Saul fia

   2016. 04. 01.

     A filmekkel csak egy bajom van: zavarnak az olvasásban. (Bon mot!)

     A Saul fia viszont kétségtelenül remekmű, amit többször meg kellene nézni - ha nem lenne olyan szívszorító. Mindenekelőtt tökéletesen rekonstruálja azt az alvilágot, a poklot, mely a történet színhelye.

     Kertész Sorstalanságában szerepel egy újságíró, aki megkérdezi a főhőstől: „Nem pokolnak kell-e … elképzelni a koncentrációs tábort?” A válasz elutasító: „… az én részemről azonban mindenesetre csak a koncentrációs tábort tudom elképzelni, mivel ezt valamennyire ismerem, a pokolt viszont nem.” (316)

    A film közelebb vitt minket az ember által létrehozott, működtetett pokolhoz. A pokol munkásai között is van szervezkedés - az ember társas lény -, ellenszegülés, üzletelés, emlékek, csalás, rokonszenv, monománia. Az Antigonéra emlékeztet a tisztességes temetéshez való ragaszkodás. Rényi András szerint a Sorstalanságnak az a tanulsága, hogy bármit meg lehet szokni, ezzel szemben a Saul fia - éppen ellenkezőleg - ellentmond a "beletörődésnek".

     Még Szabó István mondta, hogy a filmben a legfontosabb az emberi arc. Röhrig Géza személyesíti meg Sault. Rá koncentrál a kamera, az ő mozgását követi. Szinte megváltásként hat, amikor a vég előtt megjelenik egy fiúcska, s Saul elmosolyogja magát.

     Röhrig Géza költőként is berobbant a köztudatba. Most jelent meg nyolcadik (!) verseskötete: Az ember, aki a cipőjében hordta a gyökereit. (Az előzőt Honvágy címmel adta ki 2010-ben.)

     Versei is megdöbbentőek, miként élete és a Saul fia.

     Írásom Röhrig Géza egyik verséről!

Intelem szír menekülteknek

 2016. 03. 24.

     Manapság divatos mindent pontokba szedni, ami olykor nagyon hasznos, mert világos üzenetet tartalmaznak.

     Rafik Schami Németországban élő, szír származású író, aki összefoglalta a most érkező honfitársai számára, hogy milyen országba csöppentek, s mire számíthatnak az elkövetkezőkben, s mi a teendőjük.

1.    Először is mindenkinek lesz most ideje átgondolni, mi az az ok, ami menekülésre késztette őket: a klán (Sippe), az olaj, a diktatúra, a vallás és a politika összevegyítése?

2.    A menekülteknek tudomásul kell venni, hogy a keresztény Nyugatra érkeztek, amit nem fognak sem most, sem később megváltoztatni.

3.    Ebben az országban a nők és a férfiak egyenjogúak.

4.    A gazdag arab országok cserbenhagyták őket. Az iszlám védelmezőinek mutatják magukat, de a Korán és a próféta ellenében cselekednek.

5.    Tudniuk kell, hogy az arab világban a vendég vendéglátójának nemes foglya. A polgári társadalom tiszteli az emberi méltóságot, az idegenét is. Ezért ők nem foglyok. Ugyanolyan jogokkal rendelkeznek.

6.    A hála nem azt jelenti, hogy alázatosan és viselkedjenek a németekkel szemben, s titokban rasszista módon gondolkodjanak róluk. A hála elsősorban a segítséget adó férfiak és nők tisztelete.

7.    A német társadalom demokratikus és szabad, amely nem ritkán gyengének tűnik, mint amilyen valójában. A menekültek ne kövessenek el semmiféle butaságot bűnözők ösztönzésére. Ha katonák és rendőrök nincsenek is az utcán, az nem jelenti azt, hogy nincs törvény.

8.    Ebben az országban egyetlen törvény érvényes: Németország alkotmánya. Minden más: a klán, a becsület, a saría, itt nem érvényes. Aki a menekülteknek mást mesél, az ártani akar nekik.

9.    Ne legyenek képmutatók, mintha a homoszexualitás az iszlám-arab országokban nem létezne: itt Németországban a melegek kiharcolták az egyenlő bánásmódhoz való jogot. Nem ajándékba kapták.

10.Ne legyenek passzív nézők, aktívan éljék az életüket, s minden demokratikus eszközzel harcoljanak azért, hogy azok az állapotok és okok, melyek menekülésre kényszerítették őket, megszűnjenek.

(Az írás a Kölner-Stadt-Anzeigerben jelent meg márc. 15-én. Martin Oehlen tette közzé. A fordítás gyorsan készült, inkább csak a lényeg visszaadására törekedtem.)

Rendezők, óh!

 2016. 02. 21.

     Rossini Tell Vilmosát 2015 nyarán bemutatták a londoni Covent Garden Királyi Operaházban. Ahogy az Origo írja: „A Damiano Michieletto olasz rendező által színpadra állított változatban a Svájcot megszálló osztrák hadsereg néhány tisztje durván bántalmaz egy nőt egy banketten: pezsgőt erőszakolnak le a torkán, fegyverrel ijesztgetik, majd levetkőztetik, és arra kényszerítik, hogy felfeküdjön egy asztalra.” A közönség nemtetszésének adott hangot.

      Természetesen mondhatnám, hogy ne legyen erőszakolós jelenet. (Sajnos az én szavam e tekintetben nem sokat ér.) Inkább azt mondom, ne legyen háború és megszállás!

      (Picasso 1937-ben készítette el a Guernica c. kubista festményét a lebombázott spanyol városról. Később Párizsban a németek kérdőre vonták a Guernica miatt: „Ezt maga csinálta?” Ő csak azt felelte nekik: „Nem, ezt maguk csinálták!”)

Picasso: Guernica, kapcsolat.hu

 

       Még érdekesebb, hogy Grazban színpadra állított műben (2014) a svájci nép felkelését nem is Tell Vilmos irányította, hanem Lenin! Ugyanis az ő maszkját veszi fel Walter Fürst. Érdekes asszociáció. Az ilyen háttérfigurákkal sokszor az a baj, hogy a hatalmi vákuumot kihasználják, s magukhoz ragadják az irányítást. (Lásd: I. vh. vége)

Németország egy filozófus szemével

 2015. 12. 02.

     Az NZZ újságírója az 2015-ös évet Németország sorsfordító évének nevezi: a menekültek befogadása („Wilkommenskultur”), a jobboldali radikálisok rekordszámú bűntettei, a VW-csalás és a megvásárolt világbajnokság miatt. (2015. 11. 8.)

      Mi történik Németországban? Jó, ha van kéznél egy filozófus. Rüdiger Safranski (1945) érdekesen világítja meg a történések hátterét. Persze szellemesen. Az újságíró első kérdése: mit jelent a következő verssor: „Seid umschlungen, Millionen!” Magyarul: „Milliók ti, kart a karba!” (Schiller: Az örömhöz, ford. Rónay György) A válasz: „Die Millionen umschlungen uns.” Vagyis a menekültek milliói karolnak át minket. Safranski nagy ismerője a német költőknek, filozófusoknak. Könyvet írt Schillerről, Goethéről, Nietzschéről, Heideggerről és másokról. Véleménye szerint nem az iszlám mint vallás a gond, hanem a politikai iszlám, melyben összefonódik állam és vallás. Kérdéses még Safranski számára a német társadalom integráló ereje, amikor még nem is olyan régen arról (is) folyt a diskurzus, hogy a bevándorlóknak meg kell-e tanulniuk a német nyelvet.

      A megoldás az lenne, ha Európa azokban a régiókban segítene, ahonnan a menekülők jönnek. Egy szuverén országnak meg képesnek kell lennie arra, hogy megvédje határait. Érthetőnek tartja, hogy „Magyarország és a Balkán nem szeretné visszakapni az iszlámot.” A Balkánról csak 1908-ban vonultak vissza. 

      Különbséget tesz a jó érzésből fakadó etika (Gesinnungsethik) és a felelősségteljes etika (Veranwortungsethik) között. Az utóbbi azt jelenti, hogy számolok a következményekkel. A német politika talán most már az utóbbi felé hajlik. Ám a németeknek a történelem miatt - érthető okból - bűntudatuk van. Azt is megemlíti, hogy 45 után a nyugati rész is elveszítette szuverenitását. Az amerikai „gyámkodás” infantilizálódáshoz vezetett. Ez tulajdonképpen 1989-ig tartott. Ilyenformán Németország most tulajdonképpen serdülőkorát éli. Mindezeket persze sokkal árnyaltabban adja elő Safranski.

      Még sok érdekességet mond a filozófus, ami megfontolandó. Általános összefüggéseket vázol fel – filozófus szemmel. Most már elkerülhetetlen, hogy könyveit fellapozzam. Közelebbről szeretném megismerni Schillerről, Goethéről írott könyveit is.

      Lehetne-e szebb idézettel zárni?

      Gyúlj ki, égi szikra lángja,
      szent öröm, te drága, szép!
      Bűvkörödbe, ég leánya,
      ittas szívünk vágyva lép.
      Újra fonjuk szent kötésed,
      mit szokásunk szétszabott,
      egy-testvér lesz minden ember,
      hol te szárnyad nyugtatod.
           Milliók ti, kart a karba!
           Gyúljon csók az ajkakon!
           Túl a csillagsátoron
           él mindnyájunk édesatyja!
                        (1785, Rónay György fordítása)

Ui.

      A klasszikus szövegek hatása abban rejlik, hogy utópiát, el nem érhető vágyat fogalmaznak meg. (Heiner Müller)