Augusztus 26-án, 83 éves korában meghalt Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, esszéíró. Számos külföldi kitüntetésben is részesült, hiszen sok nyelven jelentek meg művei. Haláláról megemlékeztek a világlapok is: a Frankfurter Allgemeine Zeitungtól a New York Times-ig. Nagy regényei nem könnyen adják meg magukat. S vannak bírálói is, Margócsy József például nagy kritikusa. De ez természetes.
Van Babitsnak egy írása, melyben ez áll: „A költő
nem a feledés embere, az Emlék és a Múlt embere ő.”[1] Nádas is azt írta
meg, amit átélt, amibe beleszületett. Rögtön megtapasztalta, mi a háború és az
üldöztetés. Majd elkövetkeztek a félelemmel teli 50-es évek. Bár szülei magas
pozíciót kaptak, csalódtak a rendszerben, az apa ellen koncepciós per is
indult. Édesanyja 1955-ben rákban meghalt, apja megkeseredett emberként
1958-ban öngyilkosságot követett el. Nádas 16 éves korában teljesen árva
lett.
A meglepő az, hogy már 20 éves korában, 1962-ben elkészült A
Biblia című hosszú elbeszélésével, mely azonban csak 1965-ben jelenhetett
meg az Új Írásban, majd könyv alakban 1967-ben.
A prózában is szükséges a dráma. Nádasnál mindig nagy
szerepet játszanak az indulatok, az ösztönök. Az első mű tulajdonképpen az Édes
Anna párdarabja. Kosztolányi regénye persze remekmű, de Nádas műve is ugyanarról
szól: a kiszolgáltatottságról, a félelemről és a szegénységről. Megdöbbentő,
ahogy a gyerekek egymásnak mondják: elvitetlek. Ugyanakkor a tanyán élők
elesettségét Nádas mértéktartóan festi - egy-két sötét ecsetvonással. Elsősorban a szituáció az érdekes: a svábhegyi
villából elmenekülő, 17 éves cselédlány inkább vállalja a nyomort, mint a
folyamatos megaláztatást az újdonsült nagyságos asszonynál.
Az Egy családregény vége c. regényben már meglódul
Nádas fantáziája, szinte szürrealista mű születik.
Az Emlékiratok könyve igazi provokáció. Három
emlékiratot illeszt egybe, s alig tudjuk kitalálni, melyikben járunk éppen.
A Párhuzamos történetek c. regénynek már a címe is
utal a szerkezet bonyolultságára.
A Világló részletek is gyermekkoráról szól, de úgy,
hogy benne van a történelem is.
Utolsó regénye a Rémtörténetek. (Zárójeles
megjegyzés: eddig is rémtörténeket írt, mert ilyen volt a század.)
Utolsó könyve is emlékirat, Halott barátaim a címe,
szereplői: Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter,
de leginkább ő maga.
Összefoglalóan: mi újat hozott ő és a többi Péter: Esterházy
Péter, Lengyel Péter, Hajnóczy Péter? Vegyük ide Bereményi Gézát is,
bár ő nem Péter. Szembe fordultak az ún. szocialista irodalommal, igazabban
ábrázolták a valóságot. Másképpen írtak, másképp alakították a történetet. S
mint ahogy a tudomány mindig új területet hódít meg, a művészetben is ugyanez
történik: „az ösztön és az intuíció döngeti maga felett a csapóajtót, ki
akar lépni a nyilvánosságra.”[2] Nádas Péternél nemhogy
kilépett, kiugrott, kiszakadt a mélyből.
[1]
Babits. Mihály: Esszék, tanulmányok, 1978,
I, 661. o.
[2]
Weöres Sándor: Egybegyűjtött prózai írások, 2011, 179. o.
