Majd feledésbe merült, csak a kutyabarát
Wagner juttatta eszembe, hogy jártunk mi Bayreuthban is. Megnéztük, sajnos csak
kívülről a Festspielhaust, mely 1876. augusztus 13-án a Nibelung gyűrűje c.
előadással nyitotta meg kapuit.
„Eljössz? (…) Itt Bayreuthban rátalálsz
önmagadra.” Így invitálta WagnerLisztet a megnyitó előadásra, aki végül is a
díszpáholyban foglalt helyet II. Lajos bajor király mellett.
Villa Wahnfried, de.wikipedia.org
Elzarándokoltunk a Villa Wahnfriedhoz is,
melyet a zeneszerző 200. születésnapja és halálának 130. évfordulója alkalmából
akkor kezdtek felújítani. Előtte II. Lajos mellszobra. Ő fedezte a villa
építésének költségeit.
Sétálgattunk a parkban, hosszan
álldogáltunk Wagner és Cosima sírjánál, meghatódva Russ (Kormos), a kutya
emlékköve előtt is.
Wagner sírja, de.wikipedia.org
Itt nyugszik Russ, de.wikipedia.org
(Nagy Frigyes sírja mellett – Potsdam,
Sans souci – 11 kutya sírkövét számoltuk össze. A király végrendeletében
meghagyta, hogy „kutyái mellett” szeretne nyugodni.)
Wagner 1883-ban halt meg. Liszt a
következőképpen emlékezett meg róla: "Ma ő, holnap én. Meghalni egyszerűbb, mint
élni.” Ez a nap 1886. július 31-én következett be. Ő is Bayreuthban találta meg
végső nyugalmát. Természetesen ott is voltunk.
A miskolci Wagner-bemutató előtt és után
igyekeztem A bolygó Hollandi ügyében csekély tudásomat bővíteni. A
legkiemelkedőbb írás Thomas Manntól való: Richard Wagner szenvedése és nagysága
(1933). Mi tagadás, az embernek már az is elég, ha itt ilyen mondatokat
olvashatunk:
„Wagner zenéjének általános jellegében van
valami bajváróan nehéz, valami lassú vággyal teli, ritmusában töredezett és
sötét zűrzavarban a szépség által való megváltásért tusakodó; egy súlyos
terhekkel megrakott lélek zenéje ez, nem a táncoló izmokhoz szól; egy nem
délszaki gyötrődés vájkál önmagában, vonszolódik és feszül benne…” (82. o.)
Ebben minden benne van. A zene szinte fölöslegesnek tűnik.
*
Thomas Mann egy-két mondattal felvázolja
Wagner egész pályáját:
„A negyvenes évek, amelyeknek közepén
Wagner betölti harminckettedik évét, a Bolygó Hollanditól a Parsifalig egész
életének a munkatervét kiformálják. A következő négy évtizedben, 1881-ig,
egymásba iktatva szinte valamennyin egyidejűleg végzett munka során alakuló
darabokban valósul meg ez az életterv. Kronológiája szigorúan véve nincs is. Az
idő során keletkezik ugyan, de már előre és egyszerre készen van. Az utolsó,
amelyről jó előre tudja, hogy az lesz, amelyet hatvankilenc éves korában
valósított meg, tehát megváltás is, mert hiszen a véget, a befejezést és a
tökéletességet jelenti, utána nincs tovább.”(85. o.)
A kezdet tehát A bolygó hollandi, melyben
először mutatja meg önmagát:
„Minden egyes hősében diadalt ül: például
a Hollandi zenei-költői figurájában, ahogyan a sivárság és a kárhozat
körülfolyja, ahogyan kétségbeesetten körülőrjöngi a tenger vadona… (82. o.)
„Wagner lényének szenvedélyes fel és alá
hullámzását, vad és tragikus pátoszát egészen feketére, átkozottra és nyugalom,
megváltás után epekedőre stilizálta s a leghatásosabban a Bolygó hollandi
alakjában festette meg, minden tulajdonát csodásan felhasználva e figura
megelevenítésére és ábrázolására. Azok a nagy hangközök, amelyekben a hollandi
énekszólama ide-oda hullámzik, már önmagukban alkalmasak rá, hogy a vad
mozgalmasság szertelen benyomását keltsék.”(106. o.)
A kísértethajó, operakalauz.wrm.hu
Egy helyen részletesebben szól a mű
problematikájáról. S ezzel el is búcsúzunk egy időre a német kultúra dobogós
helyezést elérő képviselőitől:
„Mennyire meghaladja Wagnernél már
kezdettől a költői elem a librettószerűt! Mégpedig nem is annyira nyelvileg,
mint inkább pszichológiailag. ’Sötét tűz’, mondja a Hollandi Sentával való szép
duettjében a második felvonásban:
A
vad, sötét tűz, mely parázslik bennem…
Szerelemnek szabad-e neveznem?
Nem, ez a vágy a megváltás után:
Bár adná meg ez az angyali lány!
Ezek éneklésre szánt versek. De eddig még
sosem énekeltek vagy szántak éneklésre ilyen bonyolultan elgondolt, lelkileg
ennyire szövevényes szöveget. Az elátkozott férfi első pillantásra megszereti a
lányt, de azt gondolja magában, hogy szerelme tulajdonképpen nem is a lánynak
szól, hanem az üdvözülésnek, a megváltásnak. A lány viszont mint az üdvözülés
lehetőségének megszemélyesítése áll előtte, úgyhogy a férfi a szellemi menekülés
és a lány iránti vágy között nem tud és nem is akar különbséget tenni. Mert
reménye a lány alakját vette fel, és ő nem is kívánja többé, hogy más alakot
öltsön, vagyis a megváltásban ezt a lányt szereti. Micsoda összefonódása a
kettősségnek, micsoda pillantás egy érzelem nehéz mélységeibe!”(69. o., Th.
M.: Wagner és korunk, Zeneműkiadó, 1965, Keszi Imre fordításai)
Szörnyű vád volt a szemedben: mit tett veled a világ, mit tettem
veled én, hisz, (mint gyermekkoromban) - szavak nélkül - annyi jót ígértem.
Az intenzív osztályon csönd van. Csupán a
lélegeztető készülék dolgozik. A nővérek hangját hallani, gyorsan csapatban
körülállnak egy ágyat: sürgősen kell cselekedni. Majd szétrebbennek csöndesen.
A betegnek persze kifinomultak az érzékei, mindent észrevesz, tudja, mi
történik fehér, körülhatárolt világában.
Már csak csepegtetve kering az élet az
erekben.
*
A harmadik műtét is sikerült, az ember
ugyan fél, hogy mint a vízilabda válogatott, vereséget fogsz szenvedni.
Esik az eső, a villamoson sötét van
*
Az orvostanhallgatók angolul hallgatják a
professzor magyarázatát. Van, aki még kérdez is. Anyám, az eseted felettébb
érdekes. Sebtében fordítom magyarra: "Hát – mondja a tanár, és
elgondolkodva húzza az időt – majd valami érdekes példát veszünk… A jó tanuló
udvariasan és végtelen megértéssel köhög."
Természetesen, valami érdekes példát, az
érdekes helyzetnek megfelelőt.
*
Este Brahmsot hallgatom: „Miért adatott a
fény?” Vajon miért?
Ebben az évben azt mondták, nem kell bemennem az iskolába. Örök szabadsággal
ajándékoztak meg.
Egy alkalommal sokat kerestem Gül Babatürbéjét. Sejtettem, hol lehet (egyszer már
voltam ott), de mégis eltévedtem. Most okosabban jártam el, térképpel a
kezemben indultam útnak a Margit hídtól, s hamarosan előbukkant a
sírkápolna, a félhold, a szobor. Gül Baba 1541. szept. 3-án hunyt el
Budán. A mohamedánok ma is szentként tisztelik. A bektasi szerzetesek, akik
közé tartozott, híresek voltak rózsaszeretetükről, természetszeretetükről.
Szép-szép, de ők a haddal jártak, a harcosok nyomában. (Ők szolgáltatták az
"ideológiát".) Maradtál volna otthon, Gül Baba!
Jaj, de akkor ZrínyiSzigeti veszedelme sem született volna meg! Például a következő sorok,
melyekben a nagy Mindenható a magyarok megjavulása esetén így fenyegette
meg a „pogány ebeket”:
„Jaj, török, néked, haragom vesszejének! Te vagy, de eltörlek, ha ezek megtérnek.”
(Szigeti veszedelem)
A türbe
A török félhold
Gül Baba és a türbéje
Bül Baba
Véletlenül vettem észre a Márai-emléktáblát a Rómer Flóris utca. 28
szám alatt. Az író, akit a nem létező polgárság legnagyobb írójának tartanak. A
háború alatt a Kaland c. darabjával sokat keresett, azt írja Naplójában,
hogy „a pénzzel nem tudtam akkor mit csinálni. Zárda utcának nevezték akkor,
most azt hiszem Rómer Flóris utca, ott a 28-as számba vettem egy kis
öröklakást. Egészen kicsi, (…) egyszobás lakás volt. Úgyhogy az megmaradt, az
sértetlen maradt, a Mikó utcai elveszett.”
Rómer Flóris utca
Márai Sándor
Elgondolkodva mentem tovább a Józsefhegyi utca felé, ahol valamikor Illyés Gyula
lakott. Jártam ott, abban a szép villában, beszélhettem a nagy költővel, akit
ma nem becsülnek kellőképpen. Mi lehet ennek az oka, talán a költői szerep – a
közösség képviselete – vált korszerűtlenné? Vagy hogy – egyáltalán –
kapcsolatba került néhány politikussal? Magyarországon a politika olyan
mélyre süllyedt (lásd az egész 20. századot), hogy végzetes hibát követ el az
az író, aki valamilyen módon közel kerül a hatalomhoz. Ötszáz év múlva persze
tökéletesen mindegy lesz, hogy ki hogyan nyilatkozik Illyésről. Ez
vigasztal.
Illyés emléktáblája
Illyés Gyula
Megmaradnak a nagy versek:
„Őszül hajam, mélyülnek a redők. Több egyre köröttem a fiatal. Vakoskodván érzek szomjú erőt, legyek a legmesszelátóbb magyar.”
