1956
Az angol lobogó
első része az újságíró kálváriája, majd a Walkür
után a további sodródás leírása következik. Talán a lakásügyre lehet felfűzni a
további megpróbáltatásokat. Ezekből tökéletesen érthető, hogy miért ismétli az
elbeszélő újra és újra a „katasztrófa”
kifejezést. Későbbi felesége (Kertészé
is) egy internálótáborból szabadult, kegyelemből egy konyhában lakott. Majd egy
alvilági színekkel festett albérlet után sikerült beköltözniük a felesége régi
lakásába. De milyen szerencsés fordulat, hogy itt akad kezébe Thomas Mann már említett, megvilágosító
erejű novelláskötete: „Ezzel a könyvvel –
így éreztem elkezdődik életem radikalizálódása, amikor életvitelem és annak megfogalmazása
többé nem állhat egymással semmiféle ellentmondásban. (…) Azt hiszem, akkor
ismerkedtem meg az olvasás élményével, az olvasás semmihez, az általában
olvasásnak hitt és nevezett élményhez a legkevésbé hasonlítható élményével, az
olvasásnak azokkal a rohamaival, azzal az őrületével, amely az embert jó
esetben is egy életben egyszer vagy kétszer ha meglepi tán.” (1)
Ezután kezdte el olvasni Thomas Mann Goethe és
Tolsztoj c. esszéjét. (2) Ez is mérhetetlenül lázba hozta. Új, másfajta
horizontot nyitott ez az írás is. A Walkürhöz
hasonlóan a valóság fölé emeli olvasóját, s valamiféle ígéretet tartalmazott.
Mint 1956.
Kertész finoman utal rá, hogy érezhető volt: valami
készülődik. Azon a nevezetes napon hősünk az Olasz Intézet nyelvóráján vett részt, amikor Signore Perselli, a direttore,
aki korábban oly utánozhatatlan eleganciával mutatta be, hogyan kell ejteni a
„molto” szó zárt o-ját, váratlanul berontott a terembe. Kint már hullámzott és
háborgott a tömeg, és visszafordulásra késztette a nyitott teherautón érkező
katonákat. Ebben rejlik Kertész művészete, az ellentétek játékában, ahogy az
olasz nyelv szépségeiről hirtelen átvált a forrongó tömeg bemutatására, ahogy
érzékeltetni tudja, hogyan nyílik meg az Intézet súlyos kapuja, hogy
kisurranjanak a tanulók az utcára.
Ezekben a napokban lázasan olvasta Thomas Mannt, és figyelte az eseményeket, melyek „igazolták a Goethe- és Tolsztoj-tanulmányra
fordított fokozott figyelmet…” (3) Nyomasztó volt azonban mindenütt a
pusztítás nyoma. Szintén rosszat sejtetett az
angol lobogó felbukkanása. (Végre!) "Száguldva egy dzsipforma autó bukkant fel hirtelen, hűtőjét a kék-fehér-piros
brit színek, egy angol lobogó borította be teljesen. Eszeveszett sietséggel iszkolt a járdákon kétoldalt feketéllő tömeg közt, amikor előbb
szórványosan, majd mind sűrűbben, nyilván rokonszenvük jeléül, tapsolni kezdtek
az emberek.” (4) Nyilván? Az iszkol
ige a menekülésre utal, a dzsip a repülőtérre igyekezett a tömeg gúnyos tapsa
kíséretében. Ezt az értelmezést erősíti az utolsó, ironikus Thomas Mann-idézet, mellyel egy
bizonyos Johnnyt jellemez: „Tőle nyertem
első benyomásomat az angol nemzeti jellem sajátságos fölényéről, amelyet később
oly nagyon megtanultam csodálni.” (5)
A felvonuló orosz tankok – kanyarodva, kanyarodás közben
megzökkenve – mindig leadtak egy lövést a vén szecessziós bérházra, „úgyhogy ez a tátongó üreg végül úgy nézett
ki, akár egy halott ember végső csodálkozásában eltátott szája, amelynek most
egyenként még minden fogát is kiverik.” (6)
Elvégeztetett. Ezért a hallgatás, hogy választ adjak egy
korábbi kérdésre. Marad az „önmegtagadás,
mint alkotás”, vagy másképpen fogalmazva, optimistább kicsengéssel: a
tanúságtevő élet. (6)
Vége
(1) Az angol lobogó, Magvető, 2001,(6. kiad.), 53-53. l
(2) Talán éppen ezt a kiadást forgatom most én is: Thomas Mann: Válogatott tanulmányok, Magvető, 1956, 63-190. l.
(3) Az angol lobogó, Magvető, 2001,(6. kiad.), 57. l.
(4) Az angol lobogó, Magvető, 2001,(6. kiad.), 58. l
(5) Az angol lobogó, Magvető, 2001,(6. kiad.), 59. l Az idézetet Kertész Thomas Mann egyik elbeszéléséből vette: Hogyan verekedett meg Jappe és Do Escobar, in: Th. M. elbeszélései, Magyar Helikon, 1961, 437. l.
(6) Az angol lobogó, Magvető, 2001,(6. kiad.), 60. l.
(7) Az angol lobogó, Magvető, 2001,(6. kiad.),63. l.
