fontos és jelentős, nemcsak virágzó költészetet hoztak létre, de írástudó krónikásaik a kereszténység felvétele után le is jegyezték a régi történeteket. Az Edda-dalok két kézirata tőlük származik. Ezek a művek mondják el az istenek történetét, a világ keletkezését és végét.

     Ám Izlandon kialakult egy másik érdekes műfaj is: a saga, azaz a családtörténet, mely a leghíresebb izlandi családok kalandjait meséli el. (Galsworthy [1867-1933] Forsyte saga c. regényéből készült filmsorozatot 26 részben sokan követték a 70-es években. Ez persze modern saga volt. 2002-ben új változat készült.)

     Mindezt azért mesélem el, mert az idei Frankfurti Könyvvásáron Izland volt a díszvendég. Miként a Welt megírta, bemutatkozásuk óriási siker volt: többek között négy vastag kötetben, 3600 oldalon adták ki a sagákat németül. Nyolc fordító három éven keresztül dolgozott az izlandiak alapművén. (Csak nem ezért mentek tönkre?)

     Természetesen a múlt század elején már megvolt a teljes szöveg németül, de szükség volt a szöveg korszerűsítésére. Saját maguk számára nem kellett „lefordítani” a művet, az izlandi nyelv 800 év alatt alig változott.

     A „szerzők” nevét nem ismerjük, mondja Gudmudsson, az izlandi kiadó, s nem mellesleg író is, sőt azt sem tudjuk, miért írták le ezeket a szerelemről, gyilkosságokról, bosszúról szóló történeteket. Gudmudsson talán okkal büszkélkedik: mi vagyunk Európa egyetlen népe, mely történetét a kezdet kezdetétől ismeri - akkor kezdődik, amikor a norvégok itt partra szálltak -, mindent dokumentáltak őseink, mindenki tudja kinek a leszármazottja... Realista irodalmat műveltek, a történetmondás volt a fontos. Mégis Halldor Laxness, akit 1955-ben Nobel-díjjal tüntettek ki, „filozófiai iskolának” nevezte a sagákat, a nemzet kulturális fundamentumának, melyet mindenki már az iskolában megismer.

     Kevesen tudják, hogy itt volt az újabb kori Európa első köztársasága, mely 930-tól parlamenttel rendelkezett, azaz az erősebb jogát felváltotta a törvény.

*(A szerző Váli Dezső, festőművész.)