2017. február 4., szombat

Szénaboglya



                2016. 09.14.                                     
„Szinte minden, ami emberi: luxus.”(Konrád György)
                                                                               

     Izgalmas cikk jelent meg az NZZ-ben Ember és majom címmel. Az a lényege, hogy bár az ember fejlődése „eltért” a közös majom-őstől, ami az ösztönöket illeti, a gének őrzik a csimpánz és bonobó örökségét. „Ugyan az emberek nem majmok, de azonos az eredetük: a majom a nyersanyag, az ember a végeredmény.”
     Még szebben érzékeltetve a különbséget és az azonosságot: „Gondoljuk el, mi a különbség a puszta márványtömb és Michelangelo Dávidja között! Óriási, de az anyag ugyanaz.”
     Az ágas-bogas cikk szerzője utal Goethe egyik epigrammájára, melyben költőnk nem eszményíti az emberi életet:

          „Miért sürög és kiabál ez a nép itt? Nemzeni, enni,
              s annak, akit nemzett, enni is adni akar.
           Rajta figyeld meg, utas, s hazatérve kövesd is a példát:
              ember, bárki legyen, többre sosem viheti.”
                       (Velencei epigrammák, 1795, Rónay György fordítása)

*

      Friss még a hír, hogy Orhan Pamuk megírta véleményét arról, ami ma Törökországban történik.     Nem avatkoznék a politikába, de hát szeretem Pamukot, könyveit. S akit szeretünk, annak figyelünk a szavára. A Wiener Zeitung vette át a La Repubblicában megjelent glosszájának néhány részletét:

     „A gondolatszabadság már nem létezik. Nagy sebességgel haladunk a jogállamból a terrorrezsim felé (…) Rendkívül dühös vagyok, és elítélem Ahmet Altan és Mehmet Altan letartóztatását. Az előbbi író és a török újságírás egyik legfontosabb alakja, testvére neves közgazdász, akadémikus.”


*
       Emlékeimből
      1. 1973-ban életem első magyarórájára készültem a mezőgazdasági szakmunkásképzőben, s nem tudtam, mivel kezdjem. Végül Csoóri Sándor egyik versére esett a választásom. Felolvastam, majd kértem a diákokat, mondják el véleményüket erről a versről:

              Valaki súgja

              Valaki súgja, menj oda,
              szánkón, repülő kövön érj oda,
              fölkantározott késen érj oda
              s ha nincs út: te légy az út oda,
              mert nélküled csak bűn van ott s csoda,
              elfajzott pincefényben átmetszett torkú fa,
              zabáló, nyári istenek helyén a gyönyör romhalmaza,
              sebhely-királyság, csönd, rémisztő hidrogén hava,
              sejtrobbanás az agyban, a szív-Hirosima
              fölötti űrben cementláng pernyéje, pora,
              valaki súgja, menj oda,
              szánkón, repülő kövön érj oda.     

     2. Reveláció volt Csoóri előszava Duray Mikós Kutyaszorítóban c. könyvéhez (1983). Csupán fénymásolva, az asztal alatt volt szabad olvasni.

*

     Nem lehet rendesen leragasztani a borítékokat. Ez az oka annak, hogy az osztrák elnökválasztást ismét elhalasztották. Készüljön mindenki december 4-ére.

     Viktor Adler mondása ma is érvényes: „In Österreich herscht der Absolutismus, gemildert durch Schlamperei.” Azaz: Ausztriában abszolutizmus van, melyet a hanyagság enyhít. Persze ma már csak a mondat második fele igaz. Adler idejében azonban még Ferenc József volt az uralkodó, s a hatalom nem volt mindig következetes.

II. József is itt dolgozott

*

     Kutyám, Lina, sokszor nem engedelmeskedik. (Sőt!) Ha azt mondom neki, hogy fekszik!, sokszor csak néz, s az van a szemében, hogy minek! De ha azt kiáltom mérgesen: brexit!, ettől megijed, és hasra vágja magát.

*
 
Boris Johnson
 
     Komoly tudós azon meditál, vajon mi a fontosabb Hollande frizurája, vagy ami a fejében van. Illetve: sok vagy kevés azért a pár hajszálért a havi tízezer euró, amit fodrásza zsebretesz.
     Egy biztos, Boris Johnson láthatóan nem költ ennyit megjelenésére. Churchill gondolatával vigasztalódhat:

     „A siker nem végleges, a kudarc nem végzetes, a bátorság, hogy folytasd, ez az, ami számít.”

Kutyaiskola

2014. 06. 02.

Kutyaiskola (Első nap)
      Egyszer mindenkinek az életébe beköszönt az iskola, annak is az első napja.
     Gyorsan vágtam neki Linával a gyalog megteendő, 40 perces útnak. Ő persze mit sem sejtve, szeretett volna kényelmesen szaglászni. Nem értette, hova sietünk. Egyszer csak megállt, s nem volt hajlandó tovább jönni. Hiába húztam a pórázzal, megmakacsolta magát, s lefeküdt. Hangos szóra, rángatásra sem reagált. Már-már nyakánál fogva vonszoltam a földön.

     Mit tegyek? Leguggoltam hozzá, megsimogattam fénylő szőrét, hasát. Erre négy lábra állt, mint aki megbocsátott kínzójának.

     Az iskolában persze mindent fordítva csinált. Kis kezdő a többiekhez képest.

(Több nap nem volt!)

Lina vagyok

Kutyalakodalom



 2015.03.03.

I. Múlt

Blacky (2001-2013)

                                Ismersz-e, mondd?
                                A bundám barna volt,
                                fehér sáv volt a homlokomon,
                                mint a lámpás a pejlovakén
                                és mint az égen a Hold.
                                Mozgott a fülem,
                                amikor rászállt a légy.
                                Mozgott az orrom,
                                amikor szaglásztam a légy után.
                                Emlékszel?
                                             (Weöres: Kutya)

II. Jelen: kutyalakodalom, szereplők: Lina és Bruce, minden reggel 8-kor.  

Tánc
    
                                   Árkon-bokron kutyalakodalom,
                                       kis virágos faházak,
                                  uszkár-bőgő, puli-citera szól,
                                       réten-erdőn bokáznak.
                                  Csont, kolbászhéj emeletesen áll,
                                        tejfölös dézsa, rocska,
                                  árkon-bokron ropog a kutya-bál,
                                        elszalad mind a macska.
                                                      (Weöres: Magyar etüdök, 73)

 III. Csak az jöjjön, aki bírja  

Mi készül itt?

Mi készül itt?

       Reggel kell írnom, éjszaka pihen a kezem, így enyhül a fájdalom. Ugyanakkor nem tudok sokáig ülni se. Minek az előjele ez? Újabb szokásom, hogy számolom a napokat. Születésnapomig még 187 van hátra. Hisz ez rengeteg! Carpe diem!

2017. február 2., csütörtök

Miskolc (jan. 24-26)



Első nap    
     Rosszkedvűvé tett, hogy láttam a Keleti pályaudvar elhanyagoltságát, a koszt. Mennyire más világot érzékelünk Csontváry képén!? Persze ő álomvilágban élt. Viszont a Jázmin expressz pontosan indult, tiszta és kényelmes volt.

Csontváry: Keleti pályaudvar éjjel, Miskolci Képtár
 
     Miskolcon nagyon hideg volt ezen a napon. Arra nem számítottunk, hogy a havat, mely itt-ott jéggé alakult át, nem nagyon takarítják el. Szállásunkra nincs panasz, kivéve hogy nehezen járható a hozzá vezető út.
     Ebéd után Mikita Gábor színháztörténész kalauzolt végig a városon, átfogó képet adva a város történetéről is. Természetesen kiemelte a színházi vonatkozásokat: itt épült föl az ország első kőszínháza, és sok nagy színész itt kezdte pályáját: pl. a Latabárok vagy Bilicsi Tivadar. (Meglepetés, hogy Nagy Attilának mellszobra van itt a színház mellett.)
     A Szentháromság ortodox templom (1805) volt sétánk következő állomása. Ennek a barokkba oltott keleti levegőjű templomnak a 18 m magas, 88 ikonból álló ikonosztáza volt lenyűgöző.

Az ortodox templom, by apóci, wikipedia
Az ikonosztáz

     







       
  

     Este Ábrahám Pál Viktória c. operettjét láttuk a színházban. A második rész jobban tetszett, különösen akkor, amikor a játék abszurddá vált. Bár a végén a nemzetieskedés majdnem elrontotta az egészet. Igaz, egy-egy pillanatra bevillant valami más is, ami kívül esett az operett kellemes világán. Például amikor a pálinkásüveg megállt a levegőben, vagy amikor a „cigányt” ütni akarják. A színháznak – akár tetszik, akár nem - ellenzékinek kell lennie. 

A Miskolci Nemzeti Színház


Második nap
     Reggeli után a Diósgyőri várba igyekeztünk. Nem is gondoltuk volna, hogy mennyi újdonság vár ránk. Két évvel ezelőtt adták át a felújított részeket, s még tovább fognak dolgozni rajta, hogy minél teljesebb legyen a középkori történelmünket bemutató vár. Alul a hétköznapi élet szükséges kellékei, a mesterségek szép tárgyai: fazekasság, fegyverművesség stb. Fönt a lovagvár új életre kelt pompája.

A Diósgyőri vár
A lovagterem

      





      
     
     Ezután következett a Színészmúzeum. Miskolc kiemelkedő jelentőségű a magyar színház történetében. Miként Mikita Gábor mondta (és írta): „az 1823-tól működő Miskolci Nemzeti Színház a legrégebbi múltra visszatekintő (kő)színházi intézmény.” (M. G. : Páholynyitogató, 2014) Ez így igaz, ha nem számolunk az 1821-ben megnyitott kolozsvári színházzal. (Erdély akkor hivatalosan nem tartozott Magyarországhoz.)
     Az első magyar kőszínházunkat tűzvész pusztította el. Az új épületet 1857-ben adták át. A megnyitón főszerepet kapott Miskolc szülötte, Jókainé Laborfalvi Róza és Egressy Gábor. A színház épületét 1925-ben, 1957-ben és a 1990-es évek elején újították fel. Ma a 700 fős Nagyszínház mellett létezik a 300 fős Kamaraszínház és a 100 fős Játékszín is. A műemléképület mellé színészházat, irodaépületet és műhelyt is emeltek. Az épületegyütteshez tartozik a Miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeum is. Az Operafesztivál 2001-ben indult útjára.

Mikita Gábor és Marton Gyula
 
     Este újra színház. Wagner A bolygó hollandi c., frissen bemutatott operáját láthattuk. Wagnert bemutatni életveszélyes vállalkozás. A mű inkább egy végtelennek tűnő költemény, mint dráma. S ha mégis, akkor a lélek drámája: monológok, vallomások gyűjteménye. A nyitány szép volt, s a második részből Senta balladája volt emlékezetes.

Harmadik nap
     Ez már a hazautazás napja. De azért belendült a csoport, legyőzve a gravitációt.
     Első célpontunk a tetemvári református Deszkatemplom volt. Honnan származik a Tetemvár elnevezés? A 17. század végén pestisjárvány tizedelte a lakosokat. Az áldozatok többségét ide temették – a tömegsírba.  Így lett a hely neve először Csontvár, majd később Tetemvár

Deszkatemplom 1
Deszkatemplom 2










     
A templomról az első feljegyzés 1698-ból való. Fennmaradása – sok viszontagság után – Bató Istvánnak köszönhető, aki jelentős összeget hagyott a templom folyamatos felújítására (1882). Az új Deszkatemplomot 1938-ban szentelték föl, melyet sajnos 1997-ben felgyújtottak. A Szeghalmy Bálint által tervezett, az erdélyi és a szatmári népi építészet formavilágát megőrző templomot 1999-ben építették újjá.
     A miskolci születésű Szabó Lőrinc édesanyja itt van eltemetve a Deszkatemplom temetőjében. A költő búcsúzó verse a Tücsökzene utolsó ciklusában található:

          A miskolci "deszkatemplom"-ban



           Sír kint az ég... Sír s anyját temeti
           a költő... "Hogy sír! Óh, hogy szereti!"...
           Férfi fáj benne s zokog a gyerek.
           Mert lelhetsz asszonyt, jót is, eleget;
           de ha anyádtól búcsúzik a szív,
           úgy érzed, metszik a gyökereid...
           S eszedbe jut tíz év. Húsz. Negyven év.
           A föltétlen szeretet! S a tiéd:
           az nem az volt! S eszedbe sok teher:
           Ő hordta! s te mit vettél róla el?
           S öregedő sóvárgása feléd;
           s hogy (hányszor) úntad!... Legszentebb Cseléd,
           te, Egyetlen, sírhat a kisfiad
           a "deszkatemplom" duc-ege alatt -
           veszítve szeretünk csak igazán,
           döbbenten, mint most én, édesanyám,
           hogy üres a vég s mind hiú a gyász:
           Jaj, nincs holnap! Jaj, nincs föltámadás.

     Amit még mindenki ajánlott, hogy meg kell nézni, az a Herman Ottó Múzeum képtára volt, illetve lent a Pannon-tenger Múzeum. Érdekesek voltak a Bükkábrányban talált mocsárciprus-erdő 7 millió éves ősfa leletei. Ugyanakkor itt van Magyarország és a Kárpátok legteljesebb ásványgyűjteménye. A kiállításon több mint ezer, különleges szépségű darabot láthatunk.
     Fönt a Képtár: kis keresztmetszet a magyar festészet ismert-ismeretlen történetéből:
(ha többet akarsz tudni Az öreg halászról, kattints ide!)

Csontváry: Az öreg halász
Korb Erzsébet: Áhítat, 1923

    








  
     
Két kisplasztika, ha jól sejtem, különleges értékkel bír:

Róna J.: József és Putifárné
Borsos Miklós: Barcsay Jenő, 1963