2017. február 2., csütörtök

Miskolc (jan. 24-26)



Első nap    
     Rosszkedvűvé tett, hogy láttam a Keleti pályaudvar elhanyagoltságát, a koszt. Mennyire más világot érzékelünk Csontváry képén!? Persze ő álomvilágban élt. Viszont a Jázmin expressz pontosan indult, tiszta és kényelmes volt.

Csontváry: Keleti pályaudvar éjjel, Miskolci Képtár
 
     Miskolcon nagyon hideg volt ezen a napon. Arra nem számítottunk, hogy a havat, mely itt-ott jéggé alakult át, nem nagyon takarítják el. Szállásunkra nincs panasz, kivéve hogy nehezen járható a hozzá vezető út.
     Ebéd után Mikita Gábor színháztörténész kalauzolt végig a városon, átfogó képet adva a város történetéről is. Természetesen kiemelte a színházi vonatkozásokat: itt épült föl az ország első kőszínháza, és sok nagy színész itt kezdte pályáját: pl. a Latabárok vagy Bilicsi Tivadar. (Meglepetés, hogy Nagy Attilának mellszobra van itt a színház mellett.)
     A Szentháromság ortodox templom (1805) volt sétánk következő állomása. Ennek a barokkba oltott keleti levegőjű templomnak a 18 m magas, 88 ikonból álló ikonosztáza volt lenyűgöző.

Az ortodox templom, by apóci, wikipedia
Az ikonosztáz

     







       
  

     Este Ábrahám Pál Viktória c. operettjét láttuk a színházban. A második rész jobban tetszett, különösen akkor, amikor a játék abszurddá vált. Bár a végén a nemzetieskedés majdnem elrontotta az egészet. Igaz, egy-egy pillanatra bevillant valami más is, ami kívül esett az operett kellemes világán. Például amikor a pálinkásüveg megállt a levegőben, vagy amikor a „cigányt” ütni akarják. A színháznak – akár tetszik, akár nem - ellenzékinek kell lennie. 

A Miskolci Nemzeti Színház


Második nap
     Reggeli után a Diósgyőri várba igyekeztünk. Nem is gondoltuk volna, hogy mennyi újdonság vár ránk. Két évvel ezelőtt adták át a felújított részeket, s még tovább fognak dolgozni rajta, hogy minél teljesebb legyen a középkori történelmünket bemutató vár. Alul a hétköznapi élet szükséges kellékei, a mesterségek szép tárgyai: fazekasság, fegyverművesség stb. Fönt a lovagvár új életre kelt pompája.

A Diósgyőri vár
A lovagterem

      





      
     
     Ezután következett a Színészmúzeum. Miskolc kiemelkedő jelentőségű a magyar színház történetében. Miként Mikita Gábor mondta (és írta): „az 1823-tól működő Miskolci Nemzeti Színház a legrégebbi múltra visszatekintő (kő)színházi intézmény.” (M. G. : Páholynyitogató, 2014) Ez így igaz, ha nem számolunk az 1821-ben megnyitott kolozsvári színházzal. (Erdély akkor hivatalosan nem tartozott Magyarországhoz.)
     Az első magyar kőszínházunkat tűzvész pusztította el. Az új épületet 1857-ben adták át. A megnyitón főszerepet kapott Miskolc szülötte, Jókainé Laborfalvi Róza és Egressy Gábor. A színház épületét 1925-ben, 1957-ben és a 1990-es évek elején újították fel. Ma a 700 fős Nagyszínház mellett létezik a 300 fős Kamaraszínház és a 100 fős Játékszín is. A műemléképület mellé színészházat, irodaépületet és műhelyt is emeltek. Az épületegyütteshez tartozik a Miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeum is. Az Operafesztivál 2001-ben indult útjára.

Mikita Gábor és Marton Gyula
 
     Este újra színház. Wagner A bolygó hollandi c., frissen bemutatott operáját láthattuk. Wagnert bemutatni életveszélyes vállalkozás. A mű inkább egy végtelennek tűnő költemény, mint dráma. S ha mégis, akkor a lélek drámája: monológok, vallomások gyűjteménye. A nyitány szép volt, s a második részből Senta balladája volt emlékezetes.

Harmadik nap
     Ez már a hazautazás napja. De azért belendült a csoport, legyőzve a gravitációt.
     Első célpontunk a tetemvári református Deszkatemplom volt. Honnan származik a Tetemvár elnevezés? A 17. század végén pestisjárvány tizedelte a lakosokat. Az áldozatok többségét ide temették – a tömegsírba.  Így lett a hely neve először Csontvár, majd később Tetemvár

Deszkatemplom 1
Deszkatemplom 2










     
A templomról az első feljegyzés 1698-ból való. Fennmaradása – sok viszontagság után – Bató Istvánnak köszönhető, aki jelentős összeget hagyott a templom folyamatos felújítására (1882). Az új Deszkatemplomot 1938-ban szentelték föl, melyet sajnos 1997-ben felgyújtottak. A Szeghalmy Bálint által tervezett, az erdélyi és a szatmári népi építészet formavilágát megőrző templomot 1999-ben építették újjá.
     A miskolci születésű Szabó Lőrinc édesanyja itt van eltemetve a Deszkatemplom temetőjében. A költő búcsúzó verse a Tücsökzene utolsó ciklusában található:

          A miskolci "deszkatemplom"-ban



           Sír kint az ég... Sír s anyját temeti
           a költő... "Hogy sír! Óh, hogy szereti!"...
           Férfi fáj benne s zokog a gyerek.
           Mert lelhetsz asszonyt, jót is, eleget;
           de ha anyádtól búcsúzik a szív,
           úgy érzed, metszik a gyökereid...
           S eszedbe jut tíz év. Húsz. Negyven év.
           A föltétlen szeretet! S a tiéd:
           az nem az volt! S eszedbe sok teher:
           Ő hordta! s te mit vettél róla el?
           S öregedő sóvárgása feléd;
           s hogy (hányszor) úntad!... Legszentebb Cseléd,
           te, Egyetlen, sírhat a kisfiad
           a "deszkatemplom" duc-ege alatt -
           veszítve szeretünk csak igazán,
           döbbenten, mint most én, édesanyám,
           hogy üres a vég s mind hiú a gyász:
           Jaj, nincs holnap! Jaj, nincs föltámadás.

     Amit még mindenki ajánlott, hogy meg kell nézni, az a Herman Ottó Múzeum képtára volt, illetve lent a Pannon-tenger Múzeum. Érdekesek voltak a Bükkábrányban talált mocsárciprus-erdő 7 millió éves ősfa leletei. Ugyanakkor itt van Magyarország és a Kárpátok legteljesebb ásványgyűjteménye. A kiállításon több mint ezer, különleges szépségű darabot láthatunk.
     Fönt a Képtár: kis keresztmetszet a magyar festészet ismert-ismeretlen történetéből:
(ha többet akarsz tudni Az öreg halászról, kattints ide!)

Csontváry: Az öreg halász
Korb Erzsébet: Áhítat, 1923

    








  
     
Két kisplasztika, ha jól sejtem, különleges értékkel bír:

Róna J.: József és Putifárné
Borsos Miklós: Barcsay Jenő, 1963



2017. február 1., szerda

Kutya és madár



 2014. 07. 02.

     Lina kutyánk a Blacky reinkarnációja. (Ugyanaz a nézés, mozgás stb.) Nagyon meglepő: a reinkarnációban az előző életemben sem hittem.

Kutya
                                                                *

     A politizáló kutya
     Már másodszor tépi össze apró darabokra a tévéújságot Lina, az okos kutya. Biztos nem ért egyet az RTL (stb.) műsorpolitikájával. Hiába bizonygattam neki, hogy a magam részéről soha nem néznék efféle csatornákat. (Nem mondtam igazat!)

                                                             *

     Mundruczó Kornél Fehér isten c. filmje megkapta a cannes-i filmfesztivál Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) kategória díját. Kíváncsivá tett a témája: a kutyák lázadása. A film nem bánik kíméletesen a nézővel. Ami brutalitás van a társadalomban, azzal mind szembesülünk. A kislány dacos viselkedése s az apa kíméletlensége már előrevetíti a nagyobb konfliktust. Hazug dolog lenne azonban, ha a kutyák lázadása győzne. A történelemben (majdnem) minden lázadást levertek. Ennek is ez lesz a sorsa.

                                                            *

     Attól, hogy egy politikus nem szalonképesen fejezi ki magát, még igaza lehet. Ösztönös durvasága azonban visszataszító. Ennél csak az a rosszabb, ha jó modor álarca alatt gépiesen mindig felmondja azt, amit elé tesznek.

                                                           *

     Hallgatom, hogy Schiff András, hogyan játssza Beethoven szonátáit. (Köztük a Pathétiquet-et) Nem csodálkozom, hogy Erzsébet királynő lovaggá ütötte a zongoraművészt.

                                                           *

     Gyűlölöm ezt a szót: szofisztikált!

                                                           *

     Ultrahang-vizsgálat
     M, miután összekent, átvilágított, megkérdezte:
     - Péter, beszéltünk már az epéről?
     - Nem, de ha lennél kedves...

                                                          *

     A Pray-kódex
     Irgalmatlan türelme lehetett a kódexmásolónak, hogy olyan sokféle szöveget írt le latinul, nem sejtve, hogy több száz év múlva már kevés embert fog érdekelni, miről írt. Kivétel a Halotti beszéd és könyörgés (26 sor + 6 sor) magyarul, mely a 135. lapon olvasható. Figyelemre méltó szöveg, több költőt is megihletett. A lényege: ember vagy, neked is ugyanaz a sorsod, mint társaidnak.

                                                         *

     Vázlat egy születésnapi köszöntőhöz
1. Holnaptól ingyen utazhatsz a buszon és a villamoson.
2. Testvéreid is mind április végén születtek. Mi a titok? (Bevonni a jelenlevőket.)
3. Emlékezzünk meg azokról is, akik bár szívesen itt lennének, már nem lehetnek itt.
4. Még sok szépség vár az úton, ha fogják az ember kezét.

                                                         *

     2014. máj. 21. Ebben az évben ezen a napon repültek ki madárkáink a fészekből. Tavaly jún. 9-én. Így mérd az idő múlását. Megint eltelt egy év.    

és madár

Kukori



 2012.01. 24.

 
Köki, hirado.hu

- A 284-esen a Kökinél Kukori néven búcsúzott el tőlünk a buszsofőr. Minden megálló nevét bemondta. (Ki fogják rúgni?)

- A Deák téren a 16-os végállomásán várakoztunk az indulásra. A sofőr váratlanul kijött a fülkéjéből, s egy turistatérképen megmutatta egy vékony japán hölgynek a keresett helyet (nevezetességet?). Angolul beszélt, majd összeszedte a száraz gallyat, melyet az erős szél a járdára sodort.

- A köztársasági elnök palotája előtt katonák gyülekeztek díszegyenruhában. Én, az örök civil, először sajnáltam őket. Majd eszembe jutott, hogy más országokban is van őrségváltás, s milyen lelkesen igyekszem elkapni fényképezőgéppel a legjobb pillanatot. Megyünk Európába?!

Most szép lenni katonának
 
- Nárcizmus
Irodalomtörténészek gyorsírók segítségéért folyamodnak: fejtsék meg a gyorsírással lejegyzett gondolatfutamokat. Vajon mit írt/gondolt Kosztolányi, amikor Illyés vitacikkére a választ fogalmazta. (It. 2008)

Illyés, mma.hu

     Én saját írásomat szeretném elolvasni.


Közel és távol



 2012. 12. 29.
Idegen városban

Genova a magasból, crownstudio.net

         A művészet minden ágában fontos bizonyos atmoszféra létrehozása. A Genova c. film azért olyan nagy hatású, mert nagyon jól tudja ábrázolni a város fenyegető légkörét: szűk sikátoraival, kevésbé vonzó alakjaival. A szárazságtól szenved az erdő labirintusa, a tenger vize majd átcsap a nézőn, az olasz nyelv most bántóan gyorsan, érthetetlenül pereg. A rendező persze feloldja a végén a feszültséget, a szépséges légi felvétel már eleve idézőjelbe teszi a félelmet.
*
          Csoportterápia

         Musical a Madách Színházban. Merész ötlet a történet alapja: az orvos-pszichológus inkognitóban érkezik a foglalkozásra. Mégis tudja irányítani az eseményeket. Sőt így tudja igazán – szinte észrevétlenül. Ma nem fogadunk el címeket, tekintélyeket. A tudás számít egyedül. Azonban a segítő pszichológusnő sorsa a végén vesz fordulatot, amikor egyedül marad a színpadon. Ki segít neki?
*
Illyés Gyula:   
  
               
Ajtófélfának döntve vállamat –:
                    …füleltem: a zajló messzeségben,
                         mi történik életem alatt. –
                                            Paszternák: Hamlet


           Akikre adhatnék: nincsenek itt.

          Akiknek dicséretére adok,
          akiknek rosszallására adok,
          nincsenek itt velem.
          Irányithatják rám távcsöveik
          még fényt-se-kapott csillagok:
          akiknek véleményére adok,
          nincsenek körülem.
          Akikkel együtt játszottuk a Szerepet
          – égi tetszésre – idelenn! –:
          nincsenek. Hidegen
          küldi huzatát az üres terem.
          Valami nyitva feledett
          Folyosó-végi ablak csapkod
          ütemes-ridegen
          csontkezű tapsot.