Thomas Mann Wagnerről

Thomas Mann, 1939, hu.pinterest.com

      A miskolci Wagner-bemutató előtt és után igyekeztem A bolygó Hollandi ügyében csekély tudásomat bővíteni. A legkiemelkedőbb írás Thomas Manntól való: Richard Wagner szenvedése és nagysága (1933). Mi tagadás, az embernek már az is elég, ha itt ilyen mondatokat olvashatunk:

     „Wagner zenéjének általános jellegében van valami bajváróan nehéz, valami lassú vággyal teli, ritmusában töredezett és sötét zűrzavarban a szépség által való megváltásért tusakodó; egy súlyos terhekkel megrakott lélek zenéje ez, nem a táncoló izmokhoz szól; egy nem délszaki gyötrődés vájkál önmagában, vonszolódik és feszül benne…” (82. o.)

    Ebben minden benne van. A zene szinte fölöslegesnek tűnik.

*

     Thomas Mann egy-két mondattal felvázolja Wagner egész pályáját:

     „A negyvenes évek, amelyeknek közepén Wagner betölti harminckettedik évét, a Bolygó Hollanditól a Parsifalig egész életének a munkatervét kiformálják. A következő négy évtizedben, 1881-ig, egymásba iktatva szinte valamennyin egyidejűleg végzett munka során alakuló darabokban valósul meg ez az életterv. Kronológiája szigorúan véve nincs is. Az idő során keletkezik ugyan, de már előre és egyszerre készen van. Az utolsó, amelyről jó előre tudja, hogy az lesz, amelyet hatvankilenc éves korában valósított meg, tehát megváltás is, mert hiszen a véget, a befejezést és a tökéletességet jelenti, utána nincs tovább.” (85. o.)

     A kezdet tehát A bolygó hollandi, melyben először mutatja meg önmagát:

     „Minden egyes hősében diadalt ül: például a Hollandi zenei-költői figurájában, ahogyan a sivárság és a kárhozat körülfolyja, ahogyan kétségbeesetten körülőrjöngi a tenger vadona… (82. o.)

     „Wagner lényének szenvedélyes fel és alá hullámzását, vad és tragikus pátoszát egészen feketére, átkozottra és nyugalom, megváltás után epekedőre stilizálta s a leghatásosabban a Bolygó hollandi alakjában festette meg, minden tulajdonát csodásan felhasználva e figura megelevenítésére és ábrázolására. Azok a nagy hangközök, amelyekben a hollandi énekszólama ide-oda hullámzik, már önmagukban alkalmasak rá, hogy a vad mozgalmasság szertelen benyomását keltsék.” (106. o.)

A kísértethajó, operakalauz.wrm.hu

     Egy helyen részletesebben szól a mű problematikájáról. S ezzel el is búcsúzunk egy időre a német kultúra dobogós helyezést elérő képviselőitől:

     „Mennyire meghaladja Wagnernél már kezdettől a költői elem a librettószerűt! Mégpedig nem is annyira nyelvileg, mint inkább pszichológiailag. ’Sötét tűz’, mondja a Hollandi Sentával való szép duettjében a második felvonásban:

     A vad, sötét tűz, mely parázslik bennem…

     Szerelemnek szabad-e neveznem?

     Nem, ez a vágy a megváltás után:

     Bár adná meg ez az angyali lány!

     Ezek éneklésre szánt versek. De eddig még sosem énekeltek vagy szántak éneklésre ilyen bonyolultan elgondolt, lelkileg ennyire szövevényes szöveget. Az elátkozott férfi első pillantásra megszereti a lányt, de azt gondolja magában, hogy szerelme tulajdonképpen nem is a lánynak szól, hanem az üdvözülésnek, a megváltásnak. A lány viszont mint az üdvözülés lehetőségének megszemélyesítése áll előtte, úgyhogy a férfi a szellemi menekülés és a lány iránti vágy között nem tud és nem is akar különbséget tenni. Mert reménye a lány alakját vette fel, és ő nem is kívánja többé, hogy más alakot öltsön, vagyis a megváltásban ezt a lányt szereti. Micsoda összefonódása a kettősségnek, micsoda pillantás egy érzelem nehéz mélységeibe!” (69. o., Th. M.: Wagner és korunk, Zeneműkiadó, 1965, Keszi Imre fordításai)

    

Szétrebbennek...

2012. 10. 10.

     Szörnyű vád volt a szemedben: mit tett veled a világ, mit tettem veled én, hisz, (mint gyermekkoromban) - szavak nélkül - annyi jót ígértem.

     Az intenzív osztályon csönd van. Csupán a lélegeztető készülék dolgozik. A nővérek hangját hallani, gyorsan csapatban körülállnak egy ágyat: sürgősen kell cselekedni. Majd szétrebbennek csöndesen. A betegnek persze kifinomultak az érzékei, mindent észrevesz, tudja, mi történik fehér, körülhatárolt világában.

     Már csak csepegtetve kering az élet az erekben.

*

     A harmadik műtét is sikerült, az ember ugyan fél, hogy mint a vízilabda válogatott, vereséget fogsz szenvedni.

      Esik az eső, a villamoson sötét van

*

     Az orvostanhallgatók angolul hallgatják a professzor magyarázatát. Van, aki még kérdez is. Anyám, az eseted felettébb érdekes. Sebtében fordítom magyarra: "Hát – mondja a tanár, és elgondolkodva húzza az időt – majd valami érdekes példát veszünk… A jó tanuló udvariasan és végtelen megértéssel köhög."

     Természetesen, valami érdekes példát, az érdekes helyzetnek megfelelőt.

*

     Este Brahmsot hallgatom: „Miért adatott a fény?” Vajon miért?

Őszi nap (Nagy Sarolta, 1926-2012)

Szeptember, 2011.

Budai séták

     Ebben az évben azt mondták, nem kell bemennem az iskolába. Örök szabadsággal ajándékoztak meg.

     Egy alkalommal sokat kerestem Gül Baba türbéjét. Sejtettem, hol lehet (egyszer már voltam ott), de mégis eltévedtem. Most okosabban jártam el, térképpel a kezemben indultam útnak a Margit hídtól, s hamarosan előbukkant a sírkápolna, a félhold, a szobor. Gül Baba 1541. szept. 3-án hunyt el Budán. A mohamedánok ma is szentként tisztelik. A bektasi szerzetesek, akik közé tartozott, híresek voltak rózsaszeretetükről, természetszeretetükről. Szép-szép, de ők a haddal jártak, a harcosok nyomában. (Ők szolgáltatták az "ideológiát".)  Maradtál volna otthon, Gül Baba!

     Jaj, de akkor Zrínyi Szigeti veszedelme sem született volna meg! Például a következő sorok, melyekben a nagy Mindenható a magyarok megjavulása esetén így fenyegette meg a „pogány ebeket”:

     „Jaj, török, néked, haragom vesszejének!
      Te vagy, de eltörlek, ha ezek megtérnek.”
                                       (Szigeti veszedelem)

A türbe

A török félhold

Gül Baba és a türbéje

Bül Baba

 

     Véletlenül vettem észre a Márai-emléktáblát a Rómer Flóris utca. 28 szám alatt. Az író, akit a nem létező polgárság legnagyobb írójának tartanak. A háború alatt a Kaland c. darabjával sokat keresett, azt írja Naplójában, hogy „a pénzzel nem tudtam akkor mit csinálni. Zárda utcának nevezték akkor, most azt hiszem Rómer Flóris utca, ott a 28-as számba vettem egy kis öröklakást. Egészen kicsi, (…) egyszobás lakás volt. Úgyhogy az megmaradt, az sértetlen maradt, a Mikó utcai elveszett.”

Rómer Flóris utca

Márai Sándor

 

     Elgondolkodva mentem tovább a Józsefhegyi utca felé, ahol valamikor Illyés Gyula lakott. Jártam ott, abban a szép villában, beszélhettem a nagy költővel, akit ma nem becsülnek kellőképpen. Mi lehet ennek az oka, talán a költői szerep – a közösség képviselete – vált korszerűtlenné? Vagy hogy – egyáltalán – kapcsolatba került néhány politikussal? Magyarországon a politika olyan mélyre süllyedt (lásd az egész 20. századot), hogy végzetes hibát követ el az az író, aki valamilyen módon közel kerül a hatalomhoz. Ötszáz év múlva persze tökéletesen mindegy lesz, hogy ki hogyan nyilatkozik Illyésről. Ez vigasztal.

Illyés emléktáblája

Illyés Gyula

 

     Megmaradnak a nagy versek:

      „Őszül hajam, mélyülnek a redők.
       Több egyre köröttem a fiatal.
       Vakoskodván érzek szomjú erőt,
       legyek a legmesszelátóbb magyar.”

                            (Számadó)

 (Utólag látom Berszán Gábor honlapján Márai összes vélekedését Illyésről: berszangabor.hu)

"Szép csendben..."

2014. 05. 15.

„Szép csendben az agg Duna ontja vizét…”

     - Mondd csak kisöcsém, honnan való ez a verssor? – kérdezte tőlem Zoli bátyó nagyon régen, még pályám elején. (Túlzás lenne pályát mondani?) Akárhogy törtem a fejem nem jutott eszembe semmi.
     - Nem olvastad Vörösmarty Toldiját? – Meg se mertem szólalni, nehogy még jobban eláruljam a tudatlanságomat.
     Azóta negyven év telt el, s sokszor ismételgetem magamban a kezdő sorokkal együtt:

     „Sík, puszta, kietlen az őszi határ;
      Vad meg nem üvölti, nem szállja madár,
      ……
      Szép csendben az agg Duna ontja vizét,
      Két sajka röpűlve hasítja közét.” 

                                                   

                                                        *  

     Milyen jó, hogy színházba mész, és véletlenül a régi zakódat veszed fel: megtalálod benne rég elveszettnek hitt tolladat, jegyzetfüzetedet (tele okos gondolattal!), ráadásul 200 Ft-ot. A ruhatárnál nem lesz gond.

                                                       *

     Csákányi Eszter önálló estje
    Csákányi Eszter az esendő ember arcát mutatja fel fölényes játéktudással. Végtére is színésznő! Most azonban főleg énekel. Hol a csúcsokon jár, hol a kiszolgáltatottságot szenvedi. Aztán egyszer csak azt mondja nekünk: mostantól kezdve csak vidám dologról énekelek nektek. Köszönjük.

                                                       *

     Az S-Bahn útvonala
      Hennigsdorf – Heiligensee – Schulzendorf – Tegel – Eichborndamm – Karl Bonhoeffer Klinik – Alt-Reinikendorf – Schönholz – Wollankstraße – Bornholmer Str. – Gesundbrunnen – Humbolthain – Nordbahnhof – Oranienburger Str. – Friedrichstraße - Brandenburger Tor – Potsdamer Platz

     Ezen az útvonalon jutottunk majdnem minden reggel be a város központjába. S adandó alkalommal innen kalandoztunk a többi városrész felé. Nemcsak a Nofretétét irigylem Berlintől, hanem a közlekedését is.

     Nyílnak, csukódnak az ajtók, bemondják az állomások nevét, azzal a kiejtéssel, amelyet elsajátítani nem fogok soha.

                                                        *

     Mérgezés
     Végiglapoztam legokosabb német naptáramat, s az utolsó oldalon megtaláltam, hogy milyen számot kell felhívnom, ha megmérgeztek. (Notruf bei Vergiftung) Ezt javaslom a magyar naptárakba is felvenni.

                                                        *

     Kis nyelvtan
Fokozás osztrák módra: alt, älter, arbeitslos.
Magyarul: idős, idősebb, munkanélküli.

                                                       *

     A végére valami vicceset
     Esterházy Péter tavaly megjelent könyvét olvasom. Nem sokat értek belőle, de nagyon jó mondatok vannak benne:

     „Mondd, Uram, biztos, hogy a bonbon is a te műved? Nem egy sátáni sziget, hol az Anti-Krisztus vetette meg a lábát, hogy onnan tromfolna tégedet?”

     Majd elfelejtettem: