A kastély
A potsdami kirándulás nagyon érdekesnek ígérkezett. (Mindenütt voltunk már többször is, nem a felfedezés vonzott, hanem az újrafelfedezés. Ezért nem fájt, ha valami zárva volt). Az újszülöttnek persze el kell mondani, hogy mi is az a Sanssousi (jelentése: gond nélkül), hol keressék a porosz királyok nyári rezidenciáját.
A Sanssousi parkjának északi bejáratánál egy hatalmas szélmalom fogadott minket. A hozzá fűződő anekdota, ha jól emlékszem, a gimnáziumi német tankönyvünkben is benne volt a 60-as években. Most Sebastian Haffner könyvéből (Egy német története) idézem: „A Sanssousi-kastély építésénél útban volt Fridericusnak egy szélmalom, és meg akarta venni, hogy lebonthassa. A molnár azonban ragaszkodott a malmához, és nem adta, mire a király megfenyegette, és kijelentette, hogy vagy megegyeznek, vagy »kisajátítja« a malmot, de a molnár így válaszolt: »Ehhez a berlini bíróságnak is lesz néhány szava, felség.« A malom egyébként azóta áll." A Fridericus természetesen Nagy Frigyes.
Az egykori szőlőhegyen álló épület tervét maga Nagy Frigyes vázolta föl. A megvalósítás Knobelsdorffra, a kor jeles építészére maradt. Fantasztikus a teraszos domboldal tetején álló rokokó kastély látványa a nagy szökőkút mögül.
Sajnos a kastély, hétfői nap lévén, zárva volt, nem tudtunk bemenni. Kívülről kissé kopottasnak tűnt. Már tíz évvel ezelőtt is arról volt szó, hogy több pénz szükségeltetik a fenntartásához.
Nagy Frigyes
A porosz királyság 1701-ben jött létre, miután a brandenburgi választófejedelem, I. Frigyes, I Lipót német-római császár hozzájárulásával királlyá koronáztatta magát. Fiát, I. Frigyes Vilmost, „katonakirálynak” nevezték. Az ő fia, Nagy Frigyes (II. Frigyes), aki viszont sokszor ismételgette: „… hogy gyűlölöm ezt a mesterséget, amelyre születésem folytán a vak véletlen kárhoztatott.” (Réz Pál: Voltaire világa, 62) Művészi hajlamokkal rendelkezett, s feltehetően nem nagy államférfi szeretett volna lenni. Éppen ezért apja kegyetlenül bánt vele: „Mint följegyezték, hajánál fogva cibálta a trónörököst, rugdosta, pálcával verte – egy dührohamában majdnem megfojtotta a függönyzsinórral, udvaroncai szedték ki a kezéből – zsugoriságában pedig hol éheztette, hol meg undorító ételeket tömött a szájába, saját kezűleg, hogy így szoktassa spártai életmódra. Csak a vakfegyelem, a hadsereg, a katonai felvonulások érdekelték, a művészeteket, tudományokat utálta; amikor megtudta, hogy fia fuvolázik – nem is rosszul -, berontott hozzá, kitépte kezéből a hangszert, és fején verte szét.” (Réz, 95) Frigyesünknek végig kellett néznie barátjának a kivégzését, akivel szökni próbált.
Frigyes akkor is megőrizte a kultúra iránti szenvedélyes szeretetét, amikor apja örökébe lépett, de kiütköztek az uralkodókra általában jellemző önkényeskedő hajlamai. Figyelemre méltó az az epizód, amikor meghívására Voltaire vendégeskedett három évig a Sanssousi-ban. Persze Voltaire sem volt egy könnyű eset, csak rá kell nézni rókaképére. Kétszer is megjárta a Bastille-t. A második után Angliába száműzték. Később úgy vélte, hogy itt, a Sanssousiban otthonra talál. Kezdetben minden rendben volt. Frigyessel franciául társalgott, javítgatta írásait. A „mézeshetek” után ádáz macska-egér harc következett. A dilettáns fölébe akart kerekedni a született tehetségnek. Frigyes úgy bánt az írófejedelemmel, mintha az megvetendő alattvalója lenne. Persze Voltaire-t se kellett félteni, ámde végül is a menekülést választotta.
Frigyes nem vált zsarnokká, felvilágosult uralkodó volt, a porosz állam Nagy Frigyes uralkodása alatt (1740-86) vált európai nagyhatalommá. Növelte az ország területét, az erős államhatalom biztosította a szellemi szabadságot, fejlesztette a gazdaságot, bevezette a tankötelezettséget. Csupán megkeseredett ember lett belőle, írja Haffner egy másik könyvében. „Kegyetlen cinizmusával, gonoszkodásával pokollá tette az életet környezete számára.” (Poroszország egy porosz szemével, 63)
Neues Palais
Zárva volt a kastély, a képtár, az Orangerie? Semmi gond, mentünk tovább. A park, a teraszos kialakítás, a szökőkút, teaház, a szobrok kárpótoltak a kastélyért. Gondozzák is rendesen. Egy kertésznőtől kölcsön akartam kérni egy kis létrát, hogy magasabbról tudjam lefényképezni az Orangerie-t, ám ő határozottan mondta, hogy nem. Lehet, hogy igaza volt, biztos van rá valamilyen szabály.
Az út a Neues Palais-ig végtelennek tűnt. A park hatalmas. A Neues Palais-t holland és angol mintára szintén Nagy Frigyes építtette 1763-69 között. Az egész família itt töltötte a nyarat. Itt már elkezdték a felújítást, de még láthattuk a kagylós termet, s sok mást is. Barokk pompa, néha az volt az ember érzése, hogy a Hofburgban vagy akár Versailles-ben is láttunk hasonlót. Ami nekem feltűnt, Artemisia Gentileschi neve. Sorsa és képei is sokatmondóak. (A Jáhel és Sisera c. műve, 1620. - a Szépművészetiben látható)
A Palais mögött (szintén körülfogják most az állványok) két tekintélyes „melléképületet” látunk. Communsnak hívják, annak idején „pour les communs”, azaz a cselédség számára építették. Ma a Humboldt Egyetem diákjai tanulnak itt.
A Communs
Holländisches ViertelElhagyva a parkot, a Holländisches Viertel (holland negyed) felé vettük az irányt. Ez a vonzó, 150 házból álló „lakónegyed” holland mesteremberek számára épült. I. Frigyes Vilmosnak volt példaképe a fejlett, gazdag Hollandia. S ha meghívására nem jöttek is kellő számban hollandok, akkor francia és porosz kereskedők, művészek, katonák költöztek be a házakba. Itt vásárolta a köpenicki kapitány is az uniformisát. (Mittelstraße 3)
Garnisonkirche
Végül gyorsan elszaladtam (egyedül) az újra felépített Garnisonkirchéhez. (Helyőrségi templom) A Garnisonkirchét, mely az északnémet barokk egyik főművének számított, I. Frigyes Vilmos építtette (1730-35). 1945-ben lebombázták, később a megmaradt romokat felrobbantották. Az egyesítés után újra felépítették. 2017-ben nyitották meg újra, s 2024 augusztusában egy történeti kiállítást adtak át a nagyközönségnek. Nyilván szükség volt rá. A történelmet mindig, újra és újra be kell mutatni az ifjú nemzedéknek, hátha tanulnak belőle. Ugyanis a Garnisonkirchében tartotta 1933. márc. 21-én ünnepélyes megnyitó ülését a Birodalmi Gyűlés. (A Reichstag épülete – mint tudjuk - leégett.) Az ünnepi szónok Hindenburg volt, aki fiatal hadnagyként részt vett a königgrätzi csatában. (1866, porosz-osztrák háború, porosz győzelemmel.) Fénykép is megörökítette Hindenburg és Hitler kézfogását. Hindenburg beszédében a „régi Poroszországot” dicsőítette, melynek azonban nem sok köze volt a „hitleri” Németországhoz. Először is a „régi Poroszország” - Nagy Frigyes minden őrültsége ellenére - jogállam volt. (Lásd szélmalom). Másodszor nem tett különbséget ember és ember között, s szívesen fogadta be az idegeneket, bármilyen vallásúak voltak is, csak a későbbiekben az ország javát szolgálják. (Lásd Holländisches Viertel)
Akkor a kriptában volt még I. Frigyes Vilmos és Nagy Frigyes koporsója, melyeket a bombázás előtt elvittek Dél-Németországba. Nagy Frigyes földi maradványait - végakarata szerint - a Sanssousi legfelső teraszán temették el. Mellette nyugszik külön márványtáblák alatt 16 kutyája is. I. Frigyes Vilmos koporsója a park keleti oldalán levő Friedenskirche mauzóleumába került.
A nap eltelt. Újra az S-Bahn, átszállás egyszer, és újra Karlshorst.
Tovább a Régebbi bejegyzésekre!
