Kemény István személytelen, rideg, hivatalos, szinte kafkai világot ábrázol. A ragyogás, ill. a lebegés megfejthetetlen ellenpontja a előbbinek. A titokzatos „gépház” pedig maga a kastély (?). Szinte ember nélkül is működik. Vagy csak működött? Porszem kerülhetett a gépezetbe?
Rákos Sándor: Örökség
fiam a
világ átadom
hegyeivel folyóival törvényeivel
az elejtett kő lefelé esik
legjobb ha ráhagyod
én tiltakoztam
hasztalanul
táplálkozás növekedés szaporodás
maradt a régiben
százmillió éves forgatókönyv szerint
beletörődtem a hullaevésbe
a szerelem nevű mirigyjátékba
megbízható földlakó vagyok
fiam a világ átadom
azt ne mondd hogy már az apám is
az elejtett kő lefelé esik
ne egyezz bele a világba
(1967)
Kemény István: DÉL
Átadom a korszakot. Működik.
Ezek a kulcsok. Rend van.
Ezek a kulcsfigurák. Ezek
az emberi roncsok. Ez az
átlag.
Ezek az ifjak. Még érnek.
Dél van. Ezek a reggeli
lapok.
Ez a hivatal. Ebédelni vannak.
Ez itt a bélyegző. Egyszer
hagy mindenen
nyomot. Ez a készpénz.
Megfoghatónak.
Ez itt a pillanatnyi helyzet.
Ezek
a folyamatok. Leírhatók.
Elronthatatlanok. Ami
elromlik -
így működött.
Ez itt a ragyogás. Így
ragyog.
Ez itt a lebegés. Így lebeg.
Most beljebb megyünk. Így megyünk.
És itt a gépház. Ez titokzatos.
(1998. aug. 4-8)
