Németország egy filozófus szemével

 2015. 12. 02.

     Az NZZ újságírója az 2015-ös évet Németország sorsfordító évének nevezi: a menekültek befogadása („Wilkommenskultur”), a jobboldali radikálisok rekordszámú bűntettei, a VW-csalás és a megvásárolt világbajnokság miatt. (2015. 11. 8.)

      Mi történik Németországban? Jó, ha van kéznél egy filozófus. Rüdiger Safranski (1945) érdekesen világítja meg a történések hátterét. Persze szellemesen. Az újságíró első kérdése: mit jelent a következő verssor: „Seid umschlungen, Millionen!” Magyarul: „Milliók ti, kart a karba!” (Schiller: Az örömhöz, ford. Rónay György) A válasz: „Die Millionen umschlungen uns.” Vagyis a menekültek milliói karolnak át minket. Safranski nagy ismerője a német költőknek, filozófusoknak. Könyvet írt Schillerről, Goethéről, Nietzschéről, Heideggerről és másokról. Véleménye szerint nem az iszlám mint vallás a gond, hanem a politikai iszlám, melyben összefonódik állam és vallás. Kérdéses még Safranski számára a német társadalom integráló ereje, amikor még nem is olyan régen arról (is) folyt a diskurzus, hogy a bevándorlóknak meg kell-e tanulniuk a német nyelvet.

      A megoldás az lenne, ha Európa azokban a régiókban segítene, ahonnan a menekülők jönnek. Egy szuverén országnak meg képesnek kell lennie arra, hogy megvédje határait. Érthetőnek tartja, hogy „Magyarország és a Balkán nem szeretné visszakapni az iszlámot.” A Balkánról csak 1908-ban vonultak vissza. 

      Különbséget tesz a jó érzésből fakadó etika (Gesinnungsethik) és a felelősségteljes etika (Veranwortungsethik) között. Az utóbbi azt jelenti, hogy számolok a következményekkel. A német politika talán most már az utóbbi felé hajlik. Ám a németeknek a történelem miatt - érthető okból - bűntudatuk van. Azt is megemlíti, hogy 45 után a nyugati rész is elveszítette szuverenitását. Az amerikai „gyámkodás” infantilizálódáshoz vezetett. Ez tulajdonképpen 1989-ig tartott. Ilyenformán Németország most tulajdonképpen serdülőkorát éli. Mindezeket persze sokkal árnyaltabban adja elő Safranski.

      Még sok érdekességet mond a filozófus, ami megfontolandó. Általános összefüggéseket vázol fel – filozófus szemmel. Most már elkerülhetetlen, hogy könyveit fellapozzam. Közelebbről szeretném megismerni Schillerről, Goethéről írott könyveit is.

      Lehetne-e szebb idézettel zárni?

      Gyúlj ki, égi szikra lángja,
      szent öröm, te drága, szép!
      Bűvkörödbe, ég leánya,
      ittas szívünk vágyva lép.
      Újra fonjuk szent kötésed,
      mit szokásunk szétszabott,
      egy-testvér lesz minden ember,
      hol te szárnyad nyugtatod.
           Milliók ti, kart a karba!
           Gyúljon csók az ajkakon!
           Túl a csillagsátoron
           él mindnyájunk édesatyja!
                        (1785, Rónay György fordítása)

Ui.

      A klasszikus szövegek hatása abban rejlik, hogy utópiát, el nem érhető vágyat fogalmaznak meg. (Heiner Müller)

Cédulák embertársainknak

      2015. 09. 09.

     Mint minden városban, Berlinben is sok helyen láthatóak különféle cédulák, melyekkel a városlakók egymásnak üzennek. Joab Nist három évig gyűjtötte a legmulatságosabb cédulákat, majd 2010-ben elindította blogját, a Notes of Berlint. Hamarosan másoktól is kapott segítséget, mert olvasói közül sokan lencsevégre kapták, s beküldték a legérdekesebb üzeneteket. Ki hinné, hogy Nist a cédulákból már két könyvet is megjelentetett. Sőt, jövőre filmet is forgatnak a cédulák sugallta történetekből.

      Örkény is szerette a „készen kapott” irodalmat, mely jól jellemzi az emberi természetet, a várost s a kort, melyben élünk.

      Ide másolok néhány cédulát: nincsenek palackba zárva. Vagy mégis?

      Van valakinek egy mikrohullámú sütője? Csak 5 percre kéne, egy ételt szeretnék kipróbálni, melynek állagát csak mikróval lehet elérni. (Sütőben nem!) Örülnék, ha valaki jelentkezne.

      Kedves lakótársak! 11-én egy klippet forgatok. Számítsanak arra, hogy 19 órakor 4-szer vagy 5-ször kiáltani fogok. Ez a klipp nekem nagyon fontos. Tudom, hogy minden ember megérdemli a pihenést. Ezért tudatosan korlátozom kiáltásaim számát max. 5-re. Köszönöm a megértést.

      Emberek! ne üzenjetek cédulákkal. Ha valami problémátok van, mondjátok meg. Csak cédulákat ne! Akkor grillezek, amikor akarok. Kinyalhatjátok a seggemet!

     Vigyázat!
Egy öregember köpköd az erkélyről!

     Elveszett egy tigriscsíkos kandúr. Könnyen megfogható: a „Gyere, zabálj!” – hívásra hallgat. 6 hónapos, nagyon kíváncsi, játékos. Utoljára a Burger King közelében látták múlt éjszaka. A megtalálót meghívom vacsorára.

      WC-tisztító kerestetik! Együtt álltunk a WC-tisztító polc előtt, és később a villamosmegállóban is. Meg voltál pakolva különféle tisztító eszközökkel, többek között egy felmosó moppal is. Ha a takarításnál szükséged volna segítségre, értesíts! Minden hétfőn 21 óra 15-kor megtalálsz a „Mindenki táncba vihető” bárban.

      A péntekre virradó éjszaka a legsötétebb alkoholmámorban felvittél a 3. emeletre. Nem lehetett nagy öröm, te kedves francia lány, köszönöm Neked!

      Rawes! Jelentkezz! Apa leszel!

      Hát így állunk:
 
         „Itt vagyok, az Elhagyatottság Harmincadik
          Szélességi, a Szégyen
          Századik Hosszúsági
          S a fogatösszeszorító Dac
          Végső Magassági Fokán, valahol messze vidéken
          És kíváncsi vagyok, lehet-e még jutni előbbre."
                                 (Karinthy Frigyes: Üzenet a palackban)

                               (Forrás: Berliner Zeitung, 2015. aug. 19.)

Olvasmányaim

 2015. 07. 29.

Kleist                          

        Lassan befejezem Kleist Amphitryon c. komédiájának olvasását, mely arról szól, hogyan csábította el Jupiter Alkménét, a tébai hadvezérnek, Amphitryonnak a feleségét. Mint tudjuk, Jupiter nagy átváltozó művész, épp ezért most Amphitryon alakját veszi föl. Vagyis, tiszteletreméltó Amphitryon, ne légy az, aki vagy, állj félre, üres váz! Helyedet más foglalja el, más beszél a te száddal, más kedveskedik Alkménének:

             „S ha menekűlnél, hét országon át
              A sivatag undok szörnyeihez,
              Utánnad mennék a nagy tengerig,
              Elérnélek, és sírva csókolnálak,
              S fölemelnélek s úgy vinne karom
              Diadalmasan az ágyamba vissza.”

     Ugyanez a sorsa Amphitryon szolgájának, Sosiásnak is., aki még jobban megszenvedi hasonmásának önkényeskedését:

             „Amphitryon:
              Ki volt az oka, hogy megszegted a
              Parancsomat, te áruló kutya?!
              Sosias:
             Mondjam el újra, százszor és ezerszer?
             Én, mondtam már, az az ördögi Én,
             Ki a kaput megszállta, s azt akarja,
             Hogy ő legyen az egyedüli Én,
             A házi Én, ott ni, a botos Én,
             Az Én, aki engem félholtra vert."
                           (Szabó Lőrinc fordítása)

Patak Márta

     A másik olvasmányom Patak Márta most megjelent könyve, A test mindent tud, mely a fentieket még fokozza: fölösleges megkettőződnöd, egyáltalán ne is legyél, sőt borzalmas kínok közt halj meg, mert zsidónak, szerbnek vagy magyarnak születtél. (Újvidék, 1942, 1944)

     Drámaváltozatok (Egy rádióinterjúból)

     „Oz szerint a szomorú történeteknek kétféle befejezése van. Az egyik a shakespeare-i, a másik a csehovi. A shakespeare-i azt jelenti, hogy halottak hevernek szerteszét. A csehovi: frusztrált, boldogtalan emberek bóklásznak a színen. De legalább élnek. A legtöbb, amit el lehet érni, a második variáció.” (ifj. Marosán György)

     Vigyázat, irónia!

1. „A választások nem érnek semmit. Különben be lennének tiltva.”
2. „A megaláztatások pompásak. Megakadályozzák az önhittséget, szerénységre tanítanak, s arra, hogy hálásak legyünk a segítségért.” (Mondatok német lapokból.)

     Nagy kacagás a végére!

     Megduplázódik időnként szegény Petőfi is. Egyrészt hősi halált halt Segesvárnál 1849. júl. 31-én, másrészt tovább élt a távoli Barguzinban. Néhány vers is bizonyítja ezt, bár érezhető a hanyatlás, hiába a nagy igyekezet:

                      November végén

           Még nyílnak a sírok a morvai síkon,
           Még vár soraimra a büszke Kazány.
           De én, íme, daccal az égre sikítom,
           Hogy Barguzin, itt van a drága hazám!
           Itt nincs magyar ajk már, Júlia sincsen.
           Mily nagyszerű nélkülük! Élni de jó!
           Hogy még oda vissza? No, mentsen az isten!
           Inkább legyek asszony s pláne zsidó.
                           (Tímár György tollából)