„Párizst és nem láttam semmit”
A fenti idézet A ló meghal a madarak kirepülnek c.
hosszúversből való, melyben Kassák megörökíti párizsi útját. A költemény
(1922) arról hosszú „csavargásról” szól, melynek főbb állomásai: Bécs,
Stuttgart, Brüsszel, Párizs. 1909. április 25-én indul útra -
gyalog – Gödrös Ferenccel, a „félkrisztus faszobrásszal”, s 1910
nyarán tér haza.
Majd miután elválnak útjaik, Stuttgartban Szittya
Emil lett a társa, vezetője. (Szittya nem volt akárki, később ő
„fedezte fel” Chagallt.) Ebben az időben írta első szabadversét.
Az első részlet (I) A ló meghal a madarak kirepülnek c.
poémából való, melyet Kassák Bécsben, (akkor itt élt
emigrációban), a 2x2 c. folyóirat egyetlen számában adta közre.
A második rész (II) az Egy ember élete c. önéletrajzi
regény Csavargások c. fejezetéből való. Kassák mindkét szövegében
érződik, hogy költőnk igyekszik maximálisan lerombolni a hagyományos költői,
művészeti formákat, à la Marinetti, s a töredékekből felépíteni az újat.
(Ez érvényes a társadalomra is.)
Van egy 3. idézet is (III, 1972-nen jelent meg), melyben már egészen
másképpen, sokkal bölcsebben értékeli a nagy kalandot.
I.
II.
„– Nem tudom, miért, de én egyáltalában nem bírom úgy látni
Párizst, mint ahogy Ady látja – írtam egy levelemben Jolánnak –, ő mindenen
csodálkozik itt, és mindentől el van ragadtatva, én mindent csak egyszerűen
tudomásul veszek. Lehet, hogy az én lelki szegénységem miatt van így, de én
ezen nem tudok változtatni. A költők mindig olyan nagy elragadtatással írnak a
dolgokról, én csak egyszerűen azt mondom: ez így van, az meg úgy van, s ezek a
megállapítások engem teljesen kielégítenek. Írd
meg, hogy mit gondolsz, lehet-e költő egy olyan józan ember, mint én vagyok.
(…)
Kószáltunk az utcákon, és alig szóltam valamit, vártam, hogy
bemenjünk valamelyik múzeumba.
De íme, ezeken a helyeken sem éreztem magam otthon. Szittya
magyarázott a képek előtt, néha egészen átszellemült a lelkesedéstől, s én itt
sem voltam vele egy nézeten. Ami neki tetszett, az nekem legtöbbnyire nem
tetszett. Az impresszionisták képeit felületesnek találtam, a görög szobrok
hidegek voltak, mintha jégből lettek volna öntve. Ott álltam a híres Milói
Vénusz termében, körül-körüljártam a hatalmas szobrot, és nem találtam rajta
semmit, ami lenyűgözött vagy csodálatba ejtett volna.”
III.
„Mint megmunkálatlan fatuskó érkeztem ide, és néhány
hónap alatt megcsiszolódtam, érdeklődővé lettem a világ dolgai, az emberi
alkotások iránt. Most hallottam először Guillaume Apollinaire-ről, Pablo
Picassó-ról, Henry Rousseau-ról. Apollinaire égig magasztalt verseihez nem
tudtam hozzáférkőzni, de amit hallottam róluk, az is elég volt, hogy mélyen
felzaklasson, hogy letérjek a járt utakról, s hogy mint vak elinduljak, mit
tudom én, merre, hová. Hátat fordítottam a tegnapi magamnak valami
ismeretlenért, amiben látatlanul is hittem.”
(Kassák: Az
izmusok története, 1972, Pán Imrével)
